Békei Koós Jenő jogász, közigazgatási szakember, helyettes földművelésügyi államtitkár, a Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum igazgatója 1921. július 1. és 1923. november 28. között.
Élete A Szepességből Pestre települt Kosch család leszármazottja volt. Édesapja Koós Ödön (1844–1902) államvasúti főfelügyelő és ügyvéd, édesanyja Röck Erzsébet. Testvérei közül Koós Aurél (1874–1957) gyermeksebész, Koós Ödön jogász-közigazgatási szakember, Koós Dezső pedig katonatiszt lett. A család 1909-ben nyerte el a békei előnevű nemességet. (Apjuk halála után testvére, Koós Ottó zálogházi igazgató, aki 1907-ben nemességet és „békei" előnevetFerenc József; Budapest; 1907.június 7. MNL OL K 19 – Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára – Királyi könyvek – 71. kötet – 859–861. kapott, 1909-ben engedélyezte nemességének, előnevének és címerének átruházását testvérének fiaira.MNL OL K 19 – Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára – Királyi könyvek – 71. kötet – 971. Nemességkiterjesztés.)
Tanulmányait a Budapesti Evangélikus Főgimnáziumban, majd a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem jogi karán végezte. 1894-ben lépett a Földművelésügyi Minisztérium szolgálatába, ahol több osztályon dolgozott. Részt vett az 1896-os millenniumi kiállítás, majd az 1900. évi párizsi világkiállítás előkészítésében és lebonyolításában, utóbbiért hazai és külföldi kitüntetéseket kapott. A következő években fontos szerepet játszott a vám- és kereskedelempolitikai tárgyalásokban, valamint az Osztrák–Magyar Monarchia nemzetközi gazdasági egyeztetéseiben.
1906 és 1910 között Darányi Ignác földművelésügyi miniszter személyi titkára volt. 1910-ben miniszteri osztálytanácsossá, majd 1913-ban az FM Elnöki Osztályának vezetőjévé nevezték ki. Az első világháború idején hadigazdasági és állatforgalmi ügyekkel foglalkozott, több rangos kitüntetésben részesült. 1918-ban valóságos miniszteri tanácsosi rangot kapott.
A Tanácsköztársaság idején elbocsátották, majd 1919 őszén térhetett vissza korábbi minisztériumi beosztásába. 1921-ben nevezték ki a Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum igazgatójává, és ugyanebben az évben elnyerte a helyettes államtitkári címet is.
Igazgatása alatt a múzeum látogatottsága jelentősen nőtt, amit több nagyszabású kiállítás megrendezése segített elő. 1921–1922-ben gyógy- és ipari növénykiállításokat, valamint a Növénynemesítők I. Országos Kiállítását rendezték meg, továbbá a múzeum jelentős anyaggal vett részt az 1922-es Országos Szőlészeti és Borászati Kiállításon. Kezdeményezésére 1923-ban állandó borkiállítás és kóstoló is megnyílt. Működése idején sor került az épület háborús és időjárási károk utáni helyreállítására, valamint a gyűjtemények átrendezésére és bővítésére.
1923 végén, saját kérésére nyugdíjba vonult, amelyhez kormányzói elismerés társult. Nyugdíjas éveiben is aktív közéleti szerepet vállalt: 1925-től Budapest törvényhatósági bizottságának tagja volt, később örökös városatyává választották. Jelentős szerepet játszott az ipari növénytermesztés – különösen a len-, kender-, komló- és rizstermelés – szervezésében, több országos bizottság és szövetkezet vezetőjeként.
Aktívan részt vett a budapesti evangélikus egyház és számos társadalmi szervezet munkájában. 1936-ban, 65 éves korában hirtelen hunyt el. A Kerepesi temetőben, díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra a 48/3-as parcellában. 1969-ben a sírját a Rákoskeresztúri Új köztemetőbe (210 parcella) helyezték át.
Jegyzetek
Források
Kategória:1872-ben született személyek Kategória:1936-ban elhunyt személyek Kategória:A Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársai