Az olomouci városháza () az olomouci Felső téren (Horní náměstí), a világhírű Szentháromság-oszlop mögött található történelmi épületegyüttes. A 15. század első feléből származó, gótikus és reneszánsz jegyeket viselő épület számos átépítésen esett át, részét képezi egy harangjátékkal ellátott csillagászati óra (orloj) is. A város történelmi belvárosának meghatározó épülete, és a Cseh Köztársaság védett kulturális műemléke.

Története 1261-ben II. Ottokár cseh király kiváltságot adományozott a városnak, amely lehetővé tette egy középület (városháza) felépítését. Ezt követően, 1378-ban Luxemburgi Jodok (Jošt) morva őrgróf engedélyezte az akkor még gótikus városháza építését, amelynek alapkövét még ugyanebben az évben letették, és ezzel megkezdődött az építkezés. A városháza építésével egyidejűleg megalakult a városi tanács is, az épülethez pedig egy vásárcsarnokot csatoltak, körülötte pedig piacteret alakítottak ki, amelyből a városnak bevételei származtak.

A keleti oldalon található, reneszánsz lépcsősorral és loggiával ellátott Habsburg címergaléria II. Rudolf császár uralkodása alatt, 1591-ben készült. Az akkoriban még fából készült, ideiglenes városháza 1410–1411 folyamán épült fel, de 1415-re a további építési munkálatokat leállították, mivel a forrásokat a város husziták elleni védelmére fordították. 1417 körül a városháza leégett, így a kőből épült városháza alapépítménye csak 1420-ban készült el (a hagyomány szerint már ekkor a csillagászati órával együtt, bár az első írásos említés róla Štěpán Taurin 1519-es humanista művéből származik). Az 1440-es években folytatták a megszakított munkálatokat, és a torony tetőz alá került; maga az építkezés véglegesen 1443-ban fejeződött be.

Azonban már 1474-ben sor került a városháza, különösen a kereskedőboltokat magában foglaló rész jelentős átépítésére, amelyre egy második emeletet húztak. Kialakítottak egy nagy, ünnepi gótikus dísztermet, valamint egy külön helyiséget a csillagászati óra számára. 1488-ban elkészült a Szent Jeromos-kápolna, amelyet 1491-ben szenteltek fel. 1500 körül a városháza déli oldalán egy pellengért állítottak fel. 1529-ben átépítették a tanácstermet, és beépítették a keleti portált. 1591-ben Hans Jost kőfaragó megépítette a manierista loggiát a kétkarú lépcsősorral. Az építkezés az 1601–1607 közötti időszakban fejeződött be a torony mai, 75 méteres magasságúra történő megemelésével és a tornyon kialakított reneszánsz árkádos körüljáróval.

A 18. század nyomai az olomouci városházán elsősorban a homlokzat 1720-as évekbeli barokk átalakításában láthatók. A következő, 19. század azonban a hajdani dicsőség lassú hanyatlását hozta magával, különösen 1849-ben, amikor a városházát ötven évre kényszerrel az újonnan létrehozott tartományi bíróság székhelyévé tették. További átalakításokat hajtottak végre a 19. század első felében, főleg a külső homlokzatokon és az udvari épületeken. 1898-ban a nyugati homlokzatnál egy delfinen lovagló fiút ábrázoló szökőkutat építettek. Ez 1945-ben megsérült, és három évvel később Karel Lenhart Hügieia-szobrát állították a helyére.

1849 és 1901 között a városháza a kerületi bíróság és más állami intézmények székhelye volt, miközben a városi önkormányzat a tanáccsal és a polgármesterrel együtt a közeli Edelmann-palotában működött. A barokk átalakításokat az 1898–1904 közötti historizáló rekonstrukció során eltávolították, ezt követően a városi szervek ismét visszatértek a városházára. A csillagászati óra a második világháború legvégén történt események során megsérült, ezért 1947 és 1955 között Karel Svolinský a szocialista realizmus stílusában teljesen átépítette. Az 1990-es években sor került a tetők, a homlokzatok és az erkélyek rekonstrukciójára, majd 2017–2018-ban a teljes épület átfogó javítására és restaurálására. 2020. október 27-én fejeződött be hivatalosan a városháza épületének mindkét oldalán található, helyreállított címergalériák és a délnyugati sarkon lévő napóra leleplezésével. A rekonstrukció során az uralkodói és tartományi címerek visszakapták eredeti – a 20. század eleji átépítés során eltávolított – színeiket. A városháza udvarán a restaurálást követően egy speciális fémszerkezeten állították ki a két speciális, rendkívül lapos óraharangot: az 1501-ből származó nagyobbikat, illetve az 1603-ban készült kisebbet. Eredetileg ezek a városháza tornyának nagy laternájában függtek, és megütésük jelezte az időt. A városháza épületében jelenleg a város, a csillagászati óra és a városháza történetét bemutató helytörténeti kiállítások találhatók.

Építészeti jellemzői A gótikus városháza épületének alapja 1378-ból származik. Egy négyszárnyú, kétemeletes, téglalap alaprajzú, belső udvaros épületről van szó. Rendelkezik egy 75 méter magas gótikus-reneszánsz tűztoronnyal, gótikus folyosókkal, egy nagyteremmel, a Szent Jeromos-kápolnával, a kápolna déli oldalán lévő gótikus erkéllyel, valamint a nyugati oldalon található Hügieia-kúttal. A 16. és 17. századból származnak a reneszánsz módosítások: a loggia és a portál, valamint a megmagasított tornyon futó árkádos körüljáró. A loggia mellvédjén az Osztrák–Magyar Monarchia országainak domborműves címerei, a párkány alatt pedig Olomouc város címere látható. A városháza első emeletére vezető, gazdagon díszített portál felett Morvaország címerpajzsa kapott helyet.

A városházán található továbbá az 1420-ból származó olomouci csillagászati óra; az óra jelenlegi formája Karel Svolinský alkotása. A városháza díszítésének részét képezi a nyugati lépcsőházban elhelyezett számos kő címerpajzs is.

A tanácsterem bélyegkép|A tanácsterem Az északi szárny első emeletén található tanácsterem a 15. század első feléből, a késő gótika időszakából származik. Eredetileg kilenc boltozati szakasszal volt beboltozva, de az 1902–1904 közötti historizáló átépítés során mindössze hat boltozatnyi szakaszra rövidítették. Ebben az időszakban készítette a bécsi Karel Wild festőművész is az ünnepi terem falfestményeit. Dr. Hans Kux akkori levéltáros és történész választotta ki az olomouci történelem azon jelentős eseményeit, amelyek a mai napig láthatók itt. A keleti falon, az ünnepi terem bejáratával szemben Olomouc város látképe látható. A déli oldalon II. Přemysl Ottokár látható, amint átadja az olomouci városháza alapítólevelét a városi tanácsosoknak. A városháza képviselőinek bejáratánál négy címer, az ajtó felett pedig a Jihlavai Vencel (Václav z Jihlavy) kódexének másolata található. Továbbá Habsburg Rudolf is megjelenik itt, aki Ivančice mellett megerősítette a meglévő olomouci kiváltságokat. Egy másik festmény Litovel, Uničov és Olomouc hármas szövetségének 1469-es egyesülését ábrázolja. A polgárok bejárata felett lévő városképpel szemben az olomouci erődöt ostromló porosz csapatok láthatók.

A terem boltozata keresztboltozat. Minden egyes oszlopfő eltérő domborműves díszítéssel rendelkezik. A konzolok többsége növényi vagy zoomorf (gyík, sas, oroszlán) motívummal lett ellátva. Néhány konzolon címerek is találhatók.

Szent Jeromos-kápolna bélyegkép|224x224px|A Szent Jeromos-kápolna külső erkélyrésze A Szent Jeromos-kápolna a városháza átépítése során jött létre az épület első emeletén, építése pedig 1488-ban fejeződött be, de csak később, 1491-ben szentelték fel. A kápolna csak a késő gótika időszakában épült fel, ami más királyi városokkal összehasonlítva viszonylag későinek számít, ezért egy korábbi, Szent Lőrinc-kápolna létezését is feltételezik, amelynek szintén az első emeleten, a lépcsőház mellett kellett elhelyezkednie. Itt fennmaradt egy bárányt formázó zárókő, ami egy szakrális tér létezésére utalna. Ami azonban az írásos forrásokat illeti, ezen kápolna építésére vagy felszentelésére vonatkozóan semmilyen dokumentum nem maradt fenn.

A kápolna külső részét az ötszögletű szentély három oldala alkotja, amely a városháza keleti szárnyának déli homlokzatából kőből épült zárt erkélyként ugrik ki két emelet magasságban. Az egész erkély egy szakállas férfi vállán nyugszik, akit az építmény alkotójának tartanak. Alsó részén a Švábenic urak címere is megtalálható. Szembetűnő a szimmetriára való törekvés. Az alsó lábazatot egymást metsző pálcatagok tagolják, amelyekhez oldalt négy oszlop csatlakozik. A felső részben állatmotívumos vízköpők és gazdagon díszített baldachinok találhatók. A vízköpők felett három téglalap alakú mező húzódik, amelyekben mérműves motívum, rombuszmotívum, valamint S-alakzatokkal kiegészített félkörív-motívum található. Az erkély legfelső részén egy növényi díszítésű vízszintes sáv fut körbe.

Csillagászati óra bélyegkép|200x200px|A híres csillagászati óra A hatalmas olomouci csillagászati óra a városháza északi falának része. Az óratorony a 15. század óta áll itt; a második világháborús sérülések utáni jelenlegi formáját Karel Svolinský tervezte, és a szocialista realizmus szellemében készült. Ez a világon az egyik kevés heliocentrikus csillagászati óra.

A csúcsíves fülke, amelyben a csillagászati óra elhelyezkedik, csaknem 14 méter magas. Az óra központi számlapja a bolygók helyzetét mutatja az állatöv hátterén. Az egész csillagászati óra egy mozaik háttéren helyezkedik el, amely a királylovaglást, a pünkösdi kiskirálynők felvonulását, egy munkást és egy vegyészt ábrázol. A fülke peremén az év hónapjainak allegóriáit ábrázoló medallionok találhatók. A csillagászati óra alsó részén elhelyezkedő naptár a névnapokat, valamint a kommunista rezsim számára jelentős napokat jeleníti meg, mint például Sztálin és Gottwald születésnapját, a nagy októberi szocialista forradalmat, vagy Lidice felégetését.

A harangjáték a történelem során számos, elsősorban vallási éneket játszott, amelyek az egyházi naptár szerint, évszakonként váltakoztak. 1898-tól többek között az osztrák himnuszt is játszotta, amelyet 1918-ban a csehszlovák himnusz váltott fel. A z 1950-es éveiben végzett rekonstrukció során, bár voltak javaslatok a Munka dalának vagy az Internacionálénak a repertoárba történő felvételére, végül Haná vidéki népdalokat választottak: a Daleká, šeroká cesta přes Holomóc, a Vrbe jož se zelenajó és a Za Náměšťó na kopečko hádajó se o děvečko címűeket. Ezeket tizenhat harang szólaltatja meg, amelyeket 1898-ban Peter Ignatz Hilzer osztrák harangöntő cége öntött.

A delet először a kovácsfigurák mozgásával kísért időütés jelzi, majd röviden felcsendül az eredeti, 1898-as orgona-pastorella a síposok mozgása kíséretében, ezután pedig a csillagászati óra ablakaiban a harangjáték dallamára öt percen keresztül vonulnak fel egy földmunkás, egy pék, egy hivatalnok, egy röplabdázónő és más korabeli foglalkozások figurái. A produkciót egy sárgaréz kakas kukorékolása zárja.

A csillagászati óra sziderikus időhöz történő szinkronizálására a napóra szolgált. Ezek mindig a csillagászati órával párhuzamosan kaptak helyet a városházán. A Habsburg-párti motívumai miatt ezt 1918-ban eltávolították, majd 2020-ban helyreállították.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Olomouc Kategória:Csehország gótikus építményei Kategória:Városházák