A Thuasne (ejtsd: tüan) orvostechnikai eszközöket gyártó francia vállalat. Főként az ortopédia, az orvosi textíliák és az otthonápolás területén tevékenykedik.
Története
A kezdetek A Thuasne eredete 1847-re nyúlik vissza, amikor Auguste Cattaert (1809–1877) Párizsban megalapította a Cattaert és Társai céget, amely Saint-Étienne-ben gyártott paszomány és kalapáru kereskedelmére szakosodott. A fővárosban találkozott Élie Paillard-ral, aki 1852-ben rugalmastextilia-gyárat alapított Somme-ban, 1868-ban pedig nadrágtartó- és harisnyakötő-gyárat Quevauvillers-ben.
Auguste fia, Gustave Cattaert (1850–1901) követte apját a vállalat élén. 1881-ben megvásárolta, majd 1885-ben kibővítette a Paillard-gyárat. Gustave 1901-ben bekövetkezett halála után a vállalat nővére, Louise révén a Thuasne-családhoz került, ugyanis Louise 1879-ben feleségül ment Émile Thuasne-hoz.
Maurice Thuasne Apja halála után fia, Maurice Thuasne (1882–1976) vette át a cég irányítását. 1910-ben Saint-Étienne-be költözött, majd 1914-ben átnevezte a céget Thuasne és Társaira. A két világháború közötti időszakban az orvosi felhasználásra szánt rugalmas szövetek gyártása felé fordult, ami megmentette a vállalatot az akkori textilipari válság idején. Latexet használt a rugalmas szövetek előállításához, új márkákat vezetett be (Biflex és Néoplastex 1932-ben), és szabadalmakat kapott.
A háború után Maurice Thuasne orvosokkal együttműködve, a társadalombiztosítás keretében új termékeket hozott létre, és fejlesztésére vállalkozását. Új márkát (Novélastic) és termékeket is piacra dobott: haskötőt, ortéziseket, támasztóharisnyákat, és folytatta a gyár korszerűsítését.
1955-ben vezérigazgatói posztot vejének, Jean Queneau-nak (1909–1996) adta át, de helyettesként 1976-ban bekövetkezett haláláig tovább dolgozott.
Külföldi terjeszkedés
Jean Queneau 1991-ig vezette a céget, amikor szélütés miatt kénytelen volt elhagyni a pozíciót. Ezután lánya, Élisabeth vette át a cég irányítását.
Az első külföldi leányvállalatot 1984-ben hozták létre Belgiumban, majd 1994 és 2015 között Olaszország, Hollandia, Spanyolország, a Cseh Köztársaság, az Egyesült Államok, Magyarország, Szlovákia, Svédország és Algéria következett.
A Thuasne felvásárlás révén is terjeszkedik. A következő cégek tartoznak a Thusane-hoz 2025-ben: Zimmermann Németországban (vénás kompresszió), Perez-Prim Spanyolországban (ortopédiai eszközök), Vihome Hollandiában (otthoni rögzítés), Thamërt szintén Németországban (külső mellprotézisek), Begat és Mediband Svédországban, Townsend Design és Quinn Medical az Egyesült Államokban, valamint Orthotic Composites az Egyesült Királyságban. 2022-ben a Thuasne-nak világszerte tizenöt leányvállalata volt.
2016-ban Delphine Hanton, Élisabeth Queneau lánya lett a cég vezérigazgató-helyettese. Testvére, Matthieu és Anne-Sophie Ducottet szintén ott dolgozik. A Thuasne továbbra is családi vállalkozás.
Telephelyek 2022-ben a Thuasne és leányvállalatai 85 országban volt jelen.
A termelés tizennégy helyen folyik Európában és az Egyesült Államokban. A legnagyobb európai gyár Romániában található. Franciaországban a termelés nagy része továbbra is Saint-Étienne-ben zajlik, öt helyen.
Termékek 2022-ben a Thuasne főként az orvosi területen forgalmaz termékeket, használják az ortopédiában, de a hátfájás, a vénás betegségek és a nyiroködéma kezelésére is. Ehhez számos termékcsalád áll rendelkezésre: övek, ortézisek, sínek, kompressziós eszközök, ödéma elleni eszközök, külső mellprotézisek.
Egy másik termékcsoport az otthonápolási segédeszközöké: a mozgást segítő eszközök (botok, járókeretek, kerekesszékek vagy emelők), a személyes higiéniai segédeszközök (zuhany- és kádülések, fürdőszobai kiegészítők, toalettszékek), valamint az ágyhoz való rögzítéshez használt termékeket (kórházi ágyak és kiegészítők, párnák, matracok, fejpárnák).
Mindezeket a termékeket csak egészségügyi szakember értékesítheti. A vállalat ugyanakkor sportcikkek széles választékát hozta létre, amelyeket a nagyközönség közvetlenül megvásárolhat, például kompressziós termékek, ortopédiai termékek, alsóneműk és elsősegélynyújtási cikkek.
A Thuasne szövetmaszkokat is gyárt.
Jegyzetek
Fordítás
További információk A magyarországi leányvállalat honlapja
Kategória:Francia cégek Kategória:Orvosi eszközök Kategória:Az 1840-es években alapított cégek