Pietro Paolo Pelandi (Alzano Lombardo, Lombardia, 1959. június 29. –) művésznevén: P. Lion olasz énekes, dalszerző, zenész és producer, aki a 80-as évek italo disco hullámának egyik meghatározó előadója. Legismertebb dalai a Happy Children (1983) és a Dream (1984), melyek Európa szerte slágerlistás helyezést értek el.

Életrajz

Pietro Paolo Pelandi nemesi családból származik; művésznevét a nevében szereplő három „P” és a családi címerben szereplő oroszlán ihlette. Már fiatalon zongorázni kezdett és saját dalokat írt.

Az 1980‑as évek elején kezdte zenei pályafutását, és hamar nemzetközi figyelmet kapott. A Happy Children című debütáló kislemeze 1983-ban jelent meg, amelyet Davide Zambelli (Scotch) producerelt. A dal Európa több országában is sláger lett. 1984-ben követte a Dream, amely különösen Franciaországban vált ikonikus dallá: a Top 50 televíziós és rádiós slágerlista főcímzenéjeként használták 1984 és 1993 között.

Zenei pályafutás Korai évek (1983–1984)

A Happy Children és a Dream sikere után P. Lion első albuma, a "Springtime" 1984-ben jelent meg, amelynek zenéjét és szövegét nagyrészt maga írta.

Későbbi munkák (1985–1995)

Az 1980-as évek második felében több kislemezt adott ki, köztük a Believe Me (1985), Under the Moon (1986) és You'll Never Break My Heart (1987) című dalokat. 1995-ben jelent meg második albuma, az A Step in the Right Way.

Produceri és stúdiómunka

2005-ben társalapítója lett a Faier Entertainment kiadónak, majd 2007-ben létrehozta saját stúdióját, a P. Lion Studios-t Bergamóban, ahol zeneszerzőként, hangszerelőként és producerként dolgozott tovább.

Zenei stílusa

P. Lion zenéjét a melodikus szintetizátorhangzás, a romantikus hangulat és az italo disco jellegzetes ritmusvilága határozza meg. Saját bevallása szerint a zenét kommunikációs eszköznek tekinti, és elsősorban zeneszerzőként definiálja magát.

Diszkográfia Albumok Springtime (1984) A Step in the Right Way... (1995)

Kislemezek

"Happy Children" (1984), Carrere "Dream" (1984), Carrere "Reggae Radio" (1984), Carrere "Believe Me" (1985), Durium "Under the Moon" (1986), Durium "You'll Never Break My Heart" (1987), Durium "Burn in His Hand" (1991), P.Lion Production

Slágerlisták

Slágerlista (1983–1984)(Happy Children) Legjobb helyezés Belgium (Ultratop 50 Flanders) 5 Hollandia (Dutch Top 40) 11 Hollandia (Single Top 100) 15 Spanyolország (AFYVE / PROMUSICAE) 14 Svájc (Schweizer Hitparade) 11 Nyugat-Németország (Offizielle Deutsche Charts) 15

Slágerlista (1984)(Dream) Legjobb helyezés Franciaország (SNEP) 25 Nyugat-Németország (Media Control Charts) 24

Forrás

Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Olasz énekesek Kategória:Diszkósztárok Kategória:Élő személyek