Marin Hinkle (Dar es-Salaam, 1966. március 23. –) amerikai színésznő.
Judy Brookst játszotta az ABC a Még egyszer és újra (1999–2002) című drámasorozatában. 2003–2015 között Judith Harper-Melnick szerepében volt látható a CBS Két pasi – meg egy kicsi című szituációs komédiájában.
Az Amazon Prime Video A káprázatos Mrs. Maisel (2017–2023) vígjátéksorozatában Rose Weissman megformálásáról ismert. A szereppel 2019-ben és 2020-ban jelölték a legjobb női mellékszereplőnek járó Primetime Emmy-díjra.
Élete és pályafutása A tanzániai Dar es-Salaamban született, amerikai szülők gyermekeként. Édesanyja, Margaret R. (Polga) Hinkle a massachusettsi Legfelsőbb Bíróság bírája, míg édesapja, Rodney Hinkle, egyetemi dékán és tanár volt. Szülei a Békehadtestnél szolgálva ismerkedtek meg egymással. Hinkle még csak négy hónapos volt, amikor családjával Bostonba költöztek. Két évvel később megszületett öccse, Mark. Olasz felmenőkkel is rendelkezik.
Miután elvégezte a Newton South Középiskolát, a Brown Egyetemen és a New York Egyetem Tisch Művészeti Iskolájában folytatta felsőfokú tanulmányait, ahol 1991-ben végzett.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1994 Angie fiatal Joanne 1996 Milk & Money Carla Érzelmek szobája Breathing Room Larissa Nem én vagyok Rappaport I'm Not Rappaport Hannah 1998 Show & Tell Pea Chocolate for Breakfast Amy 2000 Killing Cinderella Karen Frekvencia Frequency Sissy Clark F. Nagy Erika 2001 Sam the Man Shelly Final Sherry A fantomfestő The Next Big Thing Shari Lampkin Nevem Sam I Am Sam Patricia Csampísz Ildikó 2002 The Year That Trembled Helen Kerrigan Dark Blue Dark Blue Deena Schultz 2005 Who's the Top? (rövidfilm) Alixe 2006 Jóbarátnők Friends with Money Maya Csapd le Chipet! The Ex Karen Haffner Anikó 2007 Cough Drop (rövidfilm) Rebecca Dewey Az utolsó round Turn the River Ellen Németh Kriszta Sorsvonat Rails & Ties Renee Pálfi Kata 2008 Minden azzal kezdődött What Just Happened Vanity Fair koordinátor Karantén Quarantine Kathy Czirják Csilla Molly Hartley kísértése The Haunting of Molly Hartley Jane Hartley John's Hand (rövidfilm) Cynthia 2009 Sylvia bonyolult élete Weather Girl Jane Seholország Imagine That Ms. Davis Kisfalvi Krisztina 2011 A jó orvos The Good Doctor Dr. Sayler 2012 Commencement Gillian 2013 Földrajz szakkör Geography Club Barbara Land Butterflies of Bill Baker Emma Sex & Marriage Donna 2014 Angyalok a porondon 2. – Dakota nyara Dakota's Summer Clara Farkasinszky Edit A venice-i móló Alex of Venice Andreyev-Liubov 2017 Jumanji – Vár a dzsungel Jumanji: Welcome to the Jungle Janice Gilpin, Spencer anyja Kisfalvi Krisztina 2019 Jumanji – A következő szint Jumanji: The Next Level Györgyi Anna 2020 Before/During/After Marissa 2024 Nem kispályás Players Karen Kirk Ősi Ildikó 2025 Elektronikus állam The Electric State Ms. Sablinsky Fodor Annamária Under the Lights Rosemary
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1995 Another World Alison Van Rohan 1 epizód 1997 Kerge város Spin City Carolyn 1 epizód 1998–2009 Esküdt ellenségek Law & Order Novelle ügyvéd / Leslie Russo / Debbie Mason 3 epizód 1999–2002 Még egyszer és újra Once and Again Judy Brooks 58 epizód 2001 Tomboló vírus – A harmadik világháború WW3 Judy Rosenberg tévéfilm 2002 Nyomtalanul Without a Trace Angela Buckman helyettes kerületi ügyész 1 epizód 2003–2015 Két pasi – meg egy kicsi Two and a Half Men Judith Harper-Melnick 2004 Vészhelyzet ER Kathy 1 epizód 2005 Doktor House House, M.D. Naomi Randolph 1 epizód Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Janice Whitlock 1 epizód Válaszút előtt Fielder's Choice Holly 2006 A törvény jogán In Justice Jane McDermott1 epizód Nem szentírás The Book of Daniel Nancy 1 epizód 2007–2008 The Sarah Silverman Program Rose Silverman 3 epizód 2007–2011 Testvérek Brothers & Sisters Courtney McCallister 3 epizód 2008 Elsőszámú ellenségem My Own Worst Enemy Elizabeth Q 1 Elsőszámú ellenségem 2009 Doktor Addison Private Practice Beverly 1 epizód 2010 Katonafeleségek Army Wives Suzanne 1 epizód Esküdt ellenségek: Bűnös szándék Law & Order: Criminal Intent Moira Boyle 1 epizód 2012 Ne bízz a ribiben! Don't Trust the B---- in Apartment 23 Karen 2 epizód 2013 Megtévesztés Deception Samantha Bowers 11 epizód Missing at 17 Callie tévéfilm 2014 A viszony The Affair terapeuta 1 epizód 2014–2015 Red Band Society Caroline Chota 2 epizód 2014–2019 Madam Secretary Isabelle Barnes 9 epizód 2016 Castle Castle Dr. Rebecca Ellins 1 epizód 2016–2019 Hallatlan Speechless Dr. Miller 2017–2018 Homeland – A belső ellenség Homeland Christine Lonas 1 epizód 2017–2023 A káprázatos Mrs. Maisel The Marvelous Mrs. Maisel Rose Weissman (43 epizód) 2019 A Grace klinika Grey's Anatomy Ashley Cordova 1 epizód 2023 Veszélyes szerelem The Company You Keep Claire Fox 1 epizód 2024 A szabadság illata We Were the Lucky Ones Madame Lowbeer minisorozat (4 epizód) 2025 St. Denis Medical Linda 1 epizód Egy jó amerikai család Good American Family Jackie Starbuck minisorozat (2 epizód)
Fontosabb díjak és jelölések DíjKategóriaJelölt műÉvEredmény Primetime Emmy-díj legjobb női mellékszereplő (vígjátéksorozat) A káprázatos Mrs. Maisel 2019 2020 Screen Actors Guild-díj legjobb szereplőgárda (vígjátéksorozat) 2019 2020
Jegyzetek
További információk
Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Bostoniak