A Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár egy magyar ipari üzem Budapest XIX. kerületében.

Története A kispesti Gránitgyár elődjét, a Budapest–Szentlőrinci Téglagyár edényégető részlegét 1920-ban alapították, ahol kísérleti jelleggel pirosra égetett, fehér mázzal bevont edényeket készítettek. A sikeres próbálkozás nyomán 1922-ben részvénytársaságként létrehozták a Porcellán-, Kőedény- és Kályhagyár Rt.-t, amely 1923-ban kezdte meg építkezését Kispesten. A gyár tervezői Gut Árpád és Gergely Jenő voltak; a beruházás 36 milliárd koronába került. A gyártás 1923 őszén indult, 1924 tavaszán pedig száz munkással megkezdődött a próbaüzem. A cél a hiányzó hazai kőedényipar kialakítása volt, amely olcsóbb alternatívát kínált a porcelánnal szemben. A gyár első termékei tömegfogyasztásra szánt fajanszáruk, edények, csészék, tányérok és tálak voltak; később díszműáru, például virág- és pálmatartók, figurális tárgyak is készültek. Az első igazgató Gáldi Marcell volt, de a gyár profilját és nemzetközi kapcsolatait Basch Lipót fejlesztette: 1926-tól Bécsben mutatták be mintatermeiket, részt vettek vásárokon, és exportjuk 1928-ra elérte a termékek 40%-át, főként Romániába, a Balkánra és Palesztinába. A gyár versenytársa a pécsi Zsolnay porcelángyár volt, amelynek piacát főleg szaniterekkel próbálták megtörni.

Az 1930-as években a gazdasági világválság miatt a termelés visszaesett, 1938-ban azonban Sulczer Vilmos vezetésével a cég modernizálódott, és Gránit Porcellán- és Kőedényárugyár Rt. néven folytatta tevékenységét. Ekkor Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb üzemévé vált. A korábbi modernista mintavilágot fokozatosan felváltották a klasszikus és magyaros díszítések. A gyár alkalmazottjai között szerepeltek neves művészek, például Eva Zeisel és Ligeti Miklós. Az 1940-es években a háború miatt a termelés csökkent, a gyár hadiüzemmé alakult, majd 1945-ben újraindult.

Az üzemet 1948-ban államosították, és az ötvenes évektől a szanitertermékek helyett csiszolókorongokat és háztartási edényeket, valamint dísztárgyakat gyártottak. A gyár az 1960-as évektől új formákat és színeket próbált ki, termékeit díjazták iparművészeti kiállításokon. 1963-tól a Finomkerámiaipari Művek keretében működött más gyárakkal (Kőbányai Porcelángyár, Alföldi Porcelángyár [Hódmezővásárhely], Hollóházi Porcelángyár, Pécsi Porcelángyár, Romhányi Cserépkályhagyár) együtt. A gyár az 1990-es években önálló egységekre bomlott, és végül 2001–2002-ben szűnt meg a termelés. A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény 2003 óta kutatja a gyár történetét, és 2019-ben kiállításon mutatta be a gyár konyhai edényeit és dísztárgyait.

Még 1993-ban kivált a Gránit Csoportból a Granit Csiszolószerszám Kft., amely ma is működik a telephelyen.

Az üzem területére iparvágány vezet, amely a Katona József utcai vasúti kereszteződés közelében ágazik ki a Budapest–Kecskemét-vasútvonalból.https://vasutallomasok.hu//terk/bp1987.jpg Az iparvágány régóta használaton kívül áll.

Képtár

Jegyzetek

Források

További irodalom

Kápolnai Iván: A gránit gyár 50 éve, Finomkerámiaipari Művek Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár, Budapest, 1972

Kapcsolódó szócikkek Budapesti gyárak listája

Kategória:Budapest XIX. kerülete Kategória:Magyarországi technikatörténet Kategória:1923-ban átadott építmények