Perczel-Forintos Dóra (született: Forintos Dóra; Budapest, 1960. február 12.) magyar klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, mindfulness-tanár, kiképző kognitív viselkedésterapeuta, egyetemi tanár, a pszichológiai tudományok kandidátusa. 2001 és 2024 között a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Klinikai Pszichológia Tanszék tanszékvezetője. Témavezető a Semmelweis Egyetem Doktori Iskola Magatartástudományok programjában, a Semmelweis Egyetem szakpszichológiai grémiumának elnöke, a Semmelweis Mindfulness Központ és a Semmelweis Ignác Kognitív Terápiás Központ (SIKK) megalapítója.

Élete Értelmiségi családban született, édesapja Forintos György jogász és szociológus, édesanyja Bánlaki Sára ügyvéd. Férje Perczel András kutató vegyész, Bolyai-díj- és Széchenyi-díj-kitüntetett. Három gyermekük született: Kristóf (1986), Júlia (1988) és György (1989).

Budapesten nevelkedett.

Tanulmányai Tanulmányait a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte (1974–1978), majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgona szakán tanult (1979–1981). Pszichológusi diplomáját 1984-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

Későbbi képzései: Relaxációs Pszichoterápiás Egyesület, autogén tréning (1983–1984) Személyközpontú Pszichoterápiás Egyesület (1984–1986) Harvard Medical School, asszertív tréning, neurolingvisztikus programozás, hipnoterápia (1990–1992) Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai szakpszichológus szakvizsga (1994) Oxford University Cognitive Therapy Center, kognitív terápia (1995–1997) Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, pszichoterapeuta szakvizsga (2000) Viselkedéstudományi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE), kognitív viselkedésterapeuta (2001) Magyar Családterápiás Egyesület, családterapeuta képzés (2001) Padesky Cognitive Therapy Masterclass, Palm Springs, USA (2003), Oxford Mindfulness Center, MBCT tanárképzés (2014, 2016)

Pályafutása Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Klinika – tanársegéd, adjunktus (1984–2000) Közép-Európa Egyetem – tanácsadó pszichológus (1998–2011) Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék – tanszékvezető docens (2001–2016) Eötvös Loránd Tudományegyetem PPK – Pszichológiai Tanácsadás Központ (központvezető) (2002–2008) Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet – pszichológiai szakigazgató (2002–2008) Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék – tanszékvezető egyetemi tanár (2017–2024)

1984-ben kezdett dolgozni a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Klinikáján először tanársegédként, majd adjunktusként. 2001-től a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékén tanszékvezető egyetemi docens, a klinikai szakpszichológus szakképzési vezetője, ahol bevezette hazánkban először a kognitív viselkedésterápia oktatását. 2001-2024 között kb. 800 fő klinikai szakpszichológus jelölt végezte tanulmányait ebben a szellemben. 2002-ben az egyetemi integráció keretében Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán létrehozta a Kar első pszichológia tanszékét, a Klinikai Pszichológia TanszéketSOTE Klinikai Pszichológia Tanszék története. 2011-2015 között az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökség titkára és a Klinikai Szakpszichológiai Szakmai kollégium elnökeKlinikai szakpszichológia szakmai kollégium tagjai. Nagy szerepe volt 2012-ben a klinikai szakpszichológus rezidensképzésKlinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés elindításában. 2017-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. A kognitív viselkedésterápia magyarországi meghonosításának egyik élvonalbeli szereplője, az első hazai kognitív terápiás tankönyv és oktatóvideó szerzője. Több hatékony pszichoterápiás módszert vezetett be a hazai pszichiátriai betegellátásba: asszertív tréning, problémamegoldó tréning az öngyilkossági veszélyeztetettség megelőzésére, testsúlycsökkentő csoport. Kiemelt figyelmet fordított a pszichés zavarok pszichoterápiás ellátására, valamint a korszerű pszichoterápiás módszerek hatékonyságának kutatására, fejlesztésére és oktatására. 2005-2022 a Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE) főtitkára, 2004-2016 European Association for Behavioural and Cognitive Therapy (EABCT) – nemzeti képviselő. 2025-ben A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Kutatási területei Kognitív viselkedésterápia Mindfulness alapú pszichoterápiás módszerek Poszttraumás stressz zavar (PTSD) Szociális szorongás, pánikbetegség Obesitas pszichológiai támogatása Öngyilkossági veszélyeztetettség megelőzése

Tudományos és oktatási tevékenysége 1994 – Bölcsészdoktori disszertáció (ELTE) 1997 – A pszichológiai tudományok kandidátusa (MTA) 2002 – Habilitáció (ELTE) 2017 – Egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem)

Kandidátusi disszertációját a szociális kompetencia fejlesztése témában (1997) írta. Soros és Eötvös ösztöndíjak támogatásával végzett kutatómunkát szociális szorongás és hipochondriásis kognitív terápiája témában az Oxford Egyetem Pszichiátria Tanszékének Kognitív terápiás kutatóközpontjában (1995-1998). Ezt követően a szuicid prevenció, az öngyilkossági veszélyeztetettség felmérése és megelőzése területén végzett kutatásokat. Jelenlegi kutatási területe a tudatos jelenlét alapú kognitív terápia alkalmazása a pszichoterápiás betegellátásban, különösen az érzelemszabályozási zavarok és a krónikus fejfájás kezelésében. 2014-ben megszervezte az első tudatos jelenlét alapú kognitív terápiás (MBCT) képzést Magyarországon az Oxford University Mindfulness Centerrel együttműködve. Megalapította a Semmelweis Mindfulness Központot, ahol ingyenes elérhetők a mindfulness gyakorlóanyagok.

Elismerései Soros Alapítvány ösztöndíja (1996) Magyar Állami Eötvös ösztöndíj (1997, 1998) Pro Renovanda Cultura Hungariae ösztöndíj (1998) Andorka Rudolf egyéni kutatói ösztöndíj (2000) Nyírő Gyula nívódíj (Magyar Pszichiátriai Társaság) (2006) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2025)

Szakmai tagságai Magyar Pszichológiai Társaság Magyar Pszichiátriai Társaság Klinikai szakpszichológia szakmai kollégium British Association for Behavioural and Cognitive Psychotherapy (BABCP) European Association for Behavioural and Cognitive Therapies (EABCT) Viselkedéstudományi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE) Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagjai

Fontosabb művei Tankönyvek és szerkesztett kötetek Az alacsony intenzitású pszichológiai intervenciók tankönyve (2024) Hogyan fogyjunk tudatosan? (társszerző: Kohlné Papp Ildikó, 2020) Kognitív viselkedésterápia (2019) Kérdőívek és becslőskálák a klinikai pszichológiában (2018) A kognitív terápia fejlődése (2011) Higgyünk a szemünknek! (2010)

Válogatott cikkek Sal Dorottya, Perczel-Forintos Dóra: Tudatos jelenlét alapú kognitív terápia krónikus fejfájással élők számára. Orvosi Hetilap (2024) Pató I. et al.: Investigating suicidal behavior among prisoners. Front Psychiatry (2024) Szekeres T. et al.: A Five Facet Mindfulness Questionnaire rövid változatának magyar adaptációja. Psychiatria Hungarica (2024) Kresznerits Szilvia, Zinner-Gérecz Ágnes, Perczel-Forintos Dóra: Borderline személyiségzavar és mindfulness tréning. Psychiatria Hungarica (2023) Perczel-Forintos Dóra et al.: Intenzív CBT csoport pánikbetegségre. Orvosi Hetilap (2023)

Dóra Perczel Forintos, Sándor Rózsa, János Pilling, Mária Kopp: Proposal for a Short Version of the Beck Hopelessness Scale Based on a National Representative Survey in Hungary, Community Ment Health J (2013) Rihmer Zoltán és Perczel Forintos Dóra: A depresszió és öngyilkossági rizikó szűrésének jelentősége, Neuropsychopharmacologia Hungarica (2014) Perczel-Forintos Dóra dr., Kresznerits Szilvia: Szociális szorongás és önértékelés: a „Félelem a negatív megítéléstől” (FÉLNE) kérdőív hazai adaptációja. Orvosi Hetilap (2017) Perczel-Forintos Dóra: Tudatosság és önreflexió: A mindfulness módszerek szerepe az elhízás kezelésében, Mentálhigiéné és Pszichoszomatika (2017) Perczel-Forintos Dóra, Zinner-Gérecz Ágnes, Naszvadi Emma J: Szuicid prevenciós szerzõdés: lehetõség az öngyilkossági veszélyeztetettség csökkentésére a pszichoterápiás ellátásban, Psychiatria Hungarica (2020) Szilvia Kresznerits, Sándor Rózsa, Dóra Perczel-Forintos: A transdiagnostic model of low self-esteem: pathway analysis in a heterogeneous clinical sample, Behavioural and Cognitive Psychotherapy (2022)

Jegyzetek

Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Magyar pszichológusok Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Dóra