A kazincbarcikai autóbusz-állomás egy autóbusz-állomás a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kazincbarcika településen, a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltetésében.

Története Kazincbarcika fellendülése az '50-es és '60-as években indult a környéken zajló bányászati kitermelések, valamint az iparosodás idején. A Borsodi Vegyi Kombinát és annak több üzeme, valamint a szénbányák (Billatáró, Felsőnyárád, Ormosbánya, Tervtáró...) és a vasércbányák (Rudabánya) tömegeknek adtak munkalehetőséget a régió számos településéről. balra|bélyegkép|Az állomás 25 állásos buszparkolója

Ezek közül kiemelendő a BVK vonzóereje, mely kifejezetten sok, főleg vidéki embernek jelentett munkát, valamint biztos állást az épülő nagyvárosban. A munkásjáratok száma rengetegnek bizonyult, aminek lebonyolítására 1963 és 1964 között felépítették a mai Szent Flórián téren a kilencállásos pályaudvart.

Miután a városközpontban is növekednek az igények, ennek kielégítésére és a város színvonalának emelésére 1973-ban megkezdték a fő autóbusz-pályaudvar munkálatait a Lenin (ma Egressy Béni) úton, mely a tervezett augusztus 20. helyett október 11-re csúszott (észlelt problémák végett, mint például szennyvíz-elvezetés, közvilágítás hiányosságai). A 8 kocsiállásos állomáson helyet foglalt buszváróterem és csomagmegőrző is.

Az épület és környezete 2011-ben teljes felújításon esett át, melynek keretében külső és belső korszerűsítéseket hajtottak végre. A buszváróban foglal helyet a két jegypénztár és a büfészolgáltatás is, továbbá elektronikus utastájékoztató rendszer és akadálymentesített mosdók szolgálja az utazóközönséget.

Forgalma

balra|bélyegkép|A legtöbb járat Miskolcra tart Az autóbusz-állomás a Kazincbarcikai járás teljes területén jelentős szerepeket tölt be. Elsősorban a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei megyeszékhellyel, Miskolccal iskolai időszakban csaknem 60-65 járatos összeköttetésben van, mely hétvégente is csak 40-re csökken. Emellett jelentős kapcsolatot ápol Ózddal, Sajószentpéterrel, Edelénnyel, Putnokkal, Szendrővel és Rudabányával is.

A műszakváltások idején közlekedő autóbuszok lebonyolítását napjainkban is a Szent Flórián téri buszállomás végzi, ily módon közvetlenül elérhető Abod, Hangács, Mályinka, Nekézseny, Sajóvelezd, Gömörszőlős, Sajógalgóc és Jósvafő is.

A kazincbarcikai autóbusz-állomásról két óránként távolsági autóbuszjáratok indulnak Budapestre Szilvásvárad és Eger (egy alkalommal kiegészítve Gyöngyössel) érintésével.

Állomáson végállomásozó járatokJellegVonalszámViszonylatHelyiAutóbusz-állomás – VasútállomásHerbolya – Munkás út – Autóbusz-állomásAutóbusz-állomás – Pincesor – Autóbusz-állomásTávolságiBudapest – Eger – Szilvásvárad – Kazincbarcika – JósvafőRegionálisEger – Szilvásvárad – KazincbarcikaMiskolc (Diósgyőr) – Varbó – Sajószentpéter – KazincbarcikaKazincbarcika – Sajószentpéter – Miskolc, EgyetemvárosKazincbarcika – Edelény – Hangács – Boldva – MiskolcKazincbarcika – Múcsony – EdelényKazincbarcika – Edelény – Meszes – ViszlóKazincbarcika – Edelény – Balajt – Abod (Királykút)Kazincbarcika – Edelény – HangácsKazincbarcika – K.barcika, Vájár utca – BerenteKazincbarcika – BerenteKazincbarcika – Sajószentpéter – Kondó – VarbóKazincbarcika – Sajószentpéter – AlacskaKazincbarcika – Sajókaza – PutnokKazincbarcika / Berente – Kurityán – SzuhafőKazincbarcika / Berente – Felsőnyárád – AggtelekKazincbarcika – Rudolftelep – Rudabánya – KánóKazincbarcika / Berente – Rudabánya – Szalonna – MeszesKazincbarcika – Rudabánya – Szendrő – Rakaca – ViszlóKazincbarcika – Rudabánya – Jósvafő-Aggtelek vá.Kazincbarcika – Rudabánya – Szendrő – EdelényÓzd – Lénárddaróc – Mályinka – KazincbarcikaKazincbarcika – Tardona – Sáta – Csokvaomány – Ózd

Állomáson áthaladó járatokJellegVonalszámViszonylatRegionálisMiskolc-Tiszai – Sajószentpéter – KazincbarcikaMiskolc / Sajóbábony – Sajószentpéter – KazincbarcikaMiskolc – Sajószentpéter – Kazincbarcika, Vájár utca / HerbolyaMiskolc – Sajószentpéter – Kazincbarcika, HerbolyaMiskolc – Kazincbarcika – Putnok – Ózd – BorsodnádasdMiskolc – Kazincbarcika – Putnok – ÓzdBerente – Kazincbarcika, Vájár utcaBerente – Kazincbarcika – TardonaKazincbarcika – Mályinka – NekézsenyKazincbarcika – Sajókaza – Dédestapolcsány – MályinkaKazincbarcika – Sajóivánka – Sajógalgóc – PutnokKazincbarcika – Sajóivánka – Sajókaza – SajógalgócKazincbarcika – Szuhakálló – Sajókaza – Kazincbarcika

Képgaléria

Jegyzetek

Kategória:Magyarország autóbusz-állomásai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése Kategória:Kazincbarcika közlekedése