Páduai Szent Proszdokimusz (? – Padova, 100 k.) Padova első püspöke.
A szájhagyomány szerint az 1. században élt, Szent Péter tanítványa volt, aki püspökké szentelte, miután kereszténységre térítette Sabina és Rieti lakosait (amelyek egyházmegyéjük alapítójaként tisztelik), majd Veneto tartományba költözött.
Miután Padova első püspöke lett, idős korában, a 100. életêve körül ott hunyt el.
Földi maradványait a neki szentelt kápolnában, a város egyik legrégibb épületében, a padovai Szent Jusztina-bazilikában helyezték díszsírba. Ő Padova védőszentje Szent Antallal, Szent Jusztinával és Szent Dániellel együtt.
Hagyomány A keresztény hagyomány őt vallja a Padovai egyházmegye első püspökének. A legenda szerint Proszdokimusz volt a Bellunói egyházmegye második evangelizálója Szent Ermagora, az Aquileiai egyházmegye első püspöke után, és Szent Márk evangelista tanítványa. A néphagyomány Feltre első evangelizálójaként is szívesen látná.
Utazásának nyomai Vicenza felső részén is megtalálhatók, ahol a hagyomány szerint prédikációi megtérítették a Val Leogra népét, és megalapították az első helyi templomot Pievebelvicinóban (Viterbo) Diana, a vadászat római istennőjének szentelt egykori templom helyén.
Neve arra utal, hogy hellén származású volt: a Proszdokimusz név görögül azt jelenti, hogy „a várt”. Csak kevés és késői írásos emlék maradt fenn róla, festői hagiográfiai szövegekben említik. Ennek oka lehet az is, hogy Padovát a longobárdok kora alatt teljesen lerombolták, és hosszú időbe telt, mire újjáépült. Ez az esemény azonban nem törölte ki első püspökét a hívők emlékezetéből.
A hagyomány szerint fáradhatatlan keresztelő volt: a 15. századi ikonográfia pásztorbottal és korsóval ábrázolja, e keresztség szentségének szimbólumával.Riportata da Barzon, San Prosdocimo evangelizzatore della Venezia Occidentale, Padova 1949, che si basa sull'interpretazione di due documenti del XIX secolo. Proszdokimusz nem szenvedett mártíromságot; idős korban halt meg, népe szerette és szent gyóntatóként tisztelte.
Szent Proszdokimusz kultusza Rietiben A helyi, bizonyítékokkal nem alátámasztott hagyomány szerint Proszdokimusz Sabina első evangelizálója és a rieti egyházmegye alapítója volt. Az egyházi naptár november 7-én emlékezik meg róla. A rieti székesegyházban egy szobor ábrázolja, amely a Szent Borbála-kápolna előcsarnokának négy fülkéjének egyikében található.
Jegyzetek
Fordítás
Irodalom Ekkart Sauser: Prosdokimos. In: Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon (BBKL), 7. kötet, Bautz, Herzberg 1994, , 999–1000. hasáb
Kategória:Padovai püspökök Kategória:1. századi püspökök Kategória:A Római Birodalom szentjei Kategória:Az 1. században született személyek