A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára (MNL SZSZBVL, 2012 előtt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár) Magyarország állami levéltárainak egyike, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye hivatalos levéltára, a vármegye és a megyeszékhely Nyíregyháza egyik legfontosabb közművelődési intézménye. 2012 óta a Magyar Nemzeti Levéltárhoz tartozik, mint annak területi illetékességű tagintézménye. Székhelye és kutatószolgálata Nyíregyházán, a Széchenyi út 4. szám alatt található.

A levéltár Szabolcs vármegye 14–20. századi maradandó értékű iratai mellett Szatmár vármegye 15. századtól kelt iratanyagának jelentős, Beregnek pedig egy kisebb, 20. századi részét őrzi. Az előbbieken felül megtalálhatók itt Kővárvidék, Ung és Ugocsa vármegye levéltári anyagának egyes, 19–20. századi töredékei is.

Története A korábban különálló északkelet-magyarországi (vár)megyék történeti forrásokat őrző vármegyei levéltárait, illetve azok töredékeit az 1950-es területrendezéssel kialakított új megyeszervezethez igazodva egyesítették egy közös szervben, Nyíregyházi Állami Levéltár néven. Az intézmény 1968-ban Szabolcs-Szatmár megye nevét vette fel, amely elnevezés a rendszerváltás idején újból módosult, amikor a közigazgatási egység nevébe a Bereg névtag is bekerült. 2012. január 1-jével lett a levéltár – az összes többi megyei levéltárral és az Országos Levéltárral együtt – a Magyar Nemzeti Levéltár tagintézménye, jelenlegi neve pedig 2023-ban született meg, a vármegyék rendszerének újraélesztésével.

Az intézmény 1999-ben költözött a Széchenyi út 4. szám alatti épületbe, ahol a kutatóterem és a raktárak egy része mellett 21 ezer kötetes szakkönyvtár és reprográfiai műhelyek is helyet kaptak. A gyűjtemény törzsanyagát, más megyei levéltárakhoz hasonlóan a területi igazgatási és igazságügyi szervek, gazdálkodó egységek, iskolák, egyesületek, testületek és pártok iratai teszik ki. Ezek mellett azonban helyet kapott itt ezer fölötti számú térkép, valamint számos, a régió életében szerepet játszó család és magánszemély irathagyatéka is. Az iratanyag egy jelentékeny hányada nemcsak papíralapon, de mikrofilmen is kutatható, más részük pedig – egyre növekvő mennyiségben – digitalizáltan, számítógépről is hozzáférhető.

A levéltár mintegy két tucatnyi munkatársa folyamatosan dolgozza fel a központi épületben és a Nyírtelek-varjúlaposi külső raktárakban őrzött, mintegy 8000 iratfolyóméternyi iratanyagot, és látja el azt különféle, a kutatást megkönnyítő segédletekkel. Munkájuk része az is, hogy felügyeljék és ellenőrizzék a megyében működő, illetékességi körükbe tartozó iratképzők iratkezelésének, irattározásának és iratselejtezésének szabályosságát, valamint az is, hogy időről időre átvegyék a levéltár számára az érintett szervektől az azok napi működéséhez már nem szükséges, de maradandó értékük miatt nem selejtezhető, újabb keletkezésű iratokat.Rólunk. MNL SZSZBVL; hozzáférés: 2025. december 21.

Nevezetessé vált munkatársai Vezetői

Egyéb jelentősebb munkatársai Barna Melinda Bilkei Gorzó Bertalan Galambos Sándor Hartai-Benda Erika Jenei Károly

Díjak, elismerések A levéltár által elnyert díjak Pro archivo Saľa A Nyitrai Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltára által alapított díj, amellyel a levéltár igazgatója, Kujbusné dr. Mecsei Éva és munkatársai részére mondtak köszönetet a több mint két évtizedet átívelő szakmai együttműködésért (2019). Emléklap a Magyar Honvédség és a nyíregyházi Hősök Temetője érdekében végzett önzetlen támogatásáért Adományozó: Magyar Honvédség (2019). Elismerő oklevél a 150 éves Jósa András Múzeum eredményes munkájában való részvételért Oklevél és plakett (2018). Év Levéltára díj (2015) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés ezüst emlékérme (2015)Elismeréseink. MNL SZSZBVL, hozzáférés: 2025. december 22.

A levéltár munkatársai által elnyert fontosabb elismerések Bősze Sándor díj (Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa): Kujbusné dr. Mecsei Éva igazgató (2019) Dóka Klára díj (Magyar Levéltárosok Egyesülete): Galambos Sándor főlevéltáros (2018) Barna Melinda segédlevéltáros (2015) Pauler Gyula-díj (Emberi Erőforrások Minisztériuma): Kujbusné Mecsei Éva igazgató (2016) Nagy Ferenc igazgató (2006) Balogh István nyugalmazott igazgató (1996) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (Magyar Köztársaság Elnöke): Kujbusné dr. Mecsei Éva igazgató (2012) Levéltárért díj (Magyar Levéltárosok Egyesülete): Hartai-Benda Erika segédlevéltáros (2012) Széchényi Ferenc-díj: Balogh István nyugalmazott igazgató (2002) Szabó Ervin-emlékérem: Gyarmathy Zsigmond igazgató (1989)

A levéltár díjazott kiadványai Az év levéltári kiadványa 2017, forráskiadványok kategória Bereg vármegye címeres pecsétje, 1836., szerk.: Kujbusné Mecsei Éva és Mykhailo Mishuk – megosztott 3. díj (2018)

A levéltár saját elismerései Pro Archivo emléklap Az elismerést a levéltár 2000-ben alapította azzal a céllal, hogy általa mondjon köszönetet mindazoknak, akik iratot vagy könyvet ajándékoztak az intézménynek, illetve támogatják rendezvényeit, segítik kiadványai megjelentetését.

Pro archivo-emléklapot kaptak:Pro Archivo. MNL SZSZBVL, hozzáférés: 2025. december 22.

2000 Biri Erzsébet, dr. Fábián Lajos, Ferencz Miklós és Miklósné, Gáfrik András, dr. Juhász Lajos, dr. Kávássy Sándor, dr. Margócsy József, Papp D. Tibor, Péter Szarka Lászlóné; Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlése, Nyíregyháza Megyei Jogú Város, Károlyi Cukrászda, McDonald's Étterem, Nyugat-Nyíregyházi Mezőgazdasági Szövetkezet, Sotex Kft., Szabolcsi Agrár Kht., Szolex Kft., Tulipa Kft., Várda Drink Rt., Vela Kft. 2001 Czető András, dr. Fazekas Árpád, Pribula László, Rangoni Károlyné, dr. Tasnádi Csaba, Győri Izabella, Bóbis Tibor, Pongó Béla. 2002 Pregitzer Fruzsina, Kulcsár Gábor, Szeregnyi László, Mikecz család, Sztrana Andrásné, Európa Szálló. 2003 Dr. Balogh István, Horváth Miklós, Barabás László, Deme Dóra, Mudri Andrásné, Nyír-Kartográfia 2000 Kft., Simon és Tsa Bt., Tiszti Klub Étterem. 2004 Dr. Takács Péter, Szitha Mária, Szitha Miklós. 2005 Sikolya Tibor, dr. Gyarmathy Zsigmondné, Kiss András, Novák Veronika, Kajati Attila, Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Kht. (Újfehértó). 2006 Nagyecsed Város, Nagykálló Város, Szemán Attila, Tóth Imre, Bubán Tamás, Pristyák Erika, Vegera József. 2007 Csutkai Csaba, Barbizon Hotel. 2008 Dr. Németh Péter, Szendi Lajos, Nagy László 2009 Mikecz László 2010 Nanovszkyné Kovács Klaár Mária,dr. Mihalovicsné dr. Lengyel Alojzia, Császári János 2011 Dr. Tóth László Béla, Mohácsi Endre, Huszka Józsefné, Gáfrik Andrásné 2012 Dr. habil. Csorba Sándor, Fejérpataky Tivadar, dr. Fekete Zoltán, Komiszár Dénes, dr. Kovács Ferenc, Szolex Kft., Záborszky Lászlóné Balogh Réka 2013 Kutassy Ilona, dr. Sallai József, dr. Reszler Gábor, Kiss Tibor, Veres Istvánné 2014 Dr. Besenyi Károlyné Vácz Zsuzsanna, dr. Laczlavik György, dr. Margócsy Klára, dr. Margócsy István, Szabó Károlyné Kiss Éva, Renomé-Print Kft. 2015 Bocskay István, Chrisz Dezsőné, dr. Bernáth Zoltán, Hársfalvi Márta, Jandekné Kolláth Erika, dr. Farkas Emilné Laskay Ágnes, Detki Keksz Kft. 2016 Babolcsi Andrea, Dévényi Margit, dr. Fazekas Rózsa, dr. Lénárt Béla, Csekő Kávéház és Gyorsétterem. 2017 Balogh Lászlóné, Baraksó Erzsébet, dr. Gyurkó Lászlóné, dr. Kührner Éva, Megyery Pál, Körmendy Károly, Szekeres Katalin, Ilyés Gábor, Maleczki Péterné. 2018 Szántó Sándor, Budai Gábor, Várallyay Gyula, Bakos Szikvíz Kft., Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet. 2019 Bacskai József, Arkadiy Gupalo, Mikhaylo Mishuk, dr. Kövér György, Fazekas-Hamza Éva, Komócsi Sándor, Fülöpné Aknai Rita. 2020 Szabó Piroska 2021 Dr. Bakay Mária, Felbermann Endre, dr. Hahner Péter, prof. Láczay Magdolna 2022 Dr. Bene János, dr. Olasz József, prof. dr. Papp Klára, Fogarassy Zoltán 2023 Dr. Csatáry György, Seszták Oszkár, Baracsi Endre, dr. Ulrich Attila, dr. Nagyné Gerényi Ágota, Félegyházi Zoltánné, dr. Szőke Lajosné, Bakos Pál, Tóth Sándor. 2024 Dr. Szilágyi László, dr. Szőcs Péter Levente, Iván László, Rényai János. 2025 Erdei-Nagy Ibolya, Marik Sándor, Nagy Vilmos Gusztávné, dr. Sonnevend Péter.

Balogh István-emlékérem Balogh István-emlékérmet kaptak:Balogh István-emlékérmet kaptak. MNL SZSZBVL, hozzáférés: 2025. december 22. Bodnár Józsefné Dr. Nagy Ferenc Kardos Lászlóné Novák Veronika Galambos Sándor Dr. Barabás László Prof. dr. Láczay Magdolna Dr. Sallai József

Kapcsolódó szócikkek Luby Károly

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyarország levéltárai