Szűcs Krisztián (Budapest, 1973. június 4. –) magyar zenész. Az egykori Heaven Street Seven együttes dalszerző-gitáros-énekes frontembere. 2019 óta elsősorban saját nevével fémjelzett Szűcs Krisztián zenekarban aktív, emellett számos együttes, formáció és projekt egykori vagy jelenlegi tagja (Budapest Bár, Neo, Yonderboi, Rájátszás, The Twist, NAZA, Szűcsinger, Másnap, Voice of the Age, Rühös Foxi).

Pályafutása 1991-ben érettségizett a budapesti Szent Margit Gimnáziumban. 1996-ban tanító-művelődésszervező-filmterjesztő szakon diplomázott az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolán, ahol a HS7 (Heaven Street Seven) is megalakult. 2003-ban angol tanári szakon végzett az ELTE Tanárképzőn.

Első zenekara a gimnáziumi társakból álló Babyface együttes volt, amely 1994-ben megszűnt. Az 1995-ben alakult HS7-tel annak 2015-ös feloszlásáig kilenc sorlemezt jelentettek meg. Legismertebb dalaik a Hol van az a krézi srác?, a Dél-Amerika és a Nem elég voltak. 2005-ben a Szállj ki és gyalogolj című lemezzel elnyerték a Fonogram-díjat az év rocklemeze kategóriában. 2006-ban a cannes-i MIDEM fesztiválon megkapták a European Border Breakers Awardot angol nyelvű dalaikért. 2015-ben Szűcs Krisztián Artisjus-díjat nyert az év szövegírója kategóriában.

A HS7 első három lemeze szinte teljes egészében angol nyelvű dalokból állt, az első csak magyar nyelvű lemez a 2000-ben megjelent Cukor volt, rajta olyan slágerekkel, mint a Hol van az a krézi srác?, a Mozdulj vagy a Sajnálom.

1999-től 2003-ig – az első két album megszületéséig – tagja volt a NEO elektronikus zenei formációnak énekes-szövegíró-dalszerzőként. Ugyancsak énekese és társszerzője az Antal Nimród által rendezett Kontroll című filmben elhangzó két NEO-dalnak (Everybody Come On, Renard). Számaik rendszeresen szerepeltek az MTV és más nyugat-európai zenecsatornák műsoraiban, ahogy a HS7-klipek is a kilencvenes évek végén.

2005-ben énekes-előadóként szerepelt Yonderboi Splendid Isolation című lemezén, majd a Kings of Oblivion névre keresztelt zenekar énekeseként részt vett a közel két évig tartó európai Yonderboi-turnésorozaton, amely számos országot érintett az amszterdami Paradisótól Kijevig.

2007-ben a HS7-tel európai turnén vett részt az ausztrál The Church zenekar vendégeként. Ugyanebben az évben lett tagja az újonnan alakult Budapest Bár projektnek, amely elsősorban huszadik század eleji magyar sanzonok kávéházi cigányzenei feldolgozásaira épül a magyar rockzene kultikus alakjainak előadásában. Szűcs Krisztián szerezte 2014-ben a Budapest Bár első saját dalát, a Húszezer éjszakás kaland-ot.

2008-ban jelent meg a The Unbending Trees-zel közösen előadott The Original című szerzeménye.

2009-ben megalakította a The Twist névre hallgató „szupergruppot”, amelynek tagjai voltak a HS7-ből Ábrahám Zsolt gitáros, Ács Oszkár basszusgitáros és Szőcs Gergő dobos (a későbbiekben Bernhard Hahn dobolt). A HS7 „angolszász gyökereihez” visszanyúló formáció 2010-ben jelentette meg első és utolsó albumát, legismertebb dala a Watching the Good Life volt.

2010-ben a Heaven Street Sevennek írt Ez a szerelem című dala lett a hosszú évekig működő MR2 Szimfonik első pilot projektje, amelyet Stephen D’Agostino karmester választott ki, hangszerelt és vezényelt.

2012-től vett részt az elsősorban Szálinger Balázs és Háy János verseit megzenésítő, illetve más dalszövegátköltéseket is játszó Rájátszás projektben, amelyben a fent említettek mellett Beck Zoltán, Kollár-Klemencz László, Grecsó Krisztián, Kemény István, Egyedi Péter és Erdős Virág is közreműködött. A költők által írt dalszövegekből és a zenészek által megzenésített versekből két könyves album is született. A Rájátszás 2022-es megszűnését követően Szálinger Balázzsal duóban folytatja Szűcsinger néven, hasonló szellemben, de még kötetlenebb keretek között. 2018-ban „Ennyit tudtunk segíteni” címmel megjelent eddigi egyetlen lemezük is egy kísérőkönyvvel.

2014-től régi barátjával, a hangmérnökként több HS7-lemezen is közreműködő Bernhard Hahnnal közös stúdióprojektbe kezdett VOTA (Voice of the Age) név alatt.

A HS7 feloszlása után 2016 végén megalakította a két frontemberes NAZA együttest, amelyben énekestársa a Magna Cum Laude frontembere, Mező Misi volt. Egy albumuk jelent meg.

2017-ben, az azóta már megszűnt Fondue bárban Baksa-Soós Attilával és Horváth Kristóffal megalakította a Rühös Foxi zenekart, amelynek alap koncepciója az volt, hogy csak számcímeket találnak ki előre, a zene és a szöveg a stúdióban születik spontán módon, javítások nélkül. Később csatlakozott Köles Vazul is, a Foxi producere pedig Takács „Jappán” Zoltán, akivel már 1999 óta együtt zenélt a HS7-ben. Az együttes saját definíciója szerint kompromisszummentes cloaca-wave-et játszik, és saját tapasztalatai szerint minél kevesebb energiát fektetnek a zenekarba, az annál sikeresebb lesz.

2020 eleje óta működik saját nevén szólóprojetktje, a Szűcs Krisztián zenekar, amelynek tagjai Hosszú Gábor (basszusgitár), Egyedi Péter (gitár), Benkő Dávid (billentyű) és Mihalik Ábel (dob). Első szólólemeze Vízválasztó címmel 2022-ben jelent meg.

2020 augusztusában mutatták be a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Rejtő Jenő Tizennégy karátos autó című regényéből készült zenés színdarabot Keresztes Tamás rendezésében. A darab zenéjét és dalszövegeit Szűcs Krisztián írta, és a Budapest Bár előadásában és hangszerelésében volt hallható.

2021-ben kezdett el dolgozni Beck Zoltánnal a Másnap elnevezésű projekten, amely Cseh Tamás és Csengey Dénes befejezetlen, eddig még senki által nem hallott, töredékes formában, kazettákon fennmaradt dalait kísérelte meg befejezni, előadható formába önteni. Az előadás létrejöttét Csengey Balázs segítette, aki rátalált édesapja hagyatékában ezekre a relikviákra. A Másnap nagyjából 60 előadást élt meg, és 2023-ban vinylen is megjelent. Beck Zoltánnal a közös munka 2025-ben folytatódott, amikor a 30Y frontemberével az Apu értette című dalt duett formában vették fel.

Könyvei

Utazás a kegyetlenbe; Cser, Bp., 2026

Jegyzetek

További információk

Heaven Street Seven

Rühös Foxi

Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Magyar zenészek Kategória:Élő személyek