Kučić Kula () település Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Zvornik községben, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvornik központjától légvonalban 7, közúton 11 km-re északra, a Majevica-hegység délkeleti részén, a Sapna-folyó völgyétől keletre, 190-350 méterrel a tengerszint felett fekszik.Topografska karta Zvornik 477-1-1
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb3050Bosnyák657390Horvát10Jugoszláv60Egyéb11Összesen970391
Története A falu területén található középkori temetőből fennmaradt számos sírkő tanúsága szerint a területén már a középkorban is település volt. A római korban kőbánya működött a falu határában, a Drina völgyének egyik domináns helyén pedig egy kisebb erőd állt, mely valószínűleg a folyó völgyében vezető utat ellenőrizte. Bosznia 1463-ban került az oszmánok birtokába, majd 20 évvel később megalakult a Zvorniki szandzsák, melynek ez a régió is a része lett.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Zvorniki járáshoz és Kozluk községhez tartozó településnek 25 háztartása, 45 ortodox és 79 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 101. o. 1910-ben a Zvorniki járáshoz tartozó településen 41 háztartást, 119 muszlim és 60 ortodox szerb lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 140. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. 1921-ben a Zvorniki járáshoz tartozó településnek 185 lakosa volt, közülük 123 muszlim és 62 ortodox szerb volt. Popisa stanovnistva u Kraljevini Srba, Hrvata i Slovenaca 1921. godine – izdanje Državne Statistike u Beograd u, Sarajevo, 1924. 230. o. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt.
1992 májusában a falut megszálló szerb erők elűzték a muszlim lakosságot. A Boszniai Szerb Köztársaság Hadserege és félkatonai alakulatainak tagjai a Đulićihez tartozó Bijeli Potokban 1992. június 1-jén körülbelül 675 férfit és fiút választottak el családjuktól, majd öltek meg a Zvornik község több falujából. Holttesteiket a Podrinje régió különböző tömegsírjaiba temették el. Az áldozatok között Kučić Kula több férfi lakosa is ott volt. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település a Boszniai Szerb Köztársasághoz és Zvornik községhez került.
A muszlim lakosság visszatérése 1999-ben kezdődött, de nagyobb mértékben csak 2001/2002-ben indult meg. A visszatérésük után eltelt több mint két évtizedben szinte az összes lakóegységet felújították, kiépítették a vízellátást és az úthálózatot. A falu új mecsetét 2024. augusztus 10-én nyitották meg.
Nevezetességei Bandera – római kori kőbánya maradványai. Innen származik egy fedél nélküli kőszarkofág, valamint több befejezetlen, megmunkált tőtömb.
Čerkovina – római erődítmény maradványai. A lelőhely platóján római épületmaradványok és kerámiatöredékek találhatók. Az erőd a Drina völgyének egyik domináns helyén épült, valószínűleg a kisebb római erődök közé tartozott.
Glavica – középkori temető maradványai. A lelőhelyen mintegy 30, szarkofág és sztélé formájú, keletelt tájolás stećak maradt fenn. A többi síremlék megsemmisült.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései