Daniel Reed Crenshaw (Aberdeen, Skócia, 1984. március 14. –) skót születésű amerikai politikus és katona, 2019 óta Texas harmadik kongresszusi kerületének szövetségi képviselője. A Republikánus Párt tagja.
Skóciában született, szülei gyakran költöztek, Texasban, Kolumbiában és Ecuadorban is élt. Egyetemi éveit követően csatlakozott az Egyesült Államok haditengerészetéhez, a hármas számú Navy SEAL csapat tagja volt az afganisztáni háború idején, sorhajóhadnagyi rangig jutott el. Harmadik bevetése során megsérült, egy robbanás következtében elvesztette jobb szemét. Több kitüntetést is kapott.
Politikai pályafutását Pete Session képviselő tanácsadójaként kezdte. 2018-ban elindult a választáson Ted Poe megüresedett székéért, könnyen nyert. 2020-as újraválasztására több mint 11 millió dollárt költött, minden idők egyik legdrágább képviselői választása volt.
Crenshaw ellenzi az abortuszhoz való jogot, a fegyvertartási jogok korlátozását, az Affordable Care Actet, az azonos neműek házasságát. Támogatja Izraelt, több mint 200 ezer dollárnyi támogatást kapott az AIPAC-tól. Korábban kritizálta Trumpot és egyes progresszív ideológiákkal is egyetértett, bár ezeket később elhagyta.
Jegyzetek
Források
Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Aberdeeniek Kategória:Texasi politikusok Kategória:Amerikai republikánus politikusok Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának republikánus tagjai Kategória:21. századi amerikai katonák