A Keresztényzakkanás (eredeti címén Twisted Christian) a South Park című amerikai animációs sorozat huszonnyolcadik évadának első epizódja, mely összességében a sorozat 334. epizódja. 2025. október 15-én mutatták be az Egyesült Államokban a Comedy Centralon, míg Magyarországon szinkronosan 2025. december 24-én debütált, ugyancsak a Comedy Centralon.

Ebben az epizódban a 6-7 néven ismert internetes mém képezi a cselekmény egyik felét. Cartman úgy viselkedik, mint akit megszállt az Antikrisztus, mert kontrollálatlanul nevet és hány, valahányszor szóba kerül a két szám. Ezalatt Jézus arról panaszkodik, hogy nem tud beilleszkedni az iskolába, ezért PC igazgató segíteni próbál neki.

Cselekmény Az iskolában a gyerekek folyton a 6-7 számkombinációval kapcsolatos vicceket sütnek el. Cartman az egészet rendkívül humorosnak találja, és valahányszor elhangzik egy ilyen poén, azonnal nevetni kezd. PC igazgató fülébe is eljut a dolog, aki nyomban összehív egy iskolagyűlést, mondván a 6-7 egy sátánista szimbólum, és ez egy példás keresztény iskolában megengedhetetlen. El is hívta magukhoz Peter Thielt, aki állítólag nagyon sokat tud a témáról. Elmagyarázza, hogy az Antikrisztus valójában a Sátán egy emberibb formája, aki hat-hét héten belül fog megszületni. Azt is elmondja, hogy Isten úgy próbálta megakadályozni a megszületését, hogy a Sátán végbélnyílását igencsak apróra teremtette, hogy oda pénisz ne juthasson be. Donald Trump pénisze azonban olyan apró, hogy nem volt akadálya a megtermékenyítésnek, mindössze 6-7 centiméter. A gyerekek erre is nevetésben törnek ki, ő viszont kapcsolatot lát a Jelenések könyve 6:7 és a jelenség között.

Sátán és Trump egy terhességi felkészítő programra járnak, amit Trump nem vesz komolyan, ezért Sátán hazazavarja őt, hogy otthon egy csipesz segítségével önkielégítsen. Váratlanul megszakítja ezt JD Vance érkezése, aki elmondja neki, hogy egyetlen abortuszklinika kivételével az összeset sikerült bezáratnia, aminek örülnek a választók. Trump rájön, hogy ha egyetlen klinika maradt, akkor tud személyesen is beszélni az orvossal. Álnéven meg is jelenik és titkos abortuszt próbál elérni Sátánnál – az orvos azonban azt mondja, hogy az Antikrisztushoz nincs meg a megfelelő szaktudása.

Ezalatt Jézus arra panaszkodik, hogy nem tud beilleszkedni az iskolába. PC igazgató szerint nem kell aggódnia, mert a hitük együttes ereje majd mindent rendbetesz. Amikor Jézus megkérdezi tőle, hogy melyik felekezethez tartozik, PC igazgató elüti a kérdést, és azt mondja, hogy szereti az országot, de utálja a melegeket (miközben korábban homlokegyenest más nézeteket vallott). Állítása szerint az igazgatóhelyettes Erős Nő is megtért – amely abban testesült meg, hogy megnagyobbíttatta a melleit, feltöltette az ajkait, keresztet hord a nyakában és immár Erős Keresztény Nőnek hívják. PC igazgató úgy véli, hogy ha elvinné magával italozni Jézust és bemutatná egy olyan nőnek, akivel Erős Keresztény Nő is ott ismerkedett meg, ahol megtért, akkor a probléma megoldódna. A nő, Peggy Rockbottom, akinek bemutatják, azonban borzasztó felszínes, és az ajakfeltöltésen, mellfelvarráson, és a nyakában hordott kereszten kívül nincs benne semmi extra. Ráadásul mind kiderül, a Bibliát még csak nem is olvasta, a kereszténységről való ismereteit podcastekből szedte össze. Jézus ennek hatására ott akarja hagyni őket. Ezalatt Cartman folyamatosan a 6-7 poénokon nevet, ráadásul minden áldott este hányni is szokott közben, ami aggasztja Liane-t. Elviszi egy orvoshoz, aki egy MRI-gép segítségével megvizsgálja és azt mondja, hogy ha ez tovább folytatódik, abba bele is halhat.

Az iskolában Peter Thiel a diákok összes adatához kér hozzáférést, valamint a megfigyelésükhöz engedélyt, mert úgy véli, hogy egy szekta tagjai. Ezt Mr. Adler helyteleníti, és amikor szóvá teszi, hogy PC igazgató csak három hónapja keresztény, az Jézusra hivatkozva ütlegelni kezdi őt. A megfigyelés megkezdődik, és Thiel a begyűjtött adatok alapján kombinálni kezd a szekta felderítése érdekében. Közben JD Vance-től is megkapja a hozzáférést mindenki személyes adatához, mert az komolyan aggódik a gyerek megszületése miatt. Beszélgetésüket a fürdőszobában kifüggesztett Törcsi is meghallja, amelyben elhangzik az is, hogy ha Vance elnök lesz, cserébe minden adathoz hozzáférhet Thiel. Ezalatt Jézus megvallja PC igazgatónak, hogy szerinte helytelenül cselekszik, mert a szeretet és a tisztelet az egyetlen helyes út – válaszul PC igazgató melegnek nézi őt és közli vele, hogy szerinte azért zavarodott, mert nem érti a mai keresztényeket, és beszélnie kéne egy szakértővel. Újra elviszi őt randizni Peggyvel, ami borzasztóan untatja. Közli PC igazgatóval, hogy egyikük sem érti a kereszténység lényegét, és azt ő is csak kifogásként használja, hogy embereket zaklathasson. Válaszul PC igazgató megveri őt, de ő nem üt vissza, hanem inkább elmegy. Ahogy az utcán sétál és meglátja a South Park-i templomot, meggondolja magát: visszamegy az étterembe, majd felviszi magához Peggyt – levágja a köntöse ujját, leborotválja az oldalszakállát, majd szeretkezik a nővel.

Thiel rájön, hogy Cartmannek milyen problémái vannak és elmegy hozzá, hogy megvizsgálja. Miután nem tudja belőle kiűzni az Antikrisztust, azt mondja Liane-nek, hogy a fiát azonnal Washington D.C.-be kell vinni, mert ő a kulcsa az ország megmentésének.

Kulturális utalások és kontextus Az epizód furcsa módon nem a 27. évad hatodik részeként került bemutatásra, hanem mint a vadonatúj 28. évad első része. Hogy ennek mi volt a pontos oka, nem egyértelmű, egyes elméletek szerint a csonkán maradt 24. évad miatti "újrakalibrálás" volt a cél, hogy a 30. évadot a sorozat bemutatásának harmincadik évére időzíthessék.

A gyerekek által az epizódban emlegetett "hatos-hetes" az úgynevezett 6-7 mém, amely 2025-ben terjedt el az alfa generáció körében. A kifejezés a Skrilla nevű előadó "Doot Doot (6 7)" című számából származik, és valójában nincs különösebb értelme. Az epizód bemutatása környékén egyes amerikai iskolákban be is tiltották a használatát.

Az epizódban nagy szerepet kap Peter Thiel, a PayPal és a Palantir társalapítója. Utóbbi cég miatt Thielt a való életben is rengeteg kritika érte amiatt, hogy a szoftvereivel a kormányzatot segíti az emberek feletti totális kontroll kiépítésében. Amikor felbukkan a Cartman házban, a jelenet az Ördögűző című film paródiája.

Peggy szóba hozza Greta Thunberget és a frizuráját kritizálja, valamint az Antikrisztusnak nevezi őt. Ez egy utalás arra, hogy amikor Thunberg 2025 szeptemberében egy hajóval Gázába indult, akkor többen belekötöttek a hajviseletébe, Thiel pedig maga az Antikrisztust is felemlegette vele kapcsolatban.

Jegyzetek

Kategória:South Park-epizódok – 28. évad