Szabó Levente DLA Ybl Miklós-díjas és Pro Architectura díjas magyar építész, egyetemi oktató, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja.

Életpályája

1994-1999 között a BME Építészmérnöki Karán tanult, ahol a Magyar Építőművészek Szövetsége – Építéstudományi Egyesület diplomadíjával végzett. Diplomamunkája a budaszentlőrinci pálos kolostor továbbépítése volt. 2001-2004 között végezte el a DLA-képzést, 2004-2006 között az ÉME Mesteriskolát. 2008-ban DLA-fokozatot szerzett, 2017-ben habilitált.

2004-ben alapította saját építészirodáját Hetedik Műterem néven. 2007-tól a BME Építészmérnöki Karának egyetemi tanársegéd, majd adjunktusa. 2017-től egyetemi docens, tanszékvezető-helyettes, 2019-től egyetemi tanár. 2024-től az Építőművészeti Doktori Iskola vezetője.

Munkásságának kiemelt részét képezik az emlékművek: többek közt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort-kerti II. világháborút emlékműve, a reformáció kezdetének 500. évfordulójára emelt budapesti emlékmű, illetve a pesti gettó Klauzál téri emlékműve is munkái közé tartozik.

Megvalósult munkáit számos díjra nevezték. A budai régi városháza felújítását Mies van der Rohe-díjra és Piranesi-díjra jelölték, illetve elnyerte az ICOMOS-díj at és Budapest Építészeti Nívódíját. A soproni Várkerület rehabilitációja ICOMOS-díjat és Pro Architectura díjat kapott.

Oktatóként és kutatóként témája az építészet és az emlékezet témája; habilitációját „Az emlékezet térbeli szépsége” címmel írta. 2015-ben monográfiája jelent meg Bán Ferenc építészről, emellett számos szakcikket és tanulmányt publikált.

1999-től a Magyar Építőművészek Szövetsége, 2001-től a Budapesti Építész Kamara tagja. 2008-tól a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. 2021–2025 között az Országos Építészeti Tervtanács tagja.

Fontosabb megépült alkotásai 2024. A pesti gettó emlékműve, Budapest, Belső-Erzsébetváros (Biri Balázzsal, Rátgéber Lászlóval) 2023. Normafa síház rekonstrukciója és bővítése, Budapest (Bartha Andrással) 2018. A lipcsei nemzetközi könyvvásár magyar nemzeti pavilonja (Biri Balázzsal, Polgárdi Ákossal) 2017. A reformáció 500. évfordulójára állított köztéri installáció, Budapest, Kálvin tér (Polgárdi Ákossal)Somogyi Krisztina: Luther és a köztéri installáció esete. Budapest 2016/12. 12-15. o. 2016–2017. Budapest, Klauzál utca 8., rekonstrukció és irodaház (Bartha Andrással, Alkér Katalinnal) 2014–2017. A régi budai városháza épületének rekonstrukciója, Budapest, Úri utca 2009–2015. A Várkerület revitalizációja, I. ütem, Sopron (Gyüre Borbálával, Csontos Csengével és Lád Gergellyel)Szabó Levente: A városi tér emlékezete. Adalékok a soproni Várkerület megújulásához. Soproni Szemle 2020/2. 173-184. o. 2014. Az ELTE BTK II. világháborús emlékműve, Budapest, Trefort-kert (Roth Jánossal, Bujdosó Ildikóval, Fajcsák Dénessel, Lukács Eszterrel, Szigeti Nórával, Albert Farkassal, Polgárdi Ákossal)Szabó Levente: Jel a kertben. Prekoncepciók, analógiák és ráismerések a Trefort-kerti emlékmű elgondolása körül. Jelenkor, 2015/1. 72-82. o. 2009–2014. A Móricz Zsigmond körtéri Gomba revitalizációja, Budapest (Gyüre Zsolttal) 2009–2012. BME Sportközpont, Budapest XI. Bertalan Lajos u. 19.

Díjai 2025. Ráday Mihály-díj 2024. Budapest Építészeti Nívódíja, dicséret 2021. Prima Díj 2019. Regionális Príma-díj 2019. Budapest Építészeti Nívódíja 2019. ICOMOS-díj 2018. Köztérmegújítási Nívódíj 2018. Ybl Miklós-díj 2017. Molnár Péter-díj 2017. Magyar Formatervezési Díj 2016. Pro Architectura díj 2016. ICOMOS-díj 2016. Szép Magyar Könyv Díj 2015. Piranesi Award Honorable mention 2015. A Budapesti Építész Kamara Nívódíja (két munkára) 2015. Média Építészeti Díja, a zsűri különdjía 2012. Pro Architectura Újbuda Díj 2010. Pro Architectura díj

Jegyzetek

További források Életrajza a BME Középülettervezési Tanszékének honlapján: Életrajza az Ybl Miklós-díj honlapján: Publikációs listája a Magyar Tudományos Művek Tárában:

Kategória:Magyar építészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Ybl Miklós-díjasok Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai