A Twin Cities Hiawatha – amelyet gyakran egyszerűen csak Hiawatha-nak neveztek – egy névvel ellátott személyszállító vonat volt, amelyet a Chicago, Milwaukee, St. Paul and Pacific Railroad (más néven Milwaukee Road) üzemeltetett, és amely Chicago és a Twin Cities között közlekedett. Az eredeti vonat nevét Henry Wadsworth Longfellow „Hiawatha dala” című eposzáról kapta. Minneapolis városában, az eredeti vonat végállomásán számos Hiawatha-témájú név található. Az első Hiawatha 1935-ben indult; 1939-ben a Milwaukee Road bevezette a második napi járatot Chicago és Minneapolis között. A két vonatot Morning Hiawatha és Afternoon Hiawatha néven ismerték, vagy néha AM Twin Cities Hiawatha és PM Twin Cities Hiawatha néven. A Milwaukee Road 1970-ben megszüntette az Afternoon Hiawatha járatot, míg a Morning Hiawatha 1971-ben, az Amtrak megalakulásáig tovább közlekedett.

Története

Az 1930-as években három vasúttársaság folytatott heves versenyt a nappali utasokért a Chicago–Minneapolis/St. Paul útvonalon: a Milwaukee Road, a Chicago, Burlington and Quincy Railroad (a Burlington) és a Chicago and North Western Railway (C&NW).A Chicago–Twin Cities útvonalon a Chicago Great Western, a Soo Line és a Rock Island vasúttársaságok is közlekedtek. Ezek a vasúttársaságok nem próbálták meg felvenni a versenyt a Burlington, a Milwaukee és a C&NW vasúttársaságok végállomások közötti sebességével. Mindegyikük 10 óra alatt tette meg a két város közötti, körülbelül 400 mérföldes (640 km) utat, átlagosan 40 mérföld/órás (64 km/h) sebességgel. 1934-ben mindhárom vasúttársaság elkötelezte magát új járatok bevezetése mellett, amelyekkel 6½ órára csökkenthető lett volna az utazási idő St. Paulig. A Burlington bevezette a Twin Cities Zephyr-t, egy dízelmeghajtású, áramvonalas vonatszerelvényt, míg a C&NW Twin Cities 400-as vonata felújított gőzmozdonyokat és hagyományos személykocsikat használt. A Milwaukee Road új gőzmozdonyokat rendelt az American Locomotive Company-tól, és saját műhelyeiben új személykocsikat épített. Mindhárom vonat 1935-ben állt forgalomba.

Az első Hiawatha 1935. május 29-én indult útjára Chicago és a Twin Cities között, naponta, 6 és fél órás menetidővel, a St. Paulig vezető 410 mérföldes (660 km-es) útvonalon. A négy új A sorozatú mozdony Otto Kuhler által tervezett áramvonalas kialakítású volt, olajüzemű, hogy csökkentsék az útközbeni karbantartási időt, és a valaha épített leggyorsabb gőzmozdonyok közé tartoztak, amelyek képesek voltak ötkocsis vonataikat 100 mph (160 km/h) feletti állandó sebességgel vontatni. A forgalom jó volt, és a vonatszerelvény öt kocsiból akár kilencre is bővült.

1936 októberében a Milwaukee Road új, „1937-es” Hiawatha-vonatokkal szerelte fel a Hiawatha-t, javítva az 1935-ös kialakításon. Ezek egy „Tip Top Tap” poggyász-kocsival, négy személykocsival, egy étkezőkocsival és három szalonkocsival rendelkeztek, beleértve egy új Beaver Tail szalon-kilátókocsit is. Az új kocsik oldalai bordázottak voltak, ellentétben az 1935-ös változat sima oldalával. A vonat szokásos összetétele kilenc kocsi volt.

1938 szeptemberében a vonatot ismét felszerelték a „1939-es” Hiawatha-val, annak híres, bordázott Beaver Tail kilátókocsijával, amelyet a neves ipari formatervező, Otto Kuhler tervezett. Kuhler tervezte az új F7 sorozatú 4-6-4-es „Hudson”-okat is, amelyek felváltották az A sorozatot.

Two Hiawatha

1939. január 21-től a Twin Cities Hiawatha két vonattá vált: a Morning Hiawatha (5-ös és 6-os vonatok) és az Afternoon Hiawatha (100-as és 101-es vonatok). Az 1939-es vonatszerelvények leszállításával az eredeti, 1935-ös Hiawatha-járműveket áthelyezték a Chicago–Omaha/Sioux City útvonalra, ahol Midwest Hiawatha néven közlekedtek.. Egy másik vonat, a North Woods Hiawatha szintén régebbi, korábbi sorozatból származó kocsikkal közlekedett.

1941 júniusában a két délutáni vonat menetideje Chicago és St. Paul között hat óra tizenöt perc volt, Minneapolisig pedig további fél óra; a keleti irányú reggeli vonat menetideje öt perccel hosszabb volt, a nyugati irányú pedig több megállást tett, és Minneapolisig nyolc óra tizenöt perc alatt ért oda.

1941-ben két sorozatú dízelmozdonyok jelentek meg: egy egymás mögött közlekedő Alco/GE DL-107 mozdonypár, a 14-es számú, és egy egymás mögött közlekedő EMD E-6 mozdonypár, a 15-ös számú. A Twin Cities Hiawatha 1942 májusában kibővítették további kocsikkal, két étkezőkocsival és két „Tip Top Tap” kocsival, amelyek az 1939-es Beaver Tails és szalonkocsikkal közlekedtek. A régebbi sorozatú kocsikat szegélyekkel látták el, hogy az újabb szerelvényekkel együtt közlekedhessenek. A következő háborús években a vonatok akár 15 kocsiból is álltak, és az egyik 1942-es kocsi hazafias piros, fehér és kék színekkel volt festve, „Vásároljon háborús kötvényeket” felirattal. 1942-ben a Labor Day-i vonatok annyira tele voltak, hogy az utasoknak bőröndökön kellett ülniük vagy a folyosón állniuk.[Railway Age. United States: Simmons-Boardman Publishing Company, September 1942. Volume 113 Number 11 Az egyik vonaton 625 utas utazott tíz kocsiban és három szalonkocsiban.

1947–1948-ban a Milwaukee Road ismét új, könnyűsúlyú kocsikkal szerelte fel főbb személyszállító útvonalait. Az új Morning Hiawatha és az Afternoon Hiawatha vonatokat Brooks Stevens által tervezett dízelmozdonyokkal avatták fel. Az új vonatokhoz tartoztak a Skytop szalonkocsik is. Ez a négy kocsi szalonnal és forgó szalonkárpitozással rendelkezett, hátul pedig egy nagy ablakokkal ellátott társalgóterület volt. (Ezen kocsik egyike, a 186-os számú Cedar Rapids felújításra került, és egy minneapolisi székhelyű szervezet tulajdonában van, amely a Milwaukee Road 261-es gőzmozdonyt üzemelteti.) Az új vonatok 1948. május 29-én, az első Hiawatha tizenharmadik évfordulóján debütáltak.

1952-ben a Milwaukee Road tíz „Super Dome” kocsit vett át. Hatot az Olympian Hiawatha-hoz, kettőt-kettőt pedig a Morning és az Afternoon Hiawatha-hoz rendeltek. Mindkét vonatnak voltak személykocsik, egy Super Dome társalgókocsi, étkezőkocsi (néha Tip Top Tap kocsi), Valley-sorozatú szalonkocsik és a jellegzetes Skytop társalgó-kilátókocsi. 1955-től, amikor a Milwaukee Road átvette az Union Pacific „Cities” vonatainak üzemeltetését Chicago és Omaha között, az utasszállító járműveket az Union Pacific páncélsárga és kikötői ködszürke színére festették, piros Scotchlite csíkokkal. A flotta többi részét is így festették, kivéve a chicagói nagy teherbírású elővárosi kocsikat.

1960. július 18-án a kelet felé tartó Afternoon Hiawatha vonat egy teherautóval ütközött a minnesotai Newport vasúti átjáróján, és kisiklott.CHICAGO, MILWAUKEE, ST. PAUL AND PACIFIC. Minnesota. Newport (No. 3887). Interstate Commerce Commission. July 18, 1960 A Chicagóba tartó vonaton utazó utasok közül több tucatnyian könnyebb sérüléseket szenvedtek, de csak tízüket kellett kórházban ápolni az éjszaka folyamán.

Az Afternoon Hiawatha 1970. január 23-án szűnt meg. A Morning Hiawatha az Amtrak megalakulásáig folytatta működését, utolsó útját 1971. április 30-án tette meg. Az Amtrak megtartotta az egyetlen Chicago–Minneapolis járatot a Burlington Northern Empire Builder vonatával, amelynek útvonalát a Milwaukee Road vonalán keresztül Milwaukee-n át St. Paul felé irányították át.

Az Amtrak 1971 májusa óta üzemelteti a Chicago–Seattle Empire Buildert a korábbi Twin Cities Hiawatha útvonalán. 1971 novemberétől 1985 áprilisáig egy sor más vonat is közlekedett ezen az útvonalon, legtöbbször napi második oda-vissza járatot biztosítva. Az Amtrak rövid ideig újra használta a Twin Cities Hiawatha nevet egy Chicago–Minneapolis járatra 1972. január 16. és június 12. között, valamint 1977. október 30. és 1978. április 30. között. A korridoron csak az Empire Builder közlekedett 2024. május 21-ig, amikor is megkezdte működését a napi Chicago–St. Paul Borealis járat.

Irodalom

Megjegyzések

Jegyzetek

További információk

1945 Hiawatha advertisement Milwaukee Road Hiawathas in 1938 1938 timetable 1954 timetable

Kategória:Nevet viselő vonatok Kategória:Chicago közlekedése Kategória:Minneapolis