Henry Louis Mencken amerikai újságíró, esszéíró, szatirikus, kultúrkritikus és az amerikai angol nyelv tudósa volt. Széles körben nyilatkozott a társadalmi életről, az irodalomról, a zenéről, a kiemelkedő politikusokról és a kortárs mozgalmakról. A Scopes-perről szóló szatirikus tudósítása, amelyet „majompernek” nevezett el, szintén felkeltette a figyelmet. A menckeniánus kifejezés számos szótárban szerepel, hogy Menckennel kapcsolatos vagy ahhoz kapcsolódó dolgokat jelöljön, beleértve harcias retorikai és prózai stílusát is.
Tudósként Mencken Az amerikai nyelv című, többkötetes tanulmányáról ismert, amely az angol nyelv amerikai nyelvhasználatát vizsgálja. A német filozófus, Friedrich Nietzsche csodálójaként nyíltan ellenezte a szervezett vallást, a teizmust, a cenzúrát, a populizmust és a képviseleti demokráciát, amely utóbbit olyan rendszernek tekintette, amelyben az alsóbbrendű emberek uralják feletteseiket. Mencken a tudományos haladás híve volt, és kritikusan viszonyult az oszteopátiához és a kiropraktikához. Emellett nyíltan bírálta a közgazdaságtant.
Mencken ellenezte Amerika belépését az első és a második világháborúba. Magánnaplójában szereplő egyes véleményeket némely kutatók rasszistaként és antiszemitának minősítettek, bár ezt a jellemzést vitatták. Larry S. Gibson jogászprofesszor azzal érvelt, hogy Mencken faji nézetei jelentősen megváltoztak korai és későbbi, 50 éves korában írt magánjellegű írásai között, és hogy pontosabb Mencken-t elitistának, mint rasszistának nevezni. Úgy tűnt, őszintén lelkesedik a militarizmusért, de soha nem amerikai formájában. „A háború jó dolog” – írta –, „mert őszinte; elismeri az emberi természet központi tényét... Egy túl sokáig békében élő nemzet egyfajta gigantikus vénlánnyá válik.”
Hosszú ideje a nyugat-baltimore-i Union Square negyedben álló otthonát városi múzeummá – H. L. Mencken Házzá – alakították át. Iratait különböző városi és egyetemi könyvtárakban osztották szét, a legnagyobb gyűjteményt a baltimore-i Enoch Pratt Ingyenes Könyvtár központi fiókjának Mencken-termében őrizték.
Fiatalkora és iskolái Mencken 1880. szeptember 12-én született a marylandi Baltimore-ban. Anna Margaret (Abhau) és August Mencken Sr., egy szivargyár tulajdonosának gyermekeként született. Német származású volt, és gyermekkorában németül beszélt. Amikor Henry hároméves volt, családja új otthonba költözött a régi Nyugat-Baltimore Union Square negyedében, a Hollins Street 1524. szám alá, amely a Union Square parkra néz. Azon kívül, hogy a házasság alatt öt évig máshol élt, és középkorú özvegyemberré vált, Mencken élete végéig ott maradt.
Legnépszerűbb memoárjában, a Happy Days-ben baltimore-i gyermekkorát „nyugodtnak, biztonságosnak, eseménytelennek és boldognak” írta le.Happy Days, p. vii
Kilenc éves korában elolvasta Mark Twain Huckleberry Finnjét, amelyet később „életem legnagyszerűbb eseményének” nevezett.St. Petersburg Times – September 23, 1987 Elhatározta, hogy író lesz, és falánk módon olvasott. Egyik télen, még középiskolás korában, elolvasta William Makepeace Thackeray műveit, majd „visszatért Addisonhoz, Steele-hez, Pope-hoz, Swifthez, Johnsonhoz és a tizennyolcadik század többi nagyszerűjéhez”. Elolvasta Shakespeare teljes kánonját, és Rudyard Kipling és Thomas Huxley lelkes rajongója lett. Fiúként Menckennek gyakorlati érdeklődése is volt, különösen a fényképezés és a kémia, és végül otthoni kémiai laboratóriumot nyitott, ahol saját tervezésű kísérleteket végzett, amelyek közül néhány véletlenül veszélyes volt.Newspaper Days, 1899–1906, p. 58.
Általános iskolai tanulmányait az 1880-as évek közepén kezdte a Knapp professzor iskolájában, a Holliday utca keleti oldalán, az East Lexington és a Fayette utca között, a Holliday utcai színház mellett, az újonnan épült Baltimore-i városházával szemben. A mai helyén áll a háborús emlékmű és a városháza tere, amelyet 1926-ban állítottak fel az első világháborús halottak emlékére. 15 évesen, 1896 júniusában búcsúbeszéddel végzett a Baltimore-i Műszaki Intézetben, amely akkoriban egy kizárólag férfiak számára fenntartott matematika, műszaki és természettudományos középiskola volt.
Három évig dolgozott apja szivargyárában. Nem szerette a munkát, különösen az értékesítési részét, és elhatározta, hogy elhagyja az üzletet, akár apja áldásával, akár anélkül. 1898 elején írásórát vett fel a Cosmopolitan Egyetemen, egy ingyenes levelező iskolában, amelyet a Cosmopolitan magazin alapított. Ez Mencken hivatalos felsőoktatási tanulmányainak teljes egészét jelentette újságírói vagy bármely más területen. Apja halála után, néhány nappal karácsony után, még ugyanebben az évben, az üzlet nagybátyjára szállt, és Mencken szabadon folytathatta újságírói karrierjét. 1899 februárjában jelentkezett a Morning Herald újsághoz (amely 1900-ban Baltimore Morning Herald lett), és részmunkaidőben felvették, de néhány hónapig megtartotta állását a gyárban. Júniusban teljes munkaidős riporterként alkalmazták.
Pályafutása
Mencken hat évig dolgozott riporterként a Heraldnál. Kevesebb mint két és fél évvel a nagy baltimore-i tűzvész után az újságot 1906 júniusában megvásárolta Charles H. Grasty, a The News 1892 óta tulajdonosa és szerkesztője, valamint a város legrégebbi (1773 óta működő) és legnagyobb napilapjának, a The Baltimore Americannek a versenytárs tulajdonosa és kiadója, Felix Agnus tábornok. Ezután felosztották egymás között a The Herald munkatársait, vagyonát és erőforrásait. Mencken ezután a The Baltimore Sunhoz került, ahol Charles H. Grastynak dolgozott. Továbbra is teljes munkaidőben írt a The Sunnak, a The Evening Sunnak (alapítva 1910-ben) és a The Sunday Sunnak 1948-ig, amikor egy szélütés után abbahagyta az írást.
Mencken elkezdte írni azokat a vezércikkeket és véleménycikkeket, amelyek hírnevet szereztek neki a The Sunban. Emellett novellákat, egy regényt, sőt verseket is írt, amelyeket később közzé is tett. 1908-ban irodalomkritikus lett a The Smart Set magazinnál, 1924-ben pedig George Jean Nathannal megalapította és szerkesztette az Alfred A. Knopf által kiadott The American Mercury című folyóiratot. A lap hamarosan országos terjedést ért el, és nagy befolyással bírt Amerika-szerte az egyetemi kampuszon. 1933-ban Mencken lemondott szerkesztői posztjáról.
A nagy gazdasági világválság alatt Mencken nem támogatta a New Dealt, ami népszerűségébe került. 1931-ben az arkansasi törvényhozás elfogadta azt az indítványt, hogy imádkozzanak Mencken lelkéért, miután az államot a "morónia csúcsának" nevezte.Manchester, p. 252 Az 1930-as évek közepén Mencken Franklin D. Roosevelt elnöktől és az ő New Deal liberalizmusától tartott, mint hatalmas erőtől. Charles A. Fecher szerint Mencken "mélyen konzervatív volt, neheztelt a változásokra, visszatekintett a letűnt idők 'boldog napjaira', és nem akarta a világ egyetlen olyan részét sem, amelyet az New Deal ígért behozni". Menckennek komoly fenntartásai voltak az Egyesült Államok második világháborús részvételével kapcsolatban. Több évre felhagyott a The Baltimore Sunnak írt írással, emlékirataira és más szerkesztői projektekre összpontosított, miközben tanácsadóként szolgált annál a lapnál, amely szinte egész pályafutása során otthonául szolgált.
1948-ban rövid időre visszatért a politikai életbe, hogy tudósítson az elnökválasztásról, amelyen Harry S. Truman elnök a republikánus Thomas Dewey-val és a Progresszív Párt elnökével, Henry A. Wallace-szal nézett szembe. Későbbi munkássága humoros, anekdotikus és nosztalgikus esszékből állt, amelyek először a The New Yorkerben jelentek meg, majd a Happy Days, Newspaper Days és a Heathen Days című könyvekben jelentek meg.
Magánélete
1930. augusztus 27-én Mencken feleségül vette Sara Haardtot,Sara Powell Haardt (1898. március 1. – 1935. május 31.) amerikai írónő és az angol irodalom professzora. a baltimore-i Goucher College angol szakos német-amerikai professzorát, aki tizennyolc évvel volt fiatalabb nála. Haardt egy sikertelen kísérletet vezetett Alabamában a 19. alkotmánykiegészítés ratifikálására.Alabama rejected the Nineteenth Amendment on September 22, 1919, though it later ratified it as a symbolic gesture on September 8, 1953. A kettő 1923-ban találkozott, miután Mencken előadást tartott a Goucher Egyetemen; hét évig udvaroltak egymásnak. A házasság országos hírekbe került, és sokan meglepődtek, hogy Mencken, aki egykor a házasságot a „remény végének” nevezte, és aki közismerten gúnyolta a nemek közötti kapcsolatokat, oltárhoz lépett. „A Szentlélek tájékoztatott és inspirált engem” – mondta Mencken. „Mint minden más hitetlen, én is babonás vagyok, és mindig a megérzéseimre hallgatok: ez most egy nagyszerű megérzésnek tűnt.” Még ennél is megdöbbentőbb, hogy egy alabamai születésűt vett feleségül, annak ellenére, hogy korábban csípős esszéket írt az amerikai Délről. Haardt házasságuk alatt végig tuberkulózis miatt rossz egészségi állapotban volt, és 1935-ben agyhártyagyulladásban halt meg, Mencken pedig gyászba borult. Mindig is támogatta az írásait, és halála után novelláinak gyűjteményét adta ki Southern Album címmel. Haardt gyermekkori barátja, az alabamai írónő, Sara Mayfield hosszasan írt Haardtról és Menckenről 1968-as The Constant Circle: H. L. Mencken and His Friends ("Az állandó kör: H. L. Mencken és barátai") című könyvében.
Utolsó évek 1948. november 23-án Mencken szélütést kapott, aminek következtében teljesen eszméleténél volt, de szinte képtelen volt olvasni és írni, és csak nehezen tudott beszélni. A szélütés után szívesen hallgatott klasszikus zenét, és miután beszédképessége némileg helyreállt, beszélgetett a barátaival, de néha múlt időben utalt magára, mintha már halott lenne. Élete utolsó évében barátja és életrajzírója, William ManchesterWilliam Raymond Manchester (1922. április 1. – 2004. június 1.) amerikai író, életrajzíró és történész. naponta olvasott fel neki.}.
Halála Mencken álmában halt meg 1956. január 29-én. A baltimore-i Loudon Park temetőben temették el. Kívánságának megfelelően egy nagyon kis, rövid és zártkörű szertartást tartottak."Mencken: The American Iconoclast" By Marion Elizabeth Rodgers. Page 549
Bár a sírkövén nem szerepel, a Smart Set napjaiban egy vicces sírfeliratot írt magának: Ha miután elhagyom ezt a völgyet, valaha is emlékezni fogsz rám, és arra gondoltál, hogy örömet szerezz a szellememnek, bocsáss meg egy bűnösnek, és kacsints a szemeddel egy egyszerű lányra."Epitaph", Smart Set, December 3, 1921, p. 33.
Meggyőződései Szerkesztői minőségében Mencken szoros barátságba került korának vezető irodalmi személyiségeivel, köztük Theodore Dreiserrel, F. Scott Fitzgeralddal, Joseph Hergesheimerrel, Anita Loosszal, Ben Hechttel, Sinclair Lewisszal, James Branch Cabellel és Alfred Knopffal, valamint számos fiatal riporter, köztük Alistair Cooke mentora volt. Olyan művészeket is támogatott, akiknek a munkásságát érdemesnek tartotta. Például azt állította, hogy az olyan könyvek, mint Eddie Cantor (David Freedman szellemírója) Caught Short! A Saga of Wailing Wall Street (1929) című műve, többet tettek Amerikának a nagy gazdasági világválságból való kihúzásáért, mint az összes kormányzati intézkedés együttvéve. John Fante mentora is volt. Thomas Hart Benton illusztrálta Mencken Europe After 8:15 című könyvének egyik kiadását.
Mencken számos művet publikált különböző álnevek alatt, többek között Owen Hatteras,Owen Hatteras őrnagy (1912–1923) egy összetett személyiség és álnév, amelyet H. L. Mencken és George Jean Nathan alkotott és alkalmazott a The Smart Set irodalmi magazin számára, majd Willard Huntington Wright adaptálta rövid szerkesztői megbízatása alatt. John H. Brownell, William Drayham, WLD Bell és Charles Angoff művei alatt. Leonard K. Hirshberg orvos szellemírójaként cikksorozatot, majd 1910-ben egy könyv nagy részét írta a csecsemőgondozásról.