Križevići () település Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Zvornik községben, a Szerb Köztársaság területén.

Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvornik központjától légvonalban 7, közúton 9 km-re északnyugatra, a Majevica-hegység délkeleti részén, 225-558 méterrel a tengerszint felett fekszik.Topografska karta Kladanj 476-2-2

Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb3411Bosnyák22721197Horvát00Jugoszláv10Egyéb348Összesen23102016

Története A középkori temetőből fennmaradt nagy számú sírkő tanúsága szerint Križevici területén már a középkorban jelentős település volt.

Bosznia 1463-ban került az oszmánok birtokába, majd 20 évvel később megalakult a Zvorniki szandzsák, melynek ez a régió is a része lett. Križevići első írásos említése az 1519-es oszmán összeírésban történt, ekkor 43 ház állt a faluban. Az 1533-as összeírás hét, a szandzsákbégek birtokához tartozó faluról tájékoztat a Sapnai náhijében (járás): Rožanj, Donji Grbavci, Baljkovica, Glumina, Gušteri, Nezuk és Vitinica. A szandzsákbégek birtokához tartozó hét falun kívül 5 falu és három mezre tartozott a timarokhoz (szpáhibirtok), ezek között szerepel Križevići is, ahol 32 muszlim és 11 keresztény ház állt. Az összeírások adatai alapján látható, hogy a Sapnai náhijében a falvak száma változó volt, a 16. és 17. század eleji összeírások során 16 falut említettek, ezek között Križevići is szerepelt. Az 1604-es defterből az is kiderül, hogy a településen mecset, mekteb (iszlám iskola) és tekke (derviskolostor) is állt.

A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Zvorniki járáshoz és Zvornik községhez tartozó településnek 86 háztartása és 411 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 101. o. 1910-ben a Zvorniki járáshoz tartozó településen 109 háztartást, 566 muszlim és 20 ortodox lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 140. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. 1921-ben a Zvorniki járáshoz tartozó településnek 530 lakosa volt, közülük 520 muszlim bosnyák és 10 ortodo szerb volt. Popisa stanovnistva u Kraljevini Srba, Hrvata i Slovenaca 1921. godine – izdanje Državne Statistike u Beograd u, Sarajevo, 1924. 230. o. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt.

A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település a Boszniai Szerb Köztársasághoz és Zvornik községhez került.

Nevezetességei Seferovići – középkori temető maradványai 60 keleti tájolású, máig fennmaradt stećakkal. Néhány közülük gazdagon díszített. A díszítések közül a leggyakoribbak a csavart szalagok, a farkasfogak, a spirális és növényi motívumok.

Az első mecsetet 1929-ben építették Šaćir Hrustanović és családja által adományozott telken. A régi mecset a második világháború alatt leégett, majd a háború befejezése után újjáépítették. A mecsetet 1963-ban bővítették és újjáépítették. 1992 júniusában a szerb félkatonai alakulatok teljesen lerombolták, a križevići bosnyákokat pedig kiűzték falujukból. Az újjáépítés a régi alapokon a lakosság 1999-es visszatérése után kezdődött. Az építkezéshez a legnagyobb anyagi hozzájárulást Šaban Hasanović tette. Az ünnepélyes megnyitóra 2002. szeptember 7-én került sor.

A Donji Križevići mecset építése 1989-ben kezdődött, de a szerb agresszió miatt a mecset építésének minden munkálata felfüggesztésre került, így nem készült el teljesen. Sajnos a mecset számos bosznia-hercegovinai mecset sorsára jutott, és az agresszió során, akárcsak a gyülekezet összes többi vallási épülete elpusztult. A háború befejezésével és a bosnyákok szülőföldjükre való visszatérésével megkezdődött a mecset felújítása, mely tíz évig tartott. A Donji Križevići gyülekezet az új mecset 1991-es építésével és az egykor nagyszámú Križevići gyülekezet szétválásával jött létre. Körülbelül 450 háztartása van.

Jegyzetek

Források Bastina Sjeveroistočne Bosne broj 8. Tuzla, 2016. - Edhem Omerović: Popis nahije Sapna iz 1604. godine

További információk A község hivatalos oldala

Kategória:A Bijeljinai régió települései