A Közép-wyomingi Főiskola () állami fenntartású felsőoktatási intézmény az Amerikai Egyesült Államok Wyoming államának Riverton városában. Dubois, Fort Washakie, Jackson és Lander településeken, valamint a Wind River rezervátumban telephely működik.
Története Megalapítása Ugyan megalapítása már az 1950-es években felmerült, a népszavazásra csak 1966-ban került sor. A székhellyel és a körzethatárokkal kapcsolatos viták miatt a tervezés csak 1960-ban kezdődött; 1964-ben a Wyomingi Közösségi Főiskolai Bizottság arról tájékoztatta Fremont megyét, hogy a tervezés csak ezek megoldása után kezdődhet.
1965 júniusában a megye lakosai 5–1 arányban támogatták az intézmény létesítését és 3–2 arányban a rivertoni helyszín mellett döntöttek, azonban a megyeszékhely lakosai fellebbeztek; végül az eredeti helyszín mellett döntöttek.
1960-as évek 1966 decemberében a szenátus az országút közelsége, a hegyi kilátás és a jó minőségű termőföld miatt a Riverton nyugati határán fekvő farmot választotta székhelyül; az első órákat egy belvárosi bank alagsorában tartották. 1968. szeptember 23-án a tantermek mellett közműépület és könyvtár is létesült. A 26 oktatóval és 230 hallgatóval rendelkező főiskola vezetése a szakma Rivertonba csábítása miatt a campus egy részén ipari parkot jelölt ki. 1968-ban egy helyi vállalkozó 14 férőhelyes lánykollégiumot épített.
1967-ben kibérelték a Wyomingi Egyetem Sinks Canyon-i farmját, ami négy év múlva a főiskola tulajdonába került. A fél négyzetkilométeres területet 1943-ig mezőgazdasági kísérletezésre használták.
1970-es évek Az első kollégium és a menza 1973-ban épült; az 1978-ban átadott apartmanház családos hallgatókat is fogadott. 1973-ban hallgatói sportlétesítmény, 1978-ban műszaki képzőhely, 1979-ben pedig újabb apartmanház nyílt.
A helyi ipari igényeknek megfelelően új képzések (például bánya- és építőipari, valamint informatikai és mérnöki) indultak. 1975-ben kabalát váltottak.
1980-as évek 1983-ban átadták a Robert A. Peck Művészeti Központot, illetve elindult a KWCW-TV; ezzel egyidőben művészeti díjakat alapítottak.
1990-es évek Az 1990-es években az állam finanszírozási szabályainak változása miatt az intézmény költségvetése lecsökkent; több sportcsapat is megszűnt, a sportösztöndíjak helyett pedig tanulmányiakat vezettek be. A hallgatók többségében az alacsonyabb jövedelműek közül kerültek ki és az átlagnál idősebbek voltak, ezért a lemorzsolódás is nagy volt. A szövetségi Student Support Services Program keretében támogatást szereztek tanszerekre, emellett a hallgatók számára ingyenes tanácsadást nyújtanak. 1996-ban 1,75 milliós támogatást kaptak, ami hozzájárult a hallgatók megtartásához és a számítógépes infrastruktúra fejlesztéséhez; 1997-ben tízmilliós juttatásból a távoktatást fejlesztették.
1994-ben a campust átépítették; a főépület ekkor nyílt meg.
2000-es évek 2006-ban újraalapították a röplabda-, majd 2008-ban a férfi és női kosárlabdacsapatot. 2002-ben új kollégium épült, 2010 őszén pedig megnyílt az őslakosügyi oktatási centrum. 2013-ban átadták az egészségtudományi központot.
JoAnne McFarland rektor 2014-ben nyugdíjba vonult, utódja, Cristobal Valdez pedig 2016-ban lemondott; ugyanezen évben az intézmény ötvenedik évfordulója alkalmából a főépületben létrehozták a hallgatói támogatásokért felelős Rustler Központot. 2020-ban a Wyomingi Egyetemmel közösen üzleti alapképzést indítottak.
Campus 24 hektáros központi campusa Riverton nyugati részén, a U.S. Route 26 mentén helyezkedik el. Hat oktatási épülete és négy kollégiuma van: Főépület (adminisztráció és könyvtár) JoAnne Youtz McFarland Egészségtudományi Központ Lowell A. Morfeld Hallgatói Központ Robert A. Peck Művészeti Központ Szakképző és Műszaki Központ Törzsi Oktató- és Közösségi Központ
Kollégiumok East Apartments Mote Hall Residence Hall West Apartments
Telephelyek A főiskola lovasközpontja a székhelytől másfél kilométerre keletre fekszik. A megyeszékhelyen, Landerben 2015-ben nyílt meg az évtizedeken át használt belvárosi helyszínt kiváltó épület. A Landertől délre fekvő Sinks Canyon Centerben a terepgyakorlaton részt vevő hallgatók számára fenntartott kollégium és tantermek találhatók.
Oktatás A körülbelül negyven képzést (például nyugat-amerikai tanulmányok vagy tűzvédelem) a Felsőoktatási Bizottság, az ápolói szakot az Ápolóképzői Akkreditációs Bizottság akkreditálta. A képzések célja, hogy az azt elvégzők azonnal kiléphessenek a munkaerőpiacra, viszont BSc-szakokra is tovább lehet lépni: együttműködési megállapodást írtak alá a Wyomingi Egyetemmel, a Nemzeti Terepgyakorlat-vezetői Intézettel, a Chadroni Állami Főiskolával, valamint az Észak-dakotai Egyetemrendszerrel. Kredit nélküli közösség- és személyiségfejlesztői kurzusok is indulnak.
A felsőoktatási együttműködési szolgálat (BOCHES) programjával középiskolások duális képzésben főiskolai krediteket szerezhetnek. Az intézmény több szövetségi támogatást is elnyert.
Média Wyoming PBS
A főiskola szervezeti egységeként üzemelő, 1983-ban indult Wyoming PBS műsorait a televíziós műsorszóró képzésben részt vevő hallgatók készítik. Elődje a kábelhálózaton az 1970-es években fekete-fehérben sugárzott és saját modulátorával szabályozhatta a műsoridőt; ugyanekkor a képzéshez kapcsolódó bemutató laboratóriumot létesítettek.
KCWC-FM
A hallgatói üzemeltetésű 88,1 FM Rustler Radio főképp toplistás dalokat játszik (2009 előtt dzsesszt sugároztak). 1968-ban tíz wattos teljesítménnyel indult, ezt 1976-ban ezer wattra emelték.
Rustler Television A Rustler Television a médiaszakos hallgatók által készített tartalmat közvetítő kábelcsatorna, amely Rivertonban és Landlerben fogható.
Nevezetes személyek Hayden Dalton, kosárlabdázó Jack Bradford, színész Liz Bangerter, politikus Martin T. Rucker, politikus Patrick Goggles, politikus
Jegyzetek
Fordítás
További információk Hivatalos honlap
Kategória:Wyoming felsőoktatási intézményei