Mianmar történelme a kezdetektől napjainkig
Korai történelem Régészeti bizonyítékok vannak arra, hogy a mai Burma területén nagyon régi a civilizáció története. A legrégibb régészeti emlékek barlangfestmények. A holocén idején már gyűjtögető-vadász csoport élt a mai Shan államban, Padah Lin barlangban.
A mon népet tartják a mai Mianmar első lakóinak, akik valószínűleg már i. e. 3000-ben letelepedtek. Közép-Mianmarban és Bengáli-öböl mentén telepedtek le, öntözőrendszereket hozva létre. A monok kapcsolatokat építettek ki Indiával, mind kulturális, mind kereskedelmi vállalkozásokban. Kapcsolatokat építettek ki a mai Thaiföld, majd Sziám népével is. Az Iravádi folyón közlekedtek, megfelelő új letelepedési helyeket keresve.
Az i. e. 900-as évek közepéig ők domináltak Dél-Burmában. A monok voltak az elsők Délkelet-Ázsiában, akik felvették a théraváda buddhizmust.
A tibeti-burmai nyelvű pyu (pju) nép az i. e. 1. században érkezett, és számos városállamot alapított – amelyek közül Srí Ksetra volt a leghatalmasabb – az Irrawaddy-völgy középső részén. A monok és a pyuk távolsági kereskedelme Indiáig és Kínáig terjedt.
Középkor A tibeti-burmai nyelvű burmaiak, vagy más néven bamarok a mai Yunnanból, Nanzhao királyságból a 7. századtól kezdve vándoroltak az Irrawaddy folyó vidékére.
A pyu királyságok hirtelen hanyatlottak le a 9. század elején, amikor a mai Jünnan területéről az erős Nanzhao királyság többször betört az Ayeryarwady völgyébe. 835-ben Nanzhao a foglyul ejtett pyukat besorozta és elvezényelte őket hazájukból.
Bagan (1044–1287) thumb|230px|Bagan templomai napjainkban
A burmaiak kitöltötték a pyuk utáni hatalmi űrt, és kis királyságot alapítottak Bagan környékén 849-ben. Anawratha király (1044–1077) uralkodása idején befolyásuk kiterjedt a mai Burma egészére.
Amikor Anawratha elfoglalta a monok fővárosát, Thatont 1057-ben, a burmaiak átvették a monoktól a théraváda buddhizmust. A mon írás alapján kidolgozták a burmai írást. Virágzott a kereskedelem, és Bagan királyságban országszerte nagyszerű templomok és pagodák épültek – sok ma is áll.
Bagan ereje lassan hanyatlott a 13. században. Kubiláj kán mongol csapatai 1277-ben behatoltak Észak-Burmába. Magát Bagant 1287-ben rabolták ki. Bagan két évszázadon át uralkodott az Irrawaddy vidékén.
Kis királyságok (1287–1531)
A mongolok nem maradtak tartósan a felperzselt Ayeyarwady völgyben. A mongolok idején Jünnanból érkezett thai és shan népeket kiszorították az Ayeryarwady völgyből. Délkelet-Ázsia legerősebb hatalmai a shan államok, Laosz, Sziám és Asszám lettek.
A Bagan állam helyrehozhatatlanul szétaprózódott. Utódállamai: Ava vagy Innwa burmai királyság (1364–1555). Utódállama három kisebb királyságnak, amelyet burmaizált shan nemzetiségű királyok alapítottak. Felső-Burmát ellenőrizte, kivéve a shan államokat. Pegu vagy Bago mon királyság (1287–1540). Egy monizált shan király, Wareru (1287–1306) alapította és Alsó-Burmára terjedt ki. Nyugaton a rakhine nép királysága. A shan hegyvidéken több shan állam és Kachin.
A háborúskodás folyamatos volt Ava és Bago között. Később Ava háborúba került a shanokkal is. Ava rövid időre meghódította Rakhinét (1379–1430). Bago többször a teljes vereség közelébe került, de mindig képes volt helyreállítani hatalmát.
Ugyanakkor ez az időszak a burmai kultúra aranykora. Bago királynője, Shin Saw Bu (1453–1472) emeltette a mai is fennálló Shwedagon pagodát.
A 15. század végére Ava meggyengült a folyamatos háborúskodás miatt. Peremvidékei függetlenedtek. 1486-ban Taungu városban Minkyinyo király (1486–1531) elszakadt Avától és egy kicsi független királyságot alapított. 1537-ben Mohnyin (shan nyelven Mong Yang) a shanok élén elfoglalta Avát, és felborította a közel két évszázadon át fennállott hatalmi egyensúlyt. 1555-ig a shanok uralták Felső-Burmát.
Újkor Taungu-dinasztia (1531–1752)
thumb|Mrauk U romjai Egy kisebb burmai királyság, Taungu fiatal, becsvágyó királya, Tabinshwehti (1531–1551) újjászervezte az Avából menekülő burmaiakat. Vereséget mért Bago jóval erősebb mon csapataira és 1540-ben újra egyesítette Alsó-Burmát. Tabinshwehti utóda, Bayinnaung (1551–1581) meghódította Felső-Burmát (1555), Manipurt (1556), a shan államokat (1557), Csiangmajt (1557), Ajutthaját (1564, 1569), Lan Xang-ot (1571). Ezzel Délkelet-Ázsia egész nyugati részére kiterjesztette uralmát. 1581-ben halt meg, a Rakhine elleni támadás előkészítése közben. Akkoriban Rakhine tengeri hatalom volt, a nyugati tengerpart volt uralma alatt egészen a bengáliai Csittagongig. Ebben az időben jelentek meg az országban az első nyugati kereskedők.
Bayinnaung hatalmas birodalma 1581-ben bekövetkezett halála után felbomlott. A sziámiak Ayutthayából 1593-ban kiszorították a burmaiakat. 1599-ben Rakhine csapatai portugál zsoldosok támogatásával kirabolták a Taungoo-dinasztia fővárosát, Bagot. A portugál zsoldosok vezére, Filipe de Brito e Nicote (burmai nevén Nga Zinga) azonnal fellázadt Rakhine ellen és Thanlyin (Syriam) várost portugál uralom alá vonta. Ez volt Burma legfontosabb tengeri kikötője. Az ország káoszba süllyedt.
A burmaiak Anaukpetlun király (1605–1628) vezetésével újjászervezték magukat és 1611-ben megverték a portugálokat. Anaukpetlun a korábbinál kisebb területen, de újjászervezte a burmaiak királyságát. Része lett Felső-Burmában Ava, Alsó-Burma és a shanok államai (Rakhine és Taninthayi kivételével). Thalun király (1629–1648) újjáépítette a háború dúlta országot. Utódai idején, a következő 100 évben a királyság lassan hanyatlott. 1740-ben a mon nép francia segítséggel, sziámi biztatásra sikeresen fellázad, így 1747-ben elszakadt Alsó-Burma, és 1752-ben végleg elbukott a Taungoo-dinasztia, amikor kiszorították őket Avából is.
Konbaung-dinasztia (1752–1885) Alaungpaya király (1752–1760) Shwebo városban 1752-ben alapította a Konbaung dinasztiát. 1755-ben alapította Rangun (Rangoon) várost. 1760-ban bekövetkezett haláláig újra egyesítette az országot. 1765 és 1769 között a kínai Csing-dinasztia csapatai négy ízben törtek be Burmába, tartós eredmény nélkül. A kínai behatolás lehetővé tette Bangkok környékén új sziámi királyság megszervezését, amely kiverte a burmaiakat Sziámból az 1770-es évek végén.
Bodawpaya király (1782–1819) sikertelenül próbálta meg visszahódítani Sziámot az 1780-as és az 1790-es években. 1784-ben Bodawpaya személyesen vezette a nyugati Rakhine királyság elfoglalását, amely Bagan bukása óta jelentős függetlenséget élvezett. 1813-ban formálisan bekebelezte Manipurt, a lázadó védnökséget.
Bagyidaw király (1819–1837) tábornoka, Maha Bandula 1819-ben leverte a manipuri lázadást és 1819-ben elfoglalta Asszám független királyságát. Ezek az új burmai hódítások fenyegették Brit Indiát. Az első angol-burmai háborúban (1824–1826) a britek legyőzték a burmaikat. Burmától elcsatolták Asszamot, Manipurt, Rahkinét (Arakan) és Tanintharyi-t (Tenasserim).
1852-ben a belvillongásokban meggyengült Burmát a britek megtámadták. A második angol-burmai háború csak három hónapig tartott. A britek elfoglaltak minden partvidéki tartományt. Ezt a területet elnevezték Alsó-Burmának.
Mindon király (1853–1878) 1859-ben alapította Mandalaj várost, és ide helyezte székhelyét. Jó érzékkel lavírozott az egyre nagyobb veszélyt jelentő, de egymással versengő angol és francia hatalmi érdekek között. Ennek során 1875-ben feladta Kayah (karen) államot. Utódja, Thibaw király (1878–1885) már jóval sikertelenebb volt. 1885-ben a britek, akiket megriasztott a szomszédos Laosz franciák általi elfoglalása, megszállták Felső-Burmát. A harmadik angol-burmai háború (1885) kicsit tovább tartott egy hónapnál. Amikor reális közelségbe került Mandalay főváros eleste, a burmai királyi család Indiába, Ratnagiribe menekült. A következő négy évben a brit csapatok pacifikálták az országot - nem csupán a burmaiak lakta területet, hanem a hegyvidékek shan, csin, és kacsin államait. Kisebb felkelések 1896-ig voltak.
Gyarmati időszak (1886–1948)
Az Egyesült Királyság 1824-ben kezdte meg Burma meghódítását és 1886-ban kebelezte be azt Brit Indiába. Burma Brit India tartománya volt 1937-ig, amikor különálló önkormányzó gyarmattá alakították.
A britek elősegítették a kereskedelem és az infrastruktúra fejlődését, indiaiakat és kínaiakat telepítettek be, akik gyorsan kiszorították a városokból a burmaiakat. Ekkoriban keletkezett Rangun és Mandalaj indiai lakossága. Vasutak és iskolák épültek, meg sok börtön, köztük a nevezetes Insei Börtön, amit a politikai foglyok számára építettek. A burmai nemzeti érzelem erős maradt. Erősen hanyatlott a hagyományos burmai kultúra tekintélye. A gyarmatosítók elutasították, hogy levegyék cipőjüket, ha belépnek egy buddhista templomba vagy más szent helyre. 1919 októberében Mandalajban az Eindawaya pagoda erőszakos jelenetek színhelye volt. Felháborodott buddhista szerzetesek kidobtak onnan egy csoport brit látogatót, akik nem vették le cipőjüket. Az eset felszította az indulatokat. A szerzetesek főnökét életfogytiglanra ítélték gyilkossági kísérlet miatt. Ettől az esettől kezdve a burmai ellenállás a buddhizmust használta eszközként. Buddhista szerzetesek lettek a függetlenségi mozgalom élcsapata, sokan közülük meghaltak tüntetés közben. Egyik mártír szerzetes U Wisara, aki a börtönben 166 napos éhségsztrájk után halt meg. Amiatt tiltakozott, hogy a buddhista szerzetesek nem hordhatták a börtönben jellegzetes ruházatukat.
George Orwell Burmában szolgált öt évig a rendőrség kötelékében. Írt az itteni tapasztalatairól.
A gyarmati időszakban előfordultak vegyes házasságok európai telepesek és burmai nők között, valamint a britekkel érkezett angol nyelvű indiaiak és a burmaiak között. Így született az angol nyelvű burmai közösség. Ez a közösség befolyásos volt a gyarmati uralom idején és azután is az 1960-as évek közepéig.
1937. április 1-jén Burma külön igazgatott terület lett, az indiai közigazgatástól független.
II. világháború Az 1940-es években Aung San parancsnoksága alatt megalapították a Burmai Függetlenségi Hadsereget. Az alapítók Japánban kaptak katonai kiképzést.
A második világháborúban Burmában volt a délkelet-ázsiai hadszíntér fő frontvonala. A brit közigazgatás összeomlott a japán csapatok előrenyomulása következtében, megnyíltak a börtönök, előjöttek a rejtőzködők. Rangun átállt, kivéve sok angol-burmait és indiait, akik helyükön maradtak. A dzsungelen át nagyjából 300 000 menekült indult Indiába. Közülük csak 30 000 ember érkezett meg. A japánok burmai hadjárata kezdetben sikeres volt és Burma legnagyobb részéből kiszorították a briteket, majd saját bábállamot teremtettek Burmai Állam néven.
A britek a Brit Indiai Hadsereg legjobb csapataival ellentámadást indítottak és 1945 júliusára visszafoglalták az országot. Kezdetben sok burmai harcolt a japánok oldalán, de később a Brit Burmai Hadseregben is sok burmai szolgált, különösen a nemzeti kisebbségekhez tartozók. Az Aung San parancsnoksága alatt álló Burmai Függetlenségi Hadsereg és az Arakan Nemzeti Hadsereg 1942–1944-ben a japánok oldalán harcolt, de 1945-ben átállt a szövetségesek oldalára. Burmában a japánok ellen több tízezer indiai nemzetiségű katona is harcolt a britek alatt.
A háború után 1947-ben Aung San lett a Burmai Végrehajtó Tanács, az átmeneti kormány elnökhelyettese. 1947 júliusában politikai riválisai megölték Aung Sant és a kormány több más tagját.
Függetlenség kora Demokratikus Köztársaság (1948–1962) 1948. január 4-én az ország függetlenné vált Burmai Unió néven. Első elnöke Sao Shwe Thaik volt, első miniszterelnöke U Nu. Más korábbi brit gyarmattól és tengerentúli területtől eltérően nem lépett be a Nemzetközösségbe. Kétkamarás parlamentet alakítottak: képviselőházból és a nemzetiségek kamarájából állt.
1961-ben Burma ENSZ képviselője, U Thant lett az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkára; ő volt az első nem európai származású főtitkár, tíz évig szolgált.
A katonai junta uralma (1962–2011)