A kolozsvári oktatás története több évszázadra nyúlik vissza. Az iskolák első írásbeli említése az 1400-as évek elejéről származik, de egyes források szerint a Benedek-rendi szerzetesek már III. Béla idejében működtettek iskolát az Óvárban. A 16. században a reformáció következtében verseny alakult ki az oktatásban az egyes felekezetek között; Benkő Samu szerint „Kolozsvár erdélyi országos rangját a 16. századtól kezdődően nem kis mértékben határozta meg iskolaváros jellege.”

Az első lányiskolákat a 17. század második felében létesítették az Óvárban, a Farkas utcában és Magyar utcai hóstátban. Az első óvoda 1838-ban, az első román tannyelvű iskola 1853-ban létesült. 1869-ben a Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet, 1872-ben a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem megindulásával kezdődött el az a folyamat, amelynek során Kolozsvár egyetemi várossá vált.

Kolozsvár ma is Románia egyik legfontosabb oktatási központja, számos színvonalas középiskolája mellett tíz felsőfokú oktatási intézménnyel rendelkezik. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Románia legnagyobb egyeteme a diáklétszámot tekintve; az egyetemisták és a város összlakosságának aránya több mint 20% (Jászvásáron ez 14%, Temesváron 12%, Bukarestben 8%).

Története Kezdetei Kénosi Tőzsér János és Uzoni Fosztó István szerint a Benedek-rendi szerzetesek már III. Béla uralkodása idején is tartottak fenn iskolát az Óvárban, ahol elsősorban az egyházi pályára készítették fel a növendékeket.

A kolozsvári iskola meglétéről a legrégibb írásos emlék egy 1409. január 30-án kelt okirat, amelyben Gáspár kolozsvári iskolamester neve szerepel. A városban ennél korábban is léteznie kellett iskolának, mert 1387-től kezdve több kolozsvári diák is beiratkozott a bécsi egyetemre, akik valószínűleg otthon részesültek alapképzésben. A mintegy 4500–5000 főt számláló városban 1526-ig 122 diák folytatta tanulmányait külföldi egyetemeken.

A plébánia mellett működő iskolában a tanítás nyelve a latin és az anyanyelv volt; a tanítás középpontjában a memorizálás állt. 1526-ig az iskolamester a szász nemzethez tartozott. Miután a 15. században a magyar lakosság arányának növekedésével súrlódások alakultak ki a magyar és a szász polgárok között, a vitákat a Szilágyi Mihály kormányzó közreműködésével kötött megállapodással zárták le 1458. január 31-én, amely többek között azt is előírta, hogy „az iskolában, ha az igazgató (rector) magyar, akkor a segédigazgató (lector) szász legyen, mindkettő tudós férfi, akik az ifjúságot alaposan oktatni tudják.”

A reformáció és ellenreformáció idején bélyegkép|180px|A volt Domonkos-rendi kolostor 1544-ben a Wittembergből hazatért, Luther hatása alatt álló Heltai Gáspár lett Kolozsváron a plébános, és ő volt diáktársát, a szintén lutheránus Vizaknai Gergelyt hívta meg iskolamesternek, így 1545-től az óvári (kolostori) iskolában protestáns szellemű oktatás kezdődött, noha a város hivatalosan csak 1558 körül fogadta el a kálvinista hittételeket. Az 1556. november 25. – december 11. között tartott országgyűlésen Izabella királyné beleegyezett, hogy az egyik kolozsvári kolostor helyén iskolát állítsanak fel, de a végleges engedélyt csak a következő, 1557. február 6. – 15.-i országgyűlésen adta meg. A következő, 1557. június 1. – 10. gyűlésen a rendek évi száz forintot rendeltek az iskola fenntartására, és ekkor dőlt el, hogy a két kolostor közül a dominikánusokét adják át az iskola céljára. A királyné átengedte a városnak a kolozsvári területekről beszedett dézsma egy negyedét az iskola és a szegények számára; ez évente mintegy 250 forintot jelentett, amiből 200-at az iskola kapott. A kolostorépület átalakítását a városi tanács finanszírozta.

1568-ban az akkor már antritrinitarista nézeteket valló Dávid Ferenc, Kolozsvár lelkésze vette át az iskola igazgatását, miután két korábbi rektor is távozott a városból, mert állandó hitvitában álltak vele. Ezt követően Dávid, illetve utána az általa kiválasztott rektorok unitárius szellemben vezették az iskolát. Az unitárius és református felekezetek hivatalos szétválása után az iskola az unitáriusoké maradt.

bélyegkép|180px|A jezsuita akadémia alapítólevele 1579-ben Báthory István közbenjárására az Erdélyből korábban kitiltott jezsuiták iskolát nyithattak Kolozsmonostoron, majd 1581-ben betelepedhettek Kolozsvárra is. Ugyanebben az évben Báthory aláírta a kolozsvári jezsuita akadémia alapítólevelét. Báthory halála után a jezsuitákat 1586-ban ismét kitiltották Erdélyből, de 1595-ben visszatelepülhettek, és ismét megnyitották az iskolát. 1603-ban, amikor Székely Mózes bevonult Kolozsvárra, az unitárius tömeg lerombolta a jezsuita kollégiumot. Az országgyűlés Bocskai István és Báthory Gábor idején ismét száműzte a szerzetesrendet, és majd csak Bethlen Gábor idején térhettek vissza, és 1618-ban újra megnyithatták kolozsmonostori iskolájukat.

A református oktatás ügyét a városban Báthory Gábor mozdította elő azzal, hogy egy 1609. március 20-i adománylevélben az óvári romos templomot a reformátusoknak adományozta; a templom mellett működött a református iskola is. 1610. december 10-én a fejdelelem a református egyház és iskola megkapta a város környéki tized felét és a kolozsvári harmincadot: „e jövedelemnek egyharmad része legyen a papoké, egyharmad része az iskola rectoráé, egyharmad része pedig a tanuló ifjúság tartására fordíttassék.” A Farkas utcai református kollégium 1651–1655 között épült fel. 1656-tól 1660-ban bekövetkezett haláláig Apáczai Csere János volt az iskola igazgatója, aki számos reformot vezetett be.

A 16. századtól kezdve a három felekezet iskolája fontos szerepet játszott abban, hogy Kolozsvár az önálló Erdélyi Fejedelemség az ország legjelentősebb iskolavárosává és fontos művelődési központjává vált. Amellett, hogy itt képezték az ország értelmiségi rétegét, a külföldi egyetemeket megjárt tanárok közreműködtek az európai szellemi irányzatok meghonosításában.

bélyegkép|180px|A főtéri unitárius iskola épülete (plébániaház) Erdély Habsburg-kézre kerülése után, a Diploma Leopoldinum (1690. október 16.)és az Alvincziana resolutio (1693. május 10.) rendelkezéseinek megfelelően 1693. október 10-én az unitáriusok átadták az óvári templomot és iskolát a katolikusoknak, ezt követően az unitárius oktatás egy főtéri épületben zajlott, amelyet három magánházból alakítottak ki a plébániaház mellett (utóbb összeépítették a plébániaházzal).

Az első lányiskolákat a reformátusok létesítették a 17. század második felében az Óvárban, a Farkas utcában és Magyar utcai hóstátban.

A 18. században Miután 1716-ban az unitáriusokat kiszorították a főtéri templomból és iskolából, új kollégiumot létesítettek a Magyar utcában. A következő években a rossz időjárás és a pestisjárványok (1718–1738, illetve 1742–1743) miatt az egyházközség súlyos nehézségekkel küzdött, ami az iskola működésére is kihatott. Szentábrahámi Lombard Mihály igazgatósága kezdetén vagy egyedül, vagy két pap és néhány diák segítségével tanított. A tanárhiány csak az évszázad utolsó évtizedeiben enyhült valamelyest. A rossz körülmények ellenére Szentábrahámi új tantárgyakat vezetett be: 1716-tól juris prudentia, universalis história, universalis geographia, 1722-től theologia polemica, 1733-tól egyháztörténelem. Nagyobb szerepet kapott a matematika oktatása, és a század végén már kísérleti fizikát is tanítottak. A német nyelv oktatását Mária Terézia uralkodása alatt vezették be.

A református kollégium 1728-tól 3, 1733-tól 4 tanárral működött. 1737-től a diákoknak kötelezően előírták, hogy a kollégiumban tanórákon kívül is csak latinul beszélhetnek. 1771-ben négy tanszéke volt: hittan, keleti nyelvek, bölcsészet és jog, ezen kívül a gyermekeket a „kicsinyek osztályaiban” tanították a tudományok elemeire. Az új kollégium építését 1781-ben kezdték el, de 1785-ben források hiányában leálltak vele. 1798. augusztus 31-én a kollégium a város egészét pusztító tűzben leégett, vele együtt a tanári és papi lakások, illetve a kollégium nyomdája. A kollégium (ma is látható) épülete ezek után 1810-re készült el.

bélyegkép|180px|Jezsuita akadémia A katolikus restaurációban jelentős szerepet kaptak a jezsuiták, akik a meglevő iskolák fejlesztésével a protestáns iskolákkal szembeni versenyképesség megőrzésére törekedtek. 1698-ban újra megnyílt a jezsuita akadémia, amely 1712-re a meglevő bölcsészeti tagozat mellett teológiai tagozattal bővült. A 18. század elején épült az új jezsuita akadémia (1704–1720-as évek közepe) és a nemesi ifjak konviktusa (1735), illetve Apor István adományából a Báthory–Apor Szeminárium (1724–1728). A diákok létszáma folyamatosan növekedett, míg az 1704/1705-ös tanévben 90 fő volt, 1770/1771-ben már 493-an tanultak az akadémián. Miután az akadémia épülete szűkösnek bizonyult, 1752–1765 között újabb, két emeletes, csillagvizsgálóval is ellátott akadémiaépület készült el. Miután a jezsuita rendet 1773-ban feloszlatták, a főiskola Collegium Theresianum névvel állami intézménnyé lett. Mária Terézia azt tervezte, hogy a jól felszerelt intézményt katolikus-protestáns közös egyetemmé fejleszti, de szándéka az egyházak bizalmatlansága miatt nem valósult meg. Így az iskolát Mária Terézia 1776. június 7-i rendelete alapján a piaristák (kegyesrendiek) vették át; ünnepélyes beiktatásuk október 15-én történt. Az intézmény hivatalos neve Királyi Akadémiai Líceum lett, amely egyetemi rangban működött, jogi és orvosi karral. 1784. augusztus 28-án II. József az ausztriai egyetemekkel együtt líceummá fokozta le a főiskolát.

1776-ban Mária Terézia kiadta a Ratio Educationis néven ismert rendeletét, amely országos érvényű tantervet írt elő, amelyben a reáltudományok kiemelt hangsúlyt kaptak, az iskolákat állami felügyelet alá helyezte, és kötelezővé tette a német nyelv oktatását. 1781-ben II. József a felvilágosodás szellemében íródott Norma Regia rendelettel új tantervet adott ki az erdélyi iskolák számára, a tanítás nyelve német lett, és a középiskolákat a Gubernium alá utalta.

A 19. században bélyegkép|180px|Az első román iskola A 19. században a kolozsvári oktatás rohamosan fejlődött, és számos új elem jelent meg benne: a Muzsikai Egyesület 1819-ben létesítette a város első zeneiskoláját, [doktori disszertáció] 1838-ban báró Jósika Jánosné (született gróf Csáky Rozália) jóvoltából megnyílt az első óvoda, és 1853-ban kezdte meg működését az első román tannyelvű iskola. A tanárok szakmai szervezete, a Kolozsvári Nevelői Kör, 1840-ben alakult. 1842-ben a kolozsvári kollégiumok áttértek a magyar tanítási nyelvre. Az 1850/1851-es tanévtől kezdve a középiskolák az osztrák Organisations-Entwurf szerint működtek, és ennek előírásainak megfelelően a három felekezet (római katolikus, református, unitárius) középiskolájában 1851-ben megtartották az első érettségi vizsgát.

1869-ben a Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet (1906-tól akadémia), 1872-ben a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem megindulásával kezdődött el az a folyamat, amelynek során Kolozsvár egyetemi várossá vált. 1885-ben a Felsőbb Kereskedelmi Iskola Kereskedelmi Akadémiává vált,, 1894-ben megnyílt a piarista rend Kalazantinum nevű teológiai intézete, és 1895-ben megindult az oktatás a Református Egyházkerület Teológiai Fakultásán.

Az alap- és középfokú oktatási hálózat több intézménnyel bővült: 1831-ben épült fel a Fő téren a római katolikus elemi leányiskola, a Külső Magyar utcában 1831-ben katolikus, 1832-ben református elemi iskolát létesítettek, 1833-ban nyílt meg a hídelvei református elemi iskola, 1875-ben az első zsidó elemi fiúiskola (ortodox), 1880-ban a felsőbb lányiskola, 1887-ben vagy 1888-ban a hallássérültek iskolája, 1900-ban a Vakok Országos Intézete.

Ebben az évszázadban fejeződött be az új református kollégium építése (1810), és ekkor épült fel a piarista líceum új épülete (1821).