Peter Allen Stauber (Duluth, Minnesota, 1966. május 10. –) amerikai politikus, jégkorongozó és rendőr, 2019 óta Minnesota nyolcadik kongresszusi kerületének szövetségi képviselője. A Republikánus Párt tagja.
Stauber Duluth-ban született és nőtt fel, a Lake Superior Állami Egyetem jégkorongozója volt, a csapat legjobbjaként tartották számon, vezetésével 1988-ban országos bajnok lett a Lakers, a legkisebb egyetem, amelynek ez sikerült. A bajnokság megnyerését követően meghívták a csapatot a Fehér Házba, ahol találkozott politikai példaképével, Ronald Reagannel, amely esemény következtében kezdett el egy politikai pályafutáson gondolkozni. Néhány évig játszott alacsonyabb osztályú bajnokságokban, mielőtt visszavonult egy nyaksérülés miatt.
1995 és 2018 között a Duluth-i Rendőrségnél dolgozott, egyszer meglőtték szolgálat közben, kisebb fejsérülést szenvedett. 2013 és 2019 között megyei bizottsági tag volt Saint Louis megyében, amely első politikai pozíciója volt. A 2018-as választásokon legyőzte a demokrata Joe Radinovich-ot, Rick Nolan képviselő helyét átvéve 2019-től. 1947 óta mindössze a második republikánus, aki képviselte a kerületet.
Jegyzetek
Források
Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Német-amerikaiak Kategória:Amerikai jégkorongozók Kategória:Amerikai rendőrök Kategória:Amerikai republikánus politikusok Kategória:Minnesotai politikusok Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának republikánus tagjai