A Budapesti Gazdasági SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum több mint 100 éves múlttal rendelkező szakgimnázium Budapest VII. kerületében.

Jelenleg gazdálkodás és menedzsment, valamint turizmus-vendéglátás ágazaton indulnak a gimnáziumi évfolyamok, emellett nappali tagozaton és munkarend nélküli felnőttképzés keretében pénzügyi-számviteli ügyintéző és turisztikai technikus (turisztikai szervező és idegenvezető) szakmákat oktatnak.

Az iskola története

Alapítása Az iskola 1915-ben vált ki az Izabella utcai Felső Kereskedelmi Iskolából (ma BGSZC Széchenyi István Kereskedelmi Szakgimnáziuma) és kezdte meg működését a Kertész utcában. A következő évtől kezdve önálló intézményként kezdett működni – két évfolyamon (4-4 osztállyal), összesen 395 beiratkozott tanulóval. Az iskola 1927-ben vette fel II. Rákóczi Ferenc nevét, majd 1933-ban a nagy gazdasági világválság után költözött át mai helyére, a Wesselényi utca 38. alá, ez idő alatt kezdődött meg az iskola cserkészcsapatának szerveződése is.

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest középiskolái Kategória:Budapest VII. kerületének oktatási intézményei