Románia 1938-ban elfogadott alkotmánya a Román Királyság alaptörvénye volt II. Károly királyi diktatúrája idején, 1938 és 1940 között.
Háttere I. Ferdinánd román király halála (1927. július 20.) a trónt unokája, Mihály örökölte, akinek apja, Károly már korábban lemondott, és elhagyta az országot. A hat éves Mihály helyett az uralmat egy három tagú régenstanács látta el (Miron Cristea pátriárka, Miklós királyi herceg, illetve a semmítőszék elnöke), ők azonban nem voltak felkészülve erre a feladatra. Egy idő után a közvéleményben felerősödtek Károly visszahívására irányuló hangok, aki aztán 1930. június 6-án éjjel visszatért; 7-én a régenstanács lemondott, 8-án a parlament megváltoztatta az utódlási szabályokat, és Károly elfoglalhatta a trónt. Neagu Djuvara jellemzése szerint II. Károly „intelligens és művelt férfiú volt, külpolitikai választásairól pedig utóbb kiderült, hogy helyesek. Híjával volt azonban az erkölcsiségnek, és nem tudta féken tartani szenvedélyeit, s rövidesen haszonlesők és üzérkedők egész csapata vette körül.”
Története bélyegkép|II. Károly aláírja az alkotmányt, 1938. február 27. 1938. február 10-én II. Károly lemondatta Octavian Goga miniszterelnököt, és Miron Cristea pátriárkát bízta meg az új kormány megalakításával. Ugyanezen a napon az uralkodó kiáltványt adott ki, amelyben az ország új szükségleteinek megfelelő új alkotmányt ígért. A szöveg kidolgozásával Istrate Micescut bízta meg, majd a tervezetet saját maga véglegesítette munkatársaival, és február 20-án már közzé is tették. Február 24-én népszavazást tartottak az új alkotmányról, amelyen szavazattal 5843 ellenében elfogadták a tervezetet, amelyet a parlament február 27-én ünnepélyesen ki is hirdetett. A politikai pártok nem tiltakoztak, annak ellenére, hogy az alkotmányozási eljárás nem felelt meg az 1923-as alkotmánynak. Az új alkotmány lehetővé tette a királyi diktatúra kiépítését, ami fokozatosan meg is történt: márciusban rendelettel feloszlatták a politikai pártokat, az augusztusi közigazgatási reform során a tartományok élére a király által kinevezett tisztviselők kerültek, októberben feloszlatták a szakszervezeteket, decemberben létrehozták a Nemzeti Újjászületés Frontját, a rendszer egyetlen politikai szervezetét.
Miután 1940-ben az ország súlyos területi veszteségeket szenvedett (a Szovjetunió visszakövetelte Besszarábiát, a második bécsi döntéssel pedig Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz), II. Károly szeptember 5-én az ország „rendkívüli szükséghelyzetére” hivatkozva felfüggesztette az alkotmányt, és a tényleges hatalmat Ion Antonescu tábornokra ruházta át, szeptember 6-án pedig lemondott a trónról fia javára. Szeptember 14-én kihirdették a Nemzeti Legionárius Állam létrejöttét. 1940. szeptember 5. és 1944. augusztus 31. között Romániának nem volt alkotmánya, utána pedig az 1923-as alkotmányt állították vissza. 1947-ben a Román Népköztársaság kikiáltásáról szóló törvény hatályon kívül helyezte az 1866-os és 1923-as alkotmányt, de nem foglalkozott az 1938-as alkotmánnyal.
Tartalma Az alkotmány nyolc címből és száz cikkelyből állt. Noha számos elemet átvett az 1923-as alkotmányból, szellemiségét tekintve különbözött attól, és a tekintélyelvű monarchia megalapozását szolgálta. A nyolc cím közül hét azonos volt az 1923-as alkotmányéval, a II. cím azonban, amely 1923-ban A románok jogairól szólt, 1938-ban már A románok kötelességeiről és jogairól.
Alapvető rendelkezések Az 1923-as alkotmánnyal azonos módon az országot nemzetállamként definiálta, amelynek „területére idegen népfajok nem telepíthetők.” (1. és 3. cikkely)
Az alkotmány 10. cikkelye elismerte a lelkiismereti szabadságot, a munkaszabadságot, a tanszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot, az egyesülési szabadságot; az egyes jogokat részletesen kifejtő cikkelyek azonban ezeket korlátozták vagy törvény által korlátozhatóvá tették (21–26. cikkelyek). Újonnan jelent meg az alkotmányban a 7. cikkely, amely megtiltotta a kormányforma megváltoztatása, vagyonfelosztás, adómentesítés vagy osztályharc melletti propagandát, illetve a 8. szakasz, amely megtiltotta a papok számára a politikai propagandát. Szintén újdonság volt az előző alkotmányhoz képest, amely a halábüntetés kiszabását csak háború esetén és csak a katonai büntetőtörvénykönyv vonatkozásában engedélyezte, az 1938-as szöveg szerint azonban a minisztertanács békeidőben is kiszabhatta bizonyos esetekben.
Államszervezet Az új alkotmányban a király aktív szereplővé vált: személyében egyesítette a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat; előbbit a parlament által gyakorolta (31. cikkely), utóbbit a parlament közreműködése nélkül kinevezett kormány által (32. és 46. cikkely). A királynak joga volt bármikor feloszlatni a parlamentet (45. cikkely) és rendeleti úton kormányozni (46. cikkely), és ő volt az egyedüli személy, aki kezdeményezhette az alkotmány módosítását (97. cikkely). Az előző alkotmányokhoz képest, a király új jogosultságokat kapott: háborút indíthatott és békét köthetett, illetve szerződést köthetett idegen államokkal (46. cikkely). Ezen kívül kimaradt az előző alkotmányokban szereplő formula, hogy a királynak csak annyi hatalma van, amennyit az alkotmány biztosít számára, ami azt jelentette, hogy megkaphatott minden olyan jogosultságot, amit az alkotmány nem rendelt explicit módon a törvényhozás vagy az igazságszolgáltatás hatáskörébe. A miniszterek nem a parlamentnek, hanem a királynak tartoztak felelősséggel.
Az 1923-as alkotmányhoz hasonlóan, a parlament kétkamarás volt (31. cikkely). A képviselőházat, amelynek tagjai a földművelés és kézimunka, kereskedelem és ipar, illetve szellemi foglalkozások kategóriákból kerültek ki, hat évenként választották titkos és kötelező szavazással; a választókörzeteket úgy kellett kialakítani, hogy a szavazók foglalkozása szerint biztosítsa az arányos képviseletet (61–62. cikkely). A szenátus tagjai között voltak a király által kinevezettek, tisztségük által tagságra jogosultak, illetve az egyes választókörzetekben megválasztottak. A kinevezett és választott szenátorok száma azonos kellett legyen, a tisztségük által tagságra jogosultak köre ugyanaz volt, mint az 1923-as alkotmányban. A kinevezett és választott szenátorok tagsága kilenc évre szólt, azzal, hogy a szenátorok sorsolással kiválasztott egyharmadát három évente cserélni kellett (63–64. cikkely).
Társadalmi kérdések Választójoga a 30 évet betöltött román állampolgároknak, férfiaknak és nőknek volt (61. cikkely); a korábbi alkotmány 21 évet írt elő.
Az 1923-as alkotmányhoz hasonlóan az 1938-as alkotmány sem rendelkezett a kisebbségi jogokról. Noha a király a népszavazás előtti beszédében hangsúlyozta, hogy „az új alkotmány egyenlő jogokat biztosít minden más fajú nemzetségnek, mely az egyesült Románia földjén évszázadok óta él,” amiből arra lehetett volna következtetni, hogy a kisebbségeket közösségnek ismeri el, az alkotmány szövegében ez nem tükröződik. (Igaz viszont, hogy az 1938. augusztusi kisebbségi statútum lehetővé tette, hogy a romániai kisebbségek egyházi, pénzügyi és alapítványi ügyeiket a törvényi kereteken belül autonóm módon, szervezeti szabályzataiknak megfelelően intézzék.)
Míg az 1923-as alkotmány nem tett különbséget a többségi nemzet és a kisebbségek között, csak általában beszélt románokról, az 1938-as alkotmányban újdonságot jelentett a 27. cikkelyben használt megfogalmazás: „ csak román állampolgárok viselhetnek polgári és katonai közhivatalokat és tisztségeket, figyelembe véve a román nemzet többségi és államalkotó jellegét.” Az is új kitétel volt, hogy miniszter csak az lehet, aki legalább három nemzedék óta román (67. cikkely). A rendezetlen állampolgárságú személyek számos joggal nem rendelkeztek.
Megítélése George Sbârnă 2012-ben megjelent tanulmánya szerint az 1938-as alkotmány a parlamentáris demokrácia hanyatlásának eredménye, visszalépést jelentett az 1923-as liberális, demokratikus alkotmányhoz képest, és az alkotmány nélküli kormányzás előjátéka volt. Ennél sarkosabban fogalmazott 2022-ben Fazakas Zoltán József, aki „látszatalkotmányosság” korának nevezte az 1938–1940 közötti éveket, és „alkotmányjogi paradoxonnak” azt, hogy a királyi diktatúra bevezetése egy alkotmánnyal kezdődött.
Ugyanakkor létezik olyan vélemény is, amely szerint az 1938-as alkotmányt nem az alkotmányos demokrácia tankönyvi alapelvei, hanem saját korának kívánalmai szempontjából kell megítélni. Ebben az időszakban az európai államokban végrehajtott alkotmánymódosításoknak két jellemzője volt: az állam vezetésének egyszerűsítése, illetve a végrehajtó hatalom felruházása szilárd és világos tekintéllyel. II. Károly rendszere csatlakozott ehhez az irányvonalhoz a nemzet és az állam megmentése érdekében. Igaz ugyan, hogy a személyes szabadság szférája sérült, de a célkeresztben a Vasgárda és a kommunisták álltak, nem pedig a demokratikus pártok képviselői.
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk [Az alkotmány kihirdetésekor kiadott bélyegsorozat]
Alkotmány 1938 Kategória:Alkotmányok Kategória:1938