2020. december 12-én a Ráckevei-Duna egyik mellékágán, Szigetszentmiklós közigazgatási területén, egy csapadékvíz-elvezető műtárgy kifolyásának térségében jelentős kiterjedésű kőolajszármazék-szennyezést azonosítottak. A szennyezés a part menti nádas–gyékényes vegetációt érintette, mintegy 60 × 60 m nagyságú területen. A szennyezőanyag vastagsága a talajfelszínen 5–15 cm között változott, fizikai jellemzői alapján többfrakciós, a gázolaj és motorolaj közötti sűrűségű anyagnak volt tekinthető.
A szennyezés lokalizációja A további terjedés megakadályozása érdekében a beavatkozás első szakaszában lokalizációs rendszer került kiépítésre. Ennek során különböző típusú olajmegkötő anyagokat alkalmaztak, beleértve abszorbens párnákat, olajfelitató hurkákat és lapokat. A vízi környezetben a szennyezés lehatárolását mintegy 150 m hosszban felfújható védőgát, valamint további merülőfal-elemek biztosították.
A szennyezettség mértékének vizsgálata A talajminták laboratóriumi elemzése kimutatta, hogy a felső 30 cm-es rétegben a policiklusos aromás szénhidrogének (PAH) és az összes kőolajszármazék (TPH) koncentrációja jelentősen meghaladta a vonatkozó határértékeket. A vizsgálati eredmények alapján az illetékes vízügyi hatóság a felső 50 cm vastagságú talajréteg eltávolítását rendelte el a környezeti kockázat csökkentése érdekében.
A kármentesítés végrehajtása A kármentesítési munkálatok során a szennyezőanyag eltávolítása a környezeti adottságokhoz és a szennyezés jellegéhez igazodó technológiák alkalmazásával történt. A vízfelszínen úszó olajfrakciót a könnyebben hozzáférhető területeken sekélyvízi olajlefölöző berendezéssel gyűjtötték össze, majd zárt gyűjtőedényekben tárolták.
Az olajjal szennyezett növényzet eltávolítása speciális vágóeszközök és úszó munkagépek bevonásával valósult meg. Az összegyűjtött anyag kitermelését és rakodását gumihevederes kotrógépek, valamint hosszú gémkinyúlású földmunkagépek segítették. A munkálatok eredményeként több mint 600 tonna veszélyes hulladék elszállítása történt meg engedéllyel rendelkező hulladékkezelő létesítménybe.
Rehabilitációs beavatkozások A terület hosszú távú védelme és ökológiai stabilitásának helyreállítása érdekében a kármentesítést követően védőfunkciót betöltő földművek kialakítására került sor. Ezekre a létesítményekre nádgyökérdarabokat (nádrizómákat) telepítettek, amelyek a part menti zóna természetes regenerációját szolgálták. A telepített növényi anyagot finomszemcsés üledékkel rögzítették, valamint tőzeg hozzáadásával javították a növekedési feltételeket. A kivitelezés során gépi és kézi munkavégzés egyaránt történt.
Közösségi részvétel a helyreállítás folyamatában A kármentesítési és rehabilitációs munkálatok társadalmi érdeklődést váltottak ki, amelynek eredményeként egy oktatási célú, közösségi kezdeményezés is elindult. A program keretében pedagógusok irányításával tanulók vettek részt mesterséges úszólápi élőhelyek tervezésében és kivitelezésében. A szakmai egyeztetéseket és engedélyezési folyamatokat követően az első úszólápelemek 2022 tavaszán kerültek telepítésre, majd a program folytatásaként további egységek létesültek. A beavatkozás eredményeként több mint 100 m² kiterjedésű, természetközeli vizes élőhely jött létre.
Jegyzetek, források
További információk További leírás, linkgyűjtemény a szennyezésről.
Kapcsolódó szócikkek Úszóláp Úszóláp-rehabilitáció Szigetszentmiklóson
Kategória:Környezetvédelem Kategória:Környezetszennyezés Kategória:Szigetszentmiklós Kategória:A Duna mellékágai