Tamara Živković (Kotor, 2000. –) montenegrói énekesnő. Ő képviselte Montenegrót a 2026-os Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben, a Nova zora című dallal.
Magánélete Kotorban született és nőtt fel. 2022 óta szülővárosa mellett Szerbia fővárosában, Belgrádban él. A belgrádi Művészeti Egyetem alapképzésének hallgatója.
Pályafutása Első szólókoncertjét tizennégy évesen adta, ahol egy fuvolajátékot énekes előadással kombinált.
2016-ban részt vett a szerb énekes tehetségkutató műsorban, a Pinkove Zvezdicében, majd 2022-ben a szerb Zvezde Granda tizenötödik évadában, ahol bejutott a döntőbe.
Szélesebb körű ismertségre azután tett szert, hogy részt vett a Montesong két évadjában, amely Montenegró nemzeti válogatója az Eurovíziós Dalfesztiválra. Először 2024-ben Poguban let című dalával, amellyel a döntőben a kilencedik helyen végzett 6 ponttal. Érdekesség, hogy Živković eredetileg nem szerepelt volna a műsorban, azonban miután Boban Rajović visszalépett a mezőnyből, így ő került a helyére. Egy évvel később, 2025-ben szintén szerepelt a nemzeti döntőben, amelyben a szakmai zsűri szavazását megnyerte, a közönségszavazáson pedig a második helyen végzett 12, illetve 10 ponttal. Ennek eredményeként dala, a Nova zora elnyerte a jogot, hogy Montenegrót képviselje a 2026-os Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben. A dalfesztivál május 12-én rendezett első elődöntőjében a tizenharmadik helyen végzett, így nem jutott tovább a döntőbe.
Diszkográfia Kislemezek Poguban let (2024) Prošla godina (2025) Bez kontrole (2025) Nova zora (2025)
Jegyzetek
További információk
Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Montenegrói énekesek