Crvica () falu Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Srebrenica községben, a Szerb Köztársaság területén. A közösség települései: Gručići, Rajetkovići, Laćići, Brđani, Vraca, Kalimanići, Gravik, Potočari, Bitovići, Batašići, Rađići, Stevanovići és Petriči.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 56, közúton 90 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 25, közúton 46 km-re délkeletre, a Drina völgyében, a folyó bal partján és a felette magasodó hegyvidéken, 220-800 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Uzice 528-1-1 A település szétszórt házcsoportokból álló település, amely a Drina irányában, délre lejtő területen fekszik, és amelyet erdős domboldalak és jellegzetes karsztképződmények jellemeznek. A növényzet elsősorban vegyes erdőkből áll, amelyeket a bükk, a tölgy és a fenyő ural, amelyek jellemzőek a kelet-boszniai hegyi ökoszisztémákra. A táj jellege korlátozott lehetőséget kínál a mezőgazdaságra, a hegyvidéki jelleg elsősorban az erdőgazdálkodásra alkalmas.
Éghajlata A térség párás kontinentális éghajlattal rendelkezik, hideg telek és meleg nyarak jellemzik, az átlaghőmérséklet januárban körülbelül 4°C, augusztusban pedig eléri a 25°C-ot. Télen gyakran havazik, a hőmérséklet pedig fagypont alá süllyed, míg nyáron mérsékelt az időjárás, extrém hőség nélkül. A Srebrenica régióban az éves csapadékmennyiség átlagosan körülbelül 1077 mm, amely viszonylag egyenletesen oszlik el, de késő tavasszal és ősszel több eső esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb469549Bosnyák00Horvát01Jugoszláv20Egyéb22Összesen473552
Története A Drina völgyében már a római korban is élénk emberi tevékenység folyt, mely a közeli ezüstbányák római kiaknázására vezethető vissza. A Drina partján fekvő közeli Skelani az egyik legősibb hely, mely az ókori Drinamente központi települése volt. Itt a régészek, egy meglehetősen kiterjedt területen számos római objektumot tártak fel, melyek a második és a harmadik századból származnak. Római bazilika, templomok, téglagyárak, épületek és a római kultúra különböző műemlékei találhatók itt, amelyről megállapították, hogy municipiumként az 1. és 4. század között a régió központja volt. A kutatók szerint Malvezacium településének területe nem csak a mai Skelani területére tarjadt ki, hanem a Drina mindkét oldalára, a jobb oldali Požegától és Užicétől, a bal parti Skelanitól és Srebrenicától a déli Višegrad területén át egészen Rudóig. Így a mai Crvica területe is hozzá tartozott.
A római uralom után a terület a népvándorlás korában több nép fennhatósága alá került. A kora középkorban szláv törzsek telepedtek meg a vidéken. A középkorban a Podrinje régió, beleértve a Crvica környéki területeket is, a Boszniai Királyságon belüli Sói bánság részét képezte, a környező települések pedig olyan feudális plébániákba integrálódtak, mint Osat és Trebotić. A régió stratégiai elhelyezkedése a Drina folyó kereskedelmi útvonalai mentén szétszórt vidéki falvak kialakulását eredményezte, amelyek Srebrenica ezüstbányáinak gazdagságára támaszkodtak. Régészeti nyomok, köztük a szomszédos területeken található a stećak sírkövek és a korai templomalapok a boszniai egyházhoz tartozó keresztény közösségekre utalnak. A terület már a középkorban, sőt valószínűleg még korábban is lakott volt. Ostrovaš településen tíz stećak található.
Bosznia 1463-as meghódítását követően az oszmán terjeszkedés adminisztratív változásokat hozott. A terület az oszmán defterek szerint a Zvorniki szandzsák és a Šubini náhije igazgatása alá esett. Az oszmán uralom alatt a Podrinje településszerkezete a muszlim többségű falvak felé tolódott el, Crvica pedig egy kis vidéki közösséggé vált. Crvica is a mezőgazdaságra és erdőgazdálkodásra összpontosító falvak közé tartozott.
1688 őszén az osztrák hadsereg, amelyben nagyszámú szerb önkéntes volt, bevonult erre a területre, amely akkor az Oszmán Birodalom ellenőrzése alatt állt. A támadás után az oszmánok ellentámadásba lendültek, és ez alkalommal elpusztították a Drina melletti falvakat, és az itteni templomot is felgyújtották. Az osztrák-török háborúk után harmincéves fegyverszünet következett, amikor a crivicei emberek új templomot építettek, mely 50 méterre állt a lerombolt régi templomtól.Сто година цркве у Црвици и развој духовног живота у Осату, Цветко Стојкановић, -{Stefan Co}- Арсенијевић, Бајина Башта (2009) 1736-ban újabb osztrák-török összecsapások törtek ki Osat térségében, és 1738-ban felszabadították a Podrinje középső részének egész területét, beleértve Osatot is. Egy évvel később Ausztria 1739-ben Belgrádban békét kötött az Oszmán Birodalommal. Amikor Ausztria 1788-ban ismét háborúba lépett az oszmánokkal a Mihailo Mihaljević által vezetett szerb önkéntesek ismét felszabadították Podrinje központjának egész területét. Röviddel ezután az Osztrák Birodalom 1791-ben békét kötött az Oszmán Birodalommal, és kivonult Belgrádból. Ezt követően a szerbek tömeges kivándorlása ment végbe a Száván keresztül az osztrák fennhatóság alatti területekre.
Az első szerb felkelés idején 1807. szeptember 14-én a szerb lázadók Osat térségében győzelmet arattak az oszmánok felett Oszat térségében. 1808-ban azonban az oszmánok pusztították el Osatot, és 66 szerbet fogtak el, akiket élő pajzsként használtak a Skelani közelében lezajlott csatában. A Karamarko Vasić vezette szerbek az újabb összecsapásban kiszabadították az elfogottakat, és a török hadsereget Srebrenicába tolták vissza. 1808-ban Szent Demeter napján a török hadsereg betört Crvicába és nagy mészárlást végzett az ünnepen összegyűlt lakosság között. A Karamarko Vasić által vezetett szerb lázadók 1813-ban végleg elhagyták Osatot, és az első szerb felkelést a törökök elfojtották.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során Krnić község részeként a településnek 79 háztartása és 457 ortodox keresztény lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 94. o. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 49 háztartást és 584 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 106. o. Az osztrák-magyar uralom közigazgatási reformokat vezetett be, amelyek hatással voltak Crvica mezőgazdaságára, beleértve a földújraelosztást az 1911-es agrárreform-törvény révén, amelynek célja a nagybirtokok felosztása és a modern mezőgazdasági technikák előmozdítása volt, ami szerény népességnövekedéshez és jobb terméshozamokhoz vezetett Podrinje vidéki területein. Ezek a változások, az olyan infrastruktúrákkal párosulva, mint a vasút, megkönnyítették a telepesek és munkások enyhe beáramlását, a falut a 20. század elejére a tartományi gazdaságokba való nagyobb integráció felé terelve.
A 20. században A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A két világháború között a régió gazdasága, beleértve Crvicához hasonló vidéki területeket is, túlnyomórészt a mezőgazdaságon alapult, amely az önellátó gazdálkodásra összpontosított, a szerb irányítású közigazgatás jelentős befolyással bírt a helyi kormányzás és a földpolitika alakításában. A második világháború alatt a térség a tengelyhatalmak megszállása alatt állt és nőtt az etnikumok közötti viszály. Crvicában és a környező falvakban a szerb lakosok fenyegetésekkel szembesültek, ami arra késztette őket, hogy meneküljenek, hogy elkerüljék a mészárlást. A visszatérő menekülteket az usztasa egységek gyakran elfogták és megölték 1941 és 1943 között, amint azt a regionális túlélői beszámolók is dokumentálják. 1942 elejére a Srebrenicai járásban jelentős szerb kitelepítés történt, a túlélők a hegyekben rejtőztek. A háború utáni perek és az egyházi anyakönyvek alátámasztják az usztasa által elkövetett erőszakot a járásban, bár Crvica pontos adatai nem ismertek. Srebrenicát és a környező falvakat a partizán erők 1945. március 11-én szabadították fel, ami a megszállás végét is jelentette.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A délszláv háborúk 1992-ben Crvica alapvetően mezőgazdasági közösség volt, némi állattenyésztéssel. A szerbek és a muszlimok közötti kapcsolatokat jónak írták le, de 1989 vége után feszültségek kezdtek fokozódni.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A háború kitörésekor Kelet-Bosznia, amely a háború előtt bosnyák többségű terület volt, etnikai tisztogatási műveleteknek és számos atrocitásnak volt kitéve, köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal. A szerb erők és félkatonai bandák a nem szerb lakosság rovására nagy mértékű kifosztást és kényszerű áttelepítést hajtottak végre. A Srebrenica környékén fekvő területek esetében ezeknek a műveleteknek az volt a célja, hogy Kelet-Boszniában egy olyan összefüggő, szerbek által ellenőrzött területet hozzanak létre, amelynek közös a határa Szerbiával.