A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára (MNL FVL, 2012 előtt Fejér Megyei Levéltár, FML) Magyarország állami levéltárainak egyike, Fejér vármegye hivatalos levéltára, a vármegye és a megyeszékhely Székesfehérvár egyik legfontosabb közművelődési és történetkutató intézménye. 2012 óta a Magyar Nemzeti Levéltárhoz tartozik, mint annak területi illetékességű tagintézménye. Székhelye és kutatóterme Székesfehérvárott, a Szent István tér 2-3. szám alatt található.

A levéltár legrégebbi dokumentuma egy 1234-ben keletkezett oklevél, de folyamatos iratanyaggal csak 1692-től, a vármegye újjászervezésétől rendelkezik. Az intézmény jelenleg mintegy iratfolyóméter terjedelmű iratanyagot őriz, továbbá rendelkezik szakkönyvtárral, kézirat- és folyóirattárral is.

Története

A középkori Fejér vármegye iratai a közel másfél évszázados török hódoltság (1543–1688) alatt, már annak első éveiben megsemmisültek. A levéltár eredete így csak 1692-ig, a vármegye felszabadítását követő újjászervezésének évéig vezethető vissza. Kezdetben a régi vármegyeháza épületében (Megyeház utca 17.) nyert elhelyezést, első önálló levéltárnokát 1797-ben nevezték ki. Az új vármegyeháza (Szent István tér 9.) 1812-ben történő átadását követően külön levéltári helyiséget jelöltek ki annak földszintjén, az intézmény ott működött a következő, több mint 150 évben.

1975-ben a megyei levéltár a korábban nőnevelő intézetként, majd lánykollégiumként funkcionáló Szent István tér 2-es számú épületbe költözött át, a szomszédos 3-as számú épületet pedig 1979-ben vehette birtokba. 2006 és 2014 között a Szent István téri épületek átfogó felújításon estek át, erre az időre a levéltár ideiglenes épületekben nyert elhelyezést. Időközben, 2012. október elsejével az intézmény, az összes többi megyei levéltárral együtt a Magyar Nemzeti Levéltár területi hatáskörű tagintézménye lett.

A levéltári iratanyag túlnyomó többsége a 17. század második fele a 20. század vége között keletkezett. Jelentős forrásértéket képviselnek a közgyűlési jegyzőkönyveken, iratokon túl a tizedes és rovásadó-összeírások, a törvényszéki iratok, illetve az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc megyei dokumentumai is. Az abszolutizmus 1850 és 1860 közötti irataiból csupán töredékek maradtak fent, ebből a korból a legteljesebb irategyüttes az úrbéri törvényszék anyaga.

Művelődéstörténeti értéket képviselnek az alsó- és középfokú oktatási intézmények, egyesületek, testületek iratai. Családtörténeti kutatás szempontjából kiemelkedően fontos a felekezeti anyakönyvi, valamint az állami anyakönyvi másodpéldányok sorozata. A családi iratok körében legjelentősebbek a 19-20. században itt élt, vagy legalábbis itt birtokkal bíró nemesi családok iratanyagai, a személyi irathagyatékok keletkeztetői pedig legnagyobbrészt értelmiségi hivatalt viselt helyi, esetleg országos jelentőségű személyiségek voltak. A levéltár őrzi a Fejér Megyei Tanács, valamint hivatalai és alárendelt igazgatási szervei iratait is.

Díjak, elismerések A levéltár által elnyert díjak

A levéltár munkatársai által elnyert főbb díjak Szabó Ervin-emlékérem Farkas Gábor igazgató (1981)

Nevezetesebb munkatársai, vezetői

Képgaléria

Jegyzetek

Kategória:Magyarország levéltárai Kategória:Székesfehérvár 19. századi építményei Kategória:Székesfehérvár kulturális élete