Pfeiffer Ede Sándor (Körmend, 1909. február 23. — Pasadena, Kalifornia, 1976. március 23.) hegedűművész, zenepedagógus, az első gyulai városi zeneiskola létrehozója.
Pályafutása Kemény Rudolf tanítványa volt a Magyar Királyi Liszt Ferenc Zeneakadémián (jelenleg Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem), ahol Fricsay Ferenccel alapította meg első kamarazenekarát. Majd Berlinben Carl Flesch kurzusain vett részt és a hallei egyetemen (jelenleg Martin Luther University Halle-Wittenberg) zenetörténetet és esztétikát hallgatott. Hóman Bálint kultuszminiszter bízta meg Gyula, Hódmezővásárhely és Orosháza zeneiskoláinak megszervezésével. 1935-ben Gyulára költözött, ahol élt és dolgozott 1941-ig, és ahol létrehozta az első városi zeneiskolát.
Az 1940-es évek elején Kresz Géza és Kladivko Vilmos meghívta a Magyar Királyi Liszt Ferenc Zeneakadémia Hegedű Tanszakának vezetésére. Az 1950-es években több kórussal és zenekarral dolgozott együtt.
1956 után családjával elhagyta Magyarországot, és Kaliforniában telepedett le. A Nashville Symphonyban játszott, az 1960-as években a Riverside Master Teachers Schoolban, majd a Los Angeles-i Immaculate Heart College-ban professzor, és bekapcsolódott a magyar emigráció kulturális életébe.
Lánya Neszlényi Pfeiffer Judith zeneszerző és zongoraművész, fia Edward J. Pfeiffer történész, kutató, író, aki Pfeiffer Ede János néven publikálta A kommunizmus gyermeke című könyvét amelyből - ugyanezzel a címmel - 2025-ben dramatizált dokumentumfilm készült.
Gyula városa Pfeiffer Ede Sándor nevét viselő emléktáblát avatott a helyi Munkácsy utcában.
Jegyzetek
Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar hegedűsök