Az Egy asszony meg a lánya (eredeti címe: La ciociaria) 1960-ban bemutatott olasz háborús filmdráma Vittorio De Sica rendezésében. A forgatókönyvet Alberto Moravia azonos című regénye alapján Cesare Zavattini készítette. A főbb szerepekben Sophia Loren és Jean-Paul Belmondo. 1960. december 22-én mutatták be Olaszországban.Internet Movie Database Magyarországon 1962. április 4-én láthatta a közönség.

A produkció több díjat is bezsebelt, köztük a legjobb női főszereplőnek járó Oscar- és BAFTA-díjat, valamint a legjobb női alakítás díját az 1961-es cannes-i filmfesztiválon. Sophia Loren volt az első színésznő, aki idegen nyelvű filmben való alakítással nyerte el az Oscar-díjat.

Cselekmény Cesira özvegy boltos, aki a második világháború alatt Rómában neveli mélyen vallásos tizenkét éves lányát, Rosettát. Róma bombázása után anya és lánya Cesira szülőföldjére, Ciociariába menekülnek, egy vidéki, hegyvidéki tartományba Közép-Olaszországban. Az indulás előtti éjszakán Cesira lefekszik Giovannival, a szomszédságában élő, nős szénkereskedővel, aki beleegyezik, hogy távollétében vigyáz a boltjára. Miután megérkeznek Ciociariába, Cesira felkelti Michele figyelmét, egy fiatal, kommunista szimpatizáns helyi értelmiségit. Rosetta Michelére apaként tekint, és erős kötődés alakul ki közöttük. Michele később német katonák fogságába esik, akik arra kényszerítik, hogy hegyvidéki terepen vezesse őket.

Miután a szövetségesek 1944 júniusában elfoglalják Rómát, Cesira és Rosetta úgy döntenek, hogy visszatérnek a városba. Útközben egy marokkói katonákból álló csoport megerőszakolja őket egy templomban. Rosetta traumatizálódik és elidegenedik anyjától. Amikor a két nőnek sikerül menedéket találnia egy szomszédos faluban, Rosetta éjszaka eltűnik, Cesira pedig pánikba esik. Azt hiszi, Rosetta Michelét keresi, de később kiderül, hogy Michelét a németek megölték. Rosetta visszatér, miután egy idősebb fiúval volt, aki selyemharisnyát adott neki. Cesira felháborodott és feldúlt, megpofozza és elveri Rosettát a viselkedése miatt, de Rosetta nem reagál. Amikor Cesira közli Rosettával Michele halálát, Rosetta sírni kezd, mint az a kislány, aki a nemi erőszak előtt volt. A film azzal végződik, hogy Cesira vigasztalja a gyermeket.

Szereplők Szerep Színész Magyar hang1. magyar változat(Mokép, 1964)2. magyar változat(MTV1, 1981) Cesira Sophia Loren Bánki Zsuzsa Moór Marianna Michele Di Libero Jean-Paul Belmondo Kálmán György Dunai Tamás Rosetta Eleonora Brown Csellár Réka Giovanni Raf Vallone Szokolay Ottó Filippo Carlo Ninchi Buss Gyula kicsi Alessandro Vincenzo Musolino Székely Dávid Florindo Renato Salvatori Bodrogi Gyula Kertész Péter fasiszta Andrea Checchi Maróti Gábor földműves asszony Pupella Maggio Győri Ilona Maria Emma Baron Kelemen Éva őrült anya Antonella Della Porta Andai Györgyi német katonatiszt Franco Balducci Versényi László

Fogadtatás A Rotten Tomatoeson 88%-os minősítést ért el 8 értékelés alapján.Rotten Tomatoes Vernon Young a Film Quarterly-től azt írta: „[Sophia Loren] nem csak szerepet játszik, hanem létezik.” Isabel Quigley a The Spectatortől úgy vélte: „Ez egy jó példa az érzelmi energia elszívására. Nem mintha az Egy asszony meg a lánya rossz film lenne.” Emmanuel Levy úgy fogalmazott: „Vittorio De Sica komor, neorealista második világháborús drámájában egy fiatal özvegy szerepében elképesztő alakítást nyújtó olasz színésznő, Sophia Loren lett az első színésznő, aki (megérdemelten) Oscar-díjat nyert egy idegen nyelvű filmben játszott szerepéért.” Phil Hall a Film Threattől úgy gondolta: „Lenyűgöző élmény, De Sica egyik legjobb filmje.”

Fontosabb díjak és jelölések Esemény Díj Kategória Jelölt neve Eredmény 15. BAFTA-gála BAFTA-díj Legjobb női főszereplő Sophia Loren 1961-es cannes-i filmfesztivál Arany Pálma Legjobb női alakítás díja Sophia Loren 19. Golden Globe-gála Golden Globe-díj Legjobb idegen nyelvű film 34. Oscar-gála Oscar-díj Legjobb női főszereplő Sophia Loren 1963-as Sant Jordi-díjátadó Sant Jordi-díj Legjobb külföldi színésznő Sophia Loren

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1960 filmjei Kategória:Olasz filmdrámák Kategória:Olasz háborús filmek Kategória:Olasz írók művei alapján készült filmek