Kovács Anett (Mezőtúr, 1994. november 12. –) magyar válogatott kézilabdázó, az Esztergomi KC játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban A Békéscsabai Előre NKSE saját nevelésű játékosaként 2012 öszén mutatkozott be a felnőtt csapatban. Az élvonalban 17 éves korában mutatkozott be, és egészen 2020 nyaráig nevelőegyesületében kézilabdázott. Ekkor a Ferencváros igazolta le. 2022 októberében egy edzésen elülső keresztszalag- szakadást szenvedett, műtét, és nyolc hónapos kihagyás várt rá. Bajnok és kupagyőztes a budapesti zöld-fehérekkel, ezenkívül tagja volt a Bajnokok Ligája-döntős csapatnak is a 2022-2023-as szezonban. 2024 nyarán az Esztergomi KC-hez igazolt.

A válogatottban A felnőtt válogatottban 2021. március 19-én Győrben mutatkozott be egy Kazahsztán elleni 46–19-re megnyert olimpiai selejtező mérkőzésen.

Bár többször is tagja volt a bő válogatott keretnek, világversenyen először 2021-ben vehetett részt. Az az évi világbajnokságon hat mérkőzésen hat alkalommal talált be az ellenfelek hálójába. A 2025-ös világbajnokságon a középdöntőket megelőzően a megsérülő Grosch Vivient váltotta a válogatottban.Sérülés miatt Golovin Vlagyimir cserére kényszerült a női kéziválogatott keretében, NSO, 2025. december 2.

Jegyzetek

Kategória:Magyar női kézilabdázók Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Békéscsabai Előre NKSE kézilabdázói Kategória:A Ferencvárosi TC kézilabdázói Kategória:Mezőtúriak