Júliusi monarchiának nevezik a Francia Királyság 1830 és 1848 között létezett politikai rendszerét. 1830. augusztus 9-én állították fel a júliusi forradalom okozta Bourbon-restauráció rendszerének bukása után. A negyedik Orléans-ház, a Bourbon-ház egyik ágából származó I. Lajos Fülöp lett a király. Ő már nem isten kegyelméből „Franciaország királya”, hanem „a franciák királya” volt, akinek hatalma a nemzettől eredt, és ezt egy alkotmányos dokumentum szögezte le. A júliusi monarchia liberálisabb volt a Bourbon-restauráció rendszerénél és lépéseket tett a képviseleti demokrácia felé a cenzusos választási rendszer útján. A parlamentbeli politikai irányzatok közötti gyakori ingadozások jellemezték, Lajos Fülöp politikája pedig a közöttük való egyensúly fenntartására irányult.
A rendszernek sok problémával kellett megküzdenie: gazdasági válságok okozták szegények lázadásait; a Bourbon-dinasztia hívei, az ún. „legitimisták” próbálták ezt visszahozni; a „bonapartisták”-nak nevezett I. Napóleon és utódai híveinek két sikertelen államcsíny-kísérlete volt; több köztársaságpárti felkelés volt Párizsban; néhány merényletkísérlet volt a király ellen. Azonban ezek az események nem veszélyeztették komolyan a rendszert.
Külpolitikájában a júliusi monarchia ötvözni igyekezett a napóleoni korszak tekintélyét az európai egyensúlyra való törekvéssel. Azonban társadalmi téren nem uralta az iparosodás keltette változásokat és véget vetett neki az 1848. februári forradalom, amely nyomán a Második Köztársaság jött létre.
A júliusi monarchia története Zűrzavaros kezdetek bélyegkép|I. Lajos Fülöp 1830 augusztus 3-án, Lajos Fülöp, akinek egyelőre az orléans-i herceg cím járt, már a király helyettese volt és összehívta a parlamentet. Új alkotmányos kartát szerkesztettek az 1814-es helyett, amelyen a restauráció rendszere alapult. Augusztus 7-én az új kartát nagy többséggel elfogadta a parlament. Ezt már nem király oktrojálta engedményként, hanem paktum volt uralkodó és nemzete között. A katolicizmus nem volt többé államvallás, és a forradalom és a császárság alatti trikolór lett újból a hivatalos zászló a Bourbonok fehér zászlója helyett.Tulard 1985, 368. o.Furet 1988, 326. o. Augusztus 9-én az orléans-i herceg felesküdött az alkotmányos kartára és királynak kiáltották ki I. Lajos Fülöp névvel.Duby 2011, 756. o.
Már kezdetekor megnyilvánult a monarchia ellentmondásossága. Idejében szemben álltak egymással: a köztársaságpártiak, akik a Bourbonok monarchiájának megszüntetésével végződött győzedelmes forradalmat indítottak el, de nem sikerült megnyerniük a hatalmat; a legitimisták; a bonapartisták, akik csalódtak abban, hogy a forradalom, amelyben részt vettek, nem hozta vissza Napóleon császárságát; végül az új monarchia hívei, akik magukhoz ragadták a hatalmat. Ezek között is hamarosan nézeteltérések jelentek meg. Két ellentétes politikai irányzathoz tartoztak. A „kitartás pártjá”-nak nevezett nézetében az 1789-ben elkezdődött és 1830-ban újra fellobbant forradalom véget ért. Azt akarta, hogy ez után legyen vége a demokratikus reformoknak. Elmélkedői Victor de Broglie herceg és François Guizot voltak, vezetője pedig Casimir Pierre Perier bankár. A nagypolgárság támogatta, mely ésszerű haladásban, gazdasági fejlődésben és egy bizonyos szintű gazdagság függvényében korlátozott politikai felelősségvállalás engedélyezésében volt érdekelt. A „mozgás pártja” nevű irányzat reformpárti volt. Több demokráciát akart a közéletben és a népi mozgalommal való kapcsolat fenntartását mindennemű ellenforradalmi fenyegetettség kiküszöbölése érdekében. Főbb személyiségei Odilon Barrot a fiatal nemzedékből, és idősebb liberálisok, mint Jacques Laffitte bankár és La Fayette márki. Az ő oldalukon állt a kispolgárság és a júliusi forradalom alatt újra megalakított Nemzetőrség Párizsban, a többi nagy városban és az ország keleti részén. A sajtó szabad volt és mindegyik politikai irányzatnak volt egy vagy több újságja.Duby 2011, 756-757. o.
Lajos Fülöp személyisége is ellentmondásos volt. Apja, Louis Philippe Joseph d’Orléans Philippe Égalité (szó szerint „Egyenlőség Fülöp”) névvel képviselő volt a francia forradalom idején és ő is megszavazta XVI. Lajos halálra ítélését. Lajos Fülöp tiszt volt a forradalom idején. Harcolt a forradalmi rendszer első háborújában, de dezertált hadteste parancsnokával együtt anélkül, hogy csatlakozott volna a forradalom ellen tevékenykedő emigráns arisztokratákhoz. Hamis név alatt Svájcba menekült, ahol matematika magánórákkal kereste kenyerét. Utólag Svédországba, azután az Amerikai Egyesült Államokba utazott, majd végül a Szicíliai Királyságban telepedett le. 1809-ben a Nápolyi Királyság uralkodója lányával kötött házasságot, 1814-ben pedig visszatért Franciaországba a Bourbon-restauráció kezdetekor, de távol tartotta magát XVIII. Lajostól. Családja vagyonának visszaállításával foglalkozott, ő volt az országban a legnagyobb földbirtokos. Ugyanakkor királyi ambíciói is voltak, a liberális ellenzékhez közeledett, megnyerve a polgárság rokonszenvét és türelmesen várva a megfelelő alkalomra, mely végre a júliusi forradalom idején jelent meg. Királyként továbbra is takarékosnak, szerénynek és barátságosnak mutatkozott. Polgárkirálynak titulálták. Azonban ez a látszat autoriter jellemet és az emberek manipulálásának képességét takarta.Tulard 1985, 372-373. o.
Augusztus 11-én alakult meg a Lajos Fülöp uralma alatti első politikailag nem homogén kormány, egyelőre kormányfő nélkül. Jacques Charles Dupont de l'Eure igazságügyi miniszternek körtársaságpárti nézetei voltak. Guizot belügyminiszter és de Broglie közoktatási és kultuszminiszter a restauráció idején mérsékelt, a volt király abszolutista irányzatával szemben álló monarchisták voltak. Horace Sébastiani tengerügyi miniszter, a francia forradalom alatt a hadsereg tisztje, majd Napóleon tábornoka, valamint Laffitte és Perier tárca nélküli miniszterek liberális ellenzékiek voltak a restauráció alatt. Joseph-Dominique Louis báró, pénzügyminiszter már a restauráció idejében is, a pénzügyek elismert szakembere volt, aki a biztonság érzetét adta az üzletembereknek.Antonetti 1994, 614. o.
Lajos Fülöp első intézkedései arra irányultak, hogy meggyőzzék az európai nagyhatalmakat békés szándékairól. Azt adta értésükre, hogy a júliusi forradalomnak köszönhetően felállított rendszer különbözik a francia forradalomtól abban, hogy nem szándéka a forradalmat terjeszteni Európában. Leveleket küldött marsalljaival és tábornokaival az uralkodóknak, melyek útján 1830 októberéig sorban meggyőzte őket erről és elismertette magát velük.Antonetti 1994, 617-621. o.
A Laffitte-kormány bélyegkép|Jacques Laffitte
Az új rendszer létrejötte nem állította meg a forradalom alatti forrongást. Gazdasági válság körülményei között tiltakozó tüntetések, sztrájkok és lázadások voltak.Tulard 1985 (371. és 375. o.) és Furet 1988 (330-331. o.) nyomán szerkesztett szakasz. 1830 november 2-án új kormányt nevezett ki a király azzal a feladattal, hogy vessen véget a zavargásoknak, ezúttal „a minisztertanács elnöke” címmel felruházott kormányfővel. Ez Laffitte volt, bár a király nem értett egyet a mozgás pártjával, hanem a kitartás pártjával.
A kormány nem tudta megszüntetni a forrongást. December 21-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték X. Károly kormányának főbb minisztereit. Ez erőteljes tiltakozásokat váltott ki a köztársaságpártiak részéről, akik halálbüntetést követeltek.
A hónap végén a forradalom visszakozott egy lépésnyit La Fayette lemondásával a Nemzetőrség parancsnoki tisztségéről. Mégis a köztársaságpártiak akciói nem szűntek meg. 1831 februárjában szélsőséges legitimisták vallásszertartást szerveztek Károly Ferdinánd, Berry hercege, X. Károly fia emlékére, akit a restauráció idejében gyilkoltak meg. Egy tömeg úgy reagált erre, hogy feldúlta azt a templomot, ahol a szertartás volt, anélkül hogy a Nemzetőrség közbelépett volna megakadályozására. A következő napokban feldúlták az érsekség palotáját is és ledöntötték a kereszteket a párizsi és sok vidéki város templomainak többségében, főleg a restauráció idején felállított hatalmas kereszteket a francia forradalom bűneinek engesztelésére. Ez az 1793-ira emlékeztető antiklerikális erőszakhullám általánosabb reagálás volt a római katolikus egyház X. Károly uralma alatti szélsőséges monarchista politikában betöltött szerepére.
Ugyanakkor a gazdasági válság a gabona árának növekedését, a bérek csökkenését és munkanélküliséget okozott. Ezek sztrájkokat, gépek rombolását a műhelyekben és pékségek kifosztását váltották ki úgy Párizsban, mint vidéken.
Ezekhez hozzáadódtak azt követelő tüntetések, hogy Franciaország támogassa a lengyelországi felkeléseket az Orosz Birodalom uralma ellen és az itáliaiakat az Osztrák Birodalomé ellen. A mozgás pártja élén Laffitte-tal a beavatkozás mellett volt, de a király ellene, mert nem akart háborút okozni a többi európai nagyhatalommal, mint amilyenek a francia forradalom és a császárság idején voltak. Ebben a válságos helyzetben 1831 márciusában a király lemondatta Laffitte-ot és Casimir Perier-t, a kitartás pártja vezetőjét nevezte ki miniszterelnöknek.
A Casimir Perier-kormány bélyegkép|Casimir Pierre Perier A Casimir Perier kormány erélyesen intézkedett a rend helyreállítása érdekében, miután biztosította magának a polgárság támogatását ennek kedvező törvényekkel. A községekFranciaországban községeknek számítanak a városok is. tanácsosait immár azok választották meg, akik ki tudták fizetni a szavazásra jogosító cenzust, tehát az ottani előkelőségek, bár a polgármestereket továbbra is a király nevezte ki, de immár a megválasztott tanácsosok közül. A Nemzetőrségbe immár beléphetett minden 20 és 60 év közötti korú állampolgár, ha adófizető volt, és saját költségére tudta biztosítani felszerelését. Új választási törvény megnövelte a választók számát. A választási rendszer az előző rendszerben is cenzusos volt, de az új rendszerben a cenzus kisebb lett. Mégis ennek értéke kizárta a kispolgárokat és az iparosokat. 1831 júliusában törvényhozási választásokat tartottak. A Képviselőháznak nevezett alsóházat öt évre választották meg és törvényeket javasolhatott, akárcsak a király. A Pairok kamarájának nevezett felsőház tagjait a király nevezte ki, mint a restauráció alatt, de tagsága már nem volt örökölhető. Ez a kamara kevésbé lett független a kormánytól, a Képviselőház pedig fontosabb.Tulard 1985, 376. o.Duby 2011, 758-759. o.
Perier elkezdett intézkedni a rendszer ellenzőivel szemben. A legitimisták nem képeztek túl nagy veszélyt, de a rendőrség figyelte őket. A köztársaságpártiak veszélyesebbek voltak. Az általános választójogért és a lakosság nagyobb részének iskolázásáért szálltak síkra. Propagandájuk egyre inkább hatolt a munkások körébe, ezért a kormány sok pert indított a köztársaságpárti sajtó ellen.Tulard 1985, 377. o.
1831. november 20-án politikai jelleg nélküli lázadás tört ki Lyonban. Sztrájkoltak, majd fellázadtak a selyemszövő munkások a gazdasági válság okozta szegénység miatt. Öt napig uralták a várost, de a kormány katonai egységeket küldtött Lyonba, melyek lefegyverezték őket.Duby 2011, 760. o. bélyegkép|A lyoni selyemszövők lázadása