A szerepjátékos gyilkosság néven elhíresült bűneset egy 2010-ben elkövetett magyarországi bűncselekmény volt. Az áldozat egy fiatal férfi volt, haláláért két hasonló korú barátját vonták felelősségre, akiknek az elítéléséhez vezető úton a legerősebb (és gyakorlatilag egyedüli konkrét) bizonyíték egy negyedik férfi rájuk nézvést terhelő tanúvallomása volt. Négyüket közös szenvedélyként a szerepjátékozás kötötte össze, leginkább ezért ragadt rajta a bűneseten is az erre utaló név, bár az ügyben eljáró hatóságok véleménye szerint az indítéknak és a végrehajtásnak is volt köze a játékhoz.

Az ügyben lefolytatott büntetőeljárás kriminalisztikai szempontból különlegesnek nevezhető, abban a tekintetben, hogy az első fokon meghozott ítéletet a másodfokú bíróság kétszer is megsemmisítette, a vádlottakat szabadlábra helyezte és új tárgyalást rendelt el; csak a harmadik elsőfokú döntést követően, a harmadik másodfokú, ítélőtáblai „forduló” végére, 2022-ben született jogerős ítélet. A procedúra egyébként még tovább is folytatódhat, mivel a mindvégig tagadásban lévő két vádlott egyike bejelentette, hogy perújítást kíván kezdeményezni.

Az eset A budapesti rendőrség 2010 áprilisában kapott bejelentést arról, hogy eltűnt egy Krisztián keresztnevű fiatal férfi az autójával együtt. Az egyértelműen hozzá köthető információk arra mutattak, hogy miután az eltűnését megelőzően elhagyta lakhelyét, a Pilis hegység felé távozott, telefonja arról a vidékről forgalmazott utoljára. A közigazgatási eljárás során kiderült, hogy az eltűnt férfi sokat töltötte az idejét szerepjátékozással, ugyanúgy, mint legközelebbi barátai is. Utóbbiak közé tartozott M. Gergely, aki abban az időben már tizedik éve járt egyetemre, de az anyjával élt és nem dolgozott, illetve T. András, aki teológiát hallgatott, de amellett késeket is gyűjtött és késharcot is oktatott. Kettejüket már az eljárás korai szakaszától fogva többször kikérdezték a rendőrök, már csak azért is, mert az eltűnt Krisztián a megelőző időszakban lakott is M. Gergelyék lakásában.

A keresett férfinak a rendőrök sokáig semmi nyomát nem találták, de jó fél évvel az eltűnése után megtalálták az általa használt autót, Budapest III. kerületében, a Szőlő utca és a Flórián tér közti nagy kiterjedésű parkolóban. A gépkocsiban vérre utaló maradványokat vagy az eltűnéssel közelebbi összefüggésbe hozható nyomokat nem találtak, sőt a jármű kifejezetten nyomszegény volt, amiből arra lehetett következtetni, hogy utolsó használatát követően alaposan kitakaríthatták. Az eltűnési ügy megoldásához mindenesetre ezzel önmagában nem jutottak közelebb a hatóságok.

2011 januárjában a rendőrség arról kapott bejelentést, hogy túrázók emberi csontokat találtak Pilisborosjenő közelében, a Nagy-Kevély meglehetősen meredélyes oldalában, nem messze a Gyopáros-barlang vagy Szódás-barlang nevet viselő barlangtól. A helyszínen megtartott terepkutatások eredményeként a koponya és néhány további, nagyobb csont került elő; azok további vizsgálata során pedig olyan sérüléseket fedeztek fel, amelyek szúró-vágó eszköz behatását valószínűsítették, vagyis azt, hogy a halott erőszakos bűncselekmény áldozata lehetett. A maradványokból kinyert DNS-minta és néhány más adat alapján a hatóságok azt állapították meg, hogy az eltűntként keresett Krisztiánra találtak rá.

Innentől a felderítés már nem a közigazgatási eljárásokra, hanem a büntetőeljárásokra vonatkozó szabályok szerint folytatódhatott, áttörés azonban csak jó három és fél évvel az eltűnés napját követően történt az ügyben. Ekkor jelentkezett a rendőrségen egy Károly nevű férfi, azzal az állítással, hogy két ismerőse, a már említett T. András és M. Gergely hatszemközt bevallotta neki: megöltek egy embert.

A büntetőeljárás Amire az ügyben vádemelésre került a sor, a hatóságok arra a megállapításra jutottak, hogy valóban a két szerepjátékos barát végzett Krisztiánnal, konkrétan pedig azért, mert miután előzőleg pénzt kaptak tőle kölcsön egy vállalkozásuk beindításához, a férfi kamattal akarta visszakapni az összeget. A vádlottak emiatt úgy érezték, hogy ezzel elárulta a barátságukat, ezért meg kell halnia: egy élő szerepjáték álcájával az erdőbe csalták és ott végeztek vele.

Első fokon mindkét vádlott 16 év fegyházbüntetést kapott, de a táblabíróság visszaküldte az ügyet első fokra. A megismételt eljárásban a Budapest Környéki Törvényszék életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte őket, azzal, hogy M. leghamarabb 25, T. leghamarabb 30 év múltán szabadulhat. Az ítélőtábla ezt a döntést is megsemmisítette; jogerős ítélet csak 2022-ben, a harmadik elsőfokú tárgyalási kört követően született, a vádlottak ekkor 15-15 évet kaptak.

Az eljárás nagyobb részében sem a gyilkosság indítéka, sem körülményei nem derültek ki pontosan, a vádlottak ugyanis mindvégig következetesen tagadták a bűnösségüket, bár a vallomásukban több ellentmondás is akadt. Nem került elő a gyilkos fegyver és furcsaságai is voltak az ügynek, például az, hogy az áldozat felsőruházata a megtaláláskor a holttesttől távolabb került elő, bomlási nyomok nélkül. Kifejezetten érdekes továbbá – és etikai kérdéseket vet fel az eljárást illetően – az a tény, hogy a koronatanú Károly a nyomozás idején bizalmi viszonyba került az egyik vádlott barátnőjével, akit később feleségül is vett.

Az ügy utóélete A Telex.hu két bűnügyi újságírója, Janecskó Kata és Munk Veronika 2023-ban nem kevesebb mint tíz részből álló podcast-sorozatban dolgozta fel a történteket.

2025. decemberében először a Magyar Hang írta meg, hogy ennek az ügynek a koronatanúja azonos azzal a Kovács-Buna Károllyal, akiről mint a Szőlő utcai gyermekvédelmi intézmény megbízott igazgatójáról, nem sokkal azelőtt kerültek nyilvánosságra olyan felvételek, melyeken brutálisan bántalmaz gyermekeket vagy fiatalkorúakat. A férfit a problémás intézetben feltárt bűncselekmények nyomozása kapcsán december 11-én le is tartóztatták, bűnpártolás, közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás, kiskorú veszélyeztetése és más bűntettek gyanújával; Kovács-Buna ellenben sem a bántalmazást, sem a bűnpártolást nem ismerte el.

Jegyzetek

Kategória:21. századi magyarországi gyilkosságok Kategória:2010 Kategória:Pilisborosjenő