Bizánci–bolgár háború (913–927)

A 913 és 927 között zajló bizánci–bolgár háború a Bizánci Birodalom és a Bolgár Birodalom közötti, közel másfél évtizedig tartó katonai konfliktus volt. A háborút III. Alexandrosz császár provokálta ki, aki megtagadta az adófizetést a bolgároknak; másrészt azonban I. Simeon fejedelem is csak a megfelelő ürügyet kereste, hogy elérje távlati célját és Bizánc trónjára ülhessen.

A 917-es ankhialoszi csatában a bolgárok döntő győzelmet arattak, és szinte az egész Balkánon fölénybe kerültek. Elfoglalták Adrianopoliszt és a Peloponnészosz kivételével a mai Görögország egész területét. Katonai kudarcaik miatt a bizánciak diplomáciai eszközökkel próbálkoztak, többször is fellázították a bolgár vazallus szerbeket; ám ennek eredményeképp a bolgárok megszüntették a Szerb Fejedelemség önállóságát és annektálták az államot.

Konstantinápoly ostromához Simeonnak erős flottára volt szüksége, ezért 922-ben szövetséget próbált kötni az észak-afrikai Fátimidákkal. A követeket azonban a bizánciak elfogták, és Rómanosz császár felüllicitálva a bolgár ajánlatot megakadályozta a szövetség megkötését.

927-ben Simeon meghalt. A tizennégy éve húzódó háború mindkét országot kimerítette. Simeon fia, I. Péter békét kötött, amelyben a bizánciak elismerték császári (cári) címét és a bolgár ortodox egyház önállóságát; a szerződés megerősítésére Péter feleségül vette Rómanosz császár unokáját. A két állam közötti béke negyven éven át fennmaradt.

Előzmények Politikai háttér

A fiatal I. Simeon bolgár fejedelem egy évvel hatalomra jutását követően háborúba keveredett a Bizánci Birodalommal, amelyben nagy győzelmet aratott, megvédte országa kereskedelmi érdekeit, éves adót fizettetett a bizánciakkal, és kisebb területi nyereségre is szert tett a Fekete-tenger és a Sztrandzsa-hegység között. A győzelem megerősítette Bulgária dominanciáját a Balkánon, és Simeon nagyravágyó terveket kezdett dédelgetni a császári cím, sőt Bizánc trónjának megszerzéséről, de ehhez még meg kellett erősítenie politikai és kulturális presztízsét. Nagyratörő építkezési programot indított, hogy a bolgár főváros, Preszlav fénye Konstantinápolyéval vetekedhessen. Folytatta apja, I. Borisz politikáját, aki sokat tett a keresztény bolgár kultúra megteremtéséért, hogy Bulgária a szlávok kulturális és vallási központjává váljon. A Borisz idejében alapított preszlavi és ohridi egyházi iskolák Simeon idejében is virágoztak, és ebben az időszakban dolgozták ki a cirill ábécét (valószínűleg Ohridi Szt. Kelemen).

A 894–896-es háború során az etelközi magyarok betörése megmutatta az ország északi határainak sebezhetőségét. Miután a magyarokat felváltó besenyőkkel már jó viszonyt ápolt, Simeon a béke megkötése után a Nyugat-Balkánon igyekezett megerősíteni pozícióit. Mutimir szerb fejedelem 891-es halálát követően némi belháborút követően Petar Gojniković került a fejedelmi trónra. 897-ben Simeon elismerte Petart és védelme alá vette, így nyugati határain húsz éven át béke honolt. Petar azonban elégedetlen volt alávetett státuszával, és kereste függetlenné válásának módjait.

A Bizánci Birodalom belső viszonyai gyengeségről árulkodtak. 903-ban megpróbálták meggyilkolni Bölcs Leó császárt, 905-ben pedig fellázadt a keleti hadsereg parancsnoka, Andronikosz Dukasz. A császár aztán viszályba keveredett Nikolaosz Müsztikosz pátriárkával, aki nem akarta elismerni a fiúörökösre vágyó uralkodó harmadik és negyedik házasságait (az ortodox egyház a megözvegyülő férfi egy újraházasodását engedélyezte). 907-re ez odáig fajult, hogy Bölcs Leó leváltotta a pátriárkát.

A 904-es válság

A 10. század elejére az arabok teljesen megszállták Szicíliát, 902-től pedig rendszeresen fosztogatni kezdték az Égei-tenger partvidéki városait és hajóforgalmát. 904-ben egy váratlan támadással elfoglalták a birodalom második legnagyobb városát, Thesszalonikét; egy hétig fosztogatták, és 22 ezer lakosát elhurcolták rabszolgának. Simeon ki akarta használni a kínálkozó lehetőséget, és seregével hamarosan megjelent a szinte kihalt városnál. Thesszaloniké elfoglalásával a bolgárok jelentős kikötőre tettek volna szert az Égei-tengeren, folyamatosan fenyegethették volna Konstantinápolyt, és megerősíthették volna balkáni pozícióikat. A császár egy tapasztalt diplomatát, León Khoiroszphaktészt küldte Simeonhoz, aki meggyőzte a fejedelmet, hogy vonuljon vissza. A tárgyalások eredményeképpen azonban Bulgária elismertette korábbi, még Preszjan fejedelem idejében tett hódításait, sőt még délebbre terjeszkedett. Egy korabeli felirat arról tanúskodik, hogy a bizánci-bolgár határ ekkoriban mindössze 20 km-re északra húzódott Thesszalonikétől.

A háború kitörése, Simeon császári koronázása

912-ben Bölcs Leó meghalt, és a trónon öccse, Alexandrosz követte, aki sok tekintetben más politikát követett, mint bátyja, például visszahívta Nikolaosz Müsztikosz pátriárkát. A kor diplomáciai szokásainak megfelelően 912 végén vagy 913-ban Simeon követséget küldött az új császárhoz, hogy erősítsék meg az országaik közötti békeszerződést (amely alapján a bizánciak többek között éves adót fizettek a bolgároknak). Theophanosz bizánci krónikás szerint Simeon megüzente, hogy "megtartja a békét ha szívélyesen és tisztelettel bánnak vele, ahogyan az Leó császár idejében is történt. Alexandroszon azonban erőt vett az őrület és az ostobaság, megszégyenítve elküldte a követeket, fenyegette Simeont azt gondolván, hogy megfélemlítheti őt. A békét megszegték, és Simeon úgy döntött, hogy fegyvert fog a keresztények [a bizánciak] ellen.".""Chronographia by Theophanes Continuatus" in GIBI, vol.V, Bulgarian Academy of Sciences, Sofia, p. 125 A bolgár fejedelem, aki császári címre vágyott, és bolgár-bizánci államot akart létrehozni, amúgy is csak a megfelelő ürügyre várt, hogy hadat üzenjen. A helyzet megfelelőnek látszott, mert az iszákos Alexandrosz népszerűtlen volt, kijelölt utódja, Bíborbanszületett Konstantin pedig csak egy beteges fiú, aki ráadásul az egyház számos papja szerint törvénytelenül kötött házasságból származott. Míg Simeon háborúra készülődött, 913 júniusában Alexandrosz császár váratlanul meghalt, miután egy lovaspóló játék során túlerőltette magát (más források szerint falánksága és iszákossága következtében). A Bizánci Birodalom trónja a kiskorú Konstantiné lett, a vele ellenséges Nikolaosz Müsztikosz régenssége mellett.

A régens első dolga az volt, hogy leállítsa a bolgár támadást. A pátriárka levelet küldött Simeonnak, melyben bölcsességét dicsérte, és óva intette attól, hogy egy "árva gyermeket" támadjon meg, aki semmivel sem sértette meg őt. A fejedelmet azonban nem tudta jobb belátásra bírni, és augusztusban nagy sereggel megjelent Konstantinápoly falai előtt. A bolgárok ostrom alá vették a várost, és nyugati falainak teljes hosszában, az Aranyszarv-öböltől a déli Aranykapuig sáncot emeltek. Simeon Konstantinápolyban nevelkedett, és jól tudta, hogy a Márvány-tengert lezáró erős flotta nélkül nem tudja bevenni a várost, így ostromműveit valószínűleg inkább csak fenyegetésnek szánta, ténylegesen nem akart rohamot indítani. Elküldte tárgyalni Teodor Szigrica kavhánt (főminisztert), aki előadta a fejedelem két követelését: koronázzák a bolgárok császárává (cárjává), és jegyezzék el lányát Bíborbanszületett Konstantinnal. Így ő lett volna a bizánci császár apósa és régense is.

A tárgyalásokat követően Konstantin lakomára hívta meg a Blakhernai palotába Simeon két fiát, Nikolaosz pátriárka pedig átment a bolgárok táborába. Simeon a földre borult a főpap előtt, aki saját pátriárkai koronájával császárrá koronázta őt. A bolgárellenes bizánci krónikás szerint a koronázás nem volt érvényes, de a mai történészek úgy vélik hogy Simeon tisztában volt a bizánci szokásokkal, trükkökkel nem elégedett volna meg, és ténylegesen bolgár császárrá koronázták. Nikolaosz elfogadta Simeon másik feltételét is, hogy jegyezzék el egymással a fiatal császárt és a bolgár cárlányt. Simeon és fiai ajándékokkal elhalmozva, diadalmasan tértek vissza Preszlavba.

Az ankhialoszi csata Az augusztusban megkötött egyezség azonban rövid életűnek bizonyult. Két hónappal később Bíborbanszületett Konstantin anyját, Zóé Karbónopszina hazaengedték száműzetéséből, ő pedig 914 februárjában egy palotaforradalommal elűzte Nikolaoszt a régenstanácsból. A pátriárka megtarthatta egyházi pozícióját, de cserébe el kellett ismernie Zóét császárnőnek. Az anyacsászárnő első dolga volt, hogy visszalépjen a Nikolaosz által kötött egyezményekből. A bolgárok erre 914 nyarán betörtek Trákiába, Makedóniába, Dürrakhionba (a mai Albániában), és Thesszalonikét is veszélyeztették. Ostrom alá vették és szeptemberre elfoglalták Trákia legnagyobb városát, Adrianopoliszt, és bár a helyi lakosság elismerte Simeont uralkodójául, a bizánci hatóságok hatalmas hadisarcért cserébe visszakaphatták a várost.

Bár elkésve, de Zóé nekilátott a bolgárok elleni háború diplomáciai előkészítésének. 917 júniusában két követet küldött al-Muktadir abbászida kalifához, és békét kötött vele. Utasította Dürrakhion stratégoszát, León Rhabdukhoszt, hogy vegye fel a kapcsolatot Petar Gojniković szerb fejedelemmel, aki szeretett volna kiszabadulni a bolgár vazallusi pozícióból. Simeon azonban tudomást szerzett a szerbek árulásáról, szövetségese, Zahumljei Mihály időben figyelmeztette. A bolgár diplomácia azt is megakadályozta, hogy a bizánciak a magyaroktól kérjenek segítséget. Zóé a besenyőkkel is felvette a kapcsolatot, hozzájuk Ióannész Bogaszt küldte gazdag ajándékokkal. A besenyők azonban jó kapcsolatokat ápoltak a bolgárokkal, amit házasságokkal is megerősítettek; ennek ellenére Bogasznak sikerült néhány törzset megvesztegetnie. Megállapodtak, hogy a besenyő harcosokat a bizánci flotta átszállítja Trákiába; erre azonban nem került sor, talán Bogasz és Rómanosz Lekapénosz flottaparancsnok közötti rivalizálás miatt.

A bolgárellenes balkáni szövetséget így nem sikerült összehozni, de az arabokkal kötött béke lehetővé tette a keleti hadsereg átszállítását a Balkánra. Az összegyűjtött haderő vezetésével León Phókasz főparancsnokot (domesztikosz tón szkolón) bízták meg. Hadba vonulás előtt a katonák "meghajoltak az életadó Szent kereszt előtt, és megesküdtek hogy készek meghalni egymásért"."Historiarum compendium by John Skylitzes" in GIBI, vol.VI, Bulgarian Academy of Sciences, Sofia, p. 249 Miután északi és nyugati határait előzőleg biztosította, Simeon is nagy hadsereget tudott összegyűjteni. A döntő összecsapásra 917. augusztus 20-án került sor Ankhialosz közelében, az Akhelusz folyónál került sor. Előbb a bizánciak kerültek fölénybe, és a bolgárok rendezetten hátráltak, de amikor León Phókasz leesett a lováról, a bizánci gyalogság azt hitte hogy meghalt, és összezavarodtak. A csatát egy közeli dombról szemlélő Simeon ekkor személyesen állt a lovasság ellentámadásának élére. A bizánci hadrend megroppant, és Theophanész szavaival "évszázadok óta nem látott vérontás vette kezdetét.""Chronographia by Theophanes Continuatus" in GIBI, vol. V, Bulgarian Academy of Sciences, Sofia, pp. 128–129 A bizánci hadsereg majdnem teljesen megsemmisült, csak kevesen – köztük León Phókasz – érték el Messzembria kikötőjét, ahol a hajókon kerestek menedéket.

Ismét Nikolaosz Müsztikoszra várt a feladat, hogy próbáljon meg békét kötni Simeonnal. A pátriárka levelében mentegette a bizánci vezetést, hogy támadásuk nem Bulgária megsemmisítésére irányult, csak az újonnan megszállt területekről akarták kiűzni a bolgárokat. Megalázkodva kérlelte a cárt, hogy jó keresztényként bocsásson meg a testvéreinek a Krisztusban. Nikolaosz levele nem érte el a várt hatást, a bolgárok tovább nyomultak előtte, és közvetlenül Konstantinápoly előtt a kataszürtai csatában újabb vereséget mértek a bizánciakra.

A szerb hadjárat