Dongó-Gyárfás Géza (Kiskunfélegyháza, 1853. július 16. – Sátoraljaújhely, 1928. október 2.Halálesete bejegyezve a sátoraljaújhelyi állami halotti akv. 304/1928. folyószám alatt.) magyar tanár, vármegyei tisztviselő, levéltáros, újságíró.
Életpályája Középiskolai tanulmányait Kiskunfélegyházán (I-IV), Szegeden (V-VI) és Kolozsváron (VII-VIII) végezte. Kassai jogakadémai tanulmányait nem fejezte be.
1870-ben a piarista rendbe lépett. 1870–1878 között a rend máramarosszigeti, nagykárolyi és sátoraljaújhelyi gimnáziumában tanított. 1876–1877 között a Máramaros című lapot szerkesztette. 1878-ban kilépett a rendből és Zemplén vármegye szolgálatába állott. 1878–1885 között árvaszéki előadó és alszámvevő volt.
1885–1903 között főszámvevőként tevékenykedett.
1891–1892 között a Zemplén című lapot szerkesztette. 1896–1928 között megindította és szerkesztette az Adalékok Zemplén Vármegye Történetéhez című havi megjelenésű történeti, régészeti és néprajzi folyóiratot, amelynek I.-XXIV. évfolyamában mintegy 300 cikke és tanulmánya jelent meg, s benne a kortárs tudósok, történészek, régészek munkáit is megjelentette.
1903–1908 között a sátoraljaújhelyi pénzügy-igazgatóságon dolgozott. 1908-ban Zemplén vármegye főlevéltárnoka lett.
1924-től magyar királyi kormánytanácsos volt.
Munkássága Irodalmi munkásságát versekkel kezdte, majd hírlapi cikkekkel, elbeszélésekkel, néprajzi, történelmi tanulmányokkal folytatta. Több országos történelmi kiadvány szerkesztője, munkatársa volt; több egyesület és testület választotta tagjává. Fontos szerepe volt a zempléni területen talált régészeti leletek összegyűjtésében, amelyeket átmenetileg a levéltárban tárolt, majd átadta a Dókus Gyula által megalapított zempléni múzeumnak.
Művei Lapok a tudományok könyveiből (Budapest, 1877) Vázlatok az ősmagyar életből (Nagykároly, 1877) A boszorkányokról (Nagykároly, 1878) Őskeletű temetési hagyományok (Sátoraljaújhely, 1878) Sátoraljaújhely története (Sátoraljaújhely, 1907)
Írásai 1901 Adatok Alsó-Golop helyrajzához. In: Adalékok Zemplén-Vármegye Történetéhez VII/5 1901 Zemplénvármegye politikai és helyrajzi ösmertetése. In: Adalékok Zemplén-Vármegye Történetéhez VII/11 1902 Kemechey-irományok. In: Adalékok Zemplén-Vármegye Történetéhez VIII/2 1909 A zempléni nemes hadak 1809-ben (Insurgens Nobilis Turma Zempleniensis). Zemplén-Sátoraljaújhely Újabb adat az 1697. évi Tokay-lázadás történetéhez. Adalékok Zemplén Vármegye történetéhez 15. 357-358. Az abaúji Bogdányferő és környékének vízrajza 1323-ból
Jegyzetek
Források
Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/I/szin_I.0438.pdf
További információk
Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiadás; Budapest, 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny. A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótkötet; Szerkesztette: Bokor József). Budapest, Pallas-Révai, 1893-1904.
Sátoraljaújhely lexikona. Szerkesztőbizottság elnöke: Fehér József. Sátoraljaújhely, Kazinczy Ferenc Társaság, 2001.
Kategória:1853-ban született személyek Kategória:1928-ban elhunyt személyek Kategória:Kiskunfélegyháziak Kategória:Sátoraljaújhelyiek Kategória:A Borsod-Abaúj-Zemplén (Vár)megyei Levéltár levéltárosai Kategória:Magyar levéltárosok Kategória:Magyar újságírók