Rácz Gábor (Nyíregyháza, 1940. – ) magyar dokumentumfilm-rendező, vadász.

Élete Nyíregyházán született, és annak környékén szerette meg az erdőt, többek között rovarokat már ekkoriban gyűjtögetett. (Évtizedek alatt kialalkult gyűjteménye az 1980-as években állami védelmet is kapott.) 1949-ben Budapestre költözött családjával, iskoláit is itt végezte el. 14 éves korától a Magyar Rovartani Társaság tagja. Bár biológusnak készült, végül Kollányi Ágoston meghívására a dokumentumfilmes világba (Mafilm). Idővel a Magyar Televízióhoz ment át dolgozni, ahol egy ideig Rockenbauer Pállal közösen néprajzi és szociográfiai filmeket készített. Gyakran külföldön dolgozott (pl. Mongólia, Japán, Amerika, Kenya területén).

1966-ban Rockenbauer Pállal megalapította a Természetfilm csoportot. Filmrendezői munkája mellett dolgozott gyártásvezetőként, producerként és egy időben a Naturfilm tulajdonosa is volt. 1971-től vadászik, napjainkban a 2010-es években az Országos Magyar Vadászkamara Fővárosi és Pest megyei elnöke volt.

Élete során mintegy 120 filmet készített. Talán legismertebb ezek közül A megsebzett bolygó és a Tizenkét hónap az erdőn című sorozatok.

Filmjei (válogatás) Viperák (1967) A megsebzett bolygó (1971) Kas, köpü, kaptár... (1976) A Vörös tér (dokumentumfilm a Novosztyi hírügynökséggel koprodukcióban, 1976) Tizenkét hónap az erdőn (1986) Tokió négy keréken (1992) Viperák (színes újraforgatás, 1990-es évek) Velencei-tó A rovarvilág zenészei Bugac Böbe Afrikában

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek