Valaida Snow amerikai énekesnő, trombitás. W. C. Handy Little Louisnak, „Queen of the Trumpet”-nek nevezte. Ő volt az egyik első nő, aki dzsesszzenészként bejárta a világot, és többek között Louis Armstronggal is fellépett, aki egyszer a világ „második legjobb” dzsessztrombitásaként jellemezte őt − rögtön saját maga után.
Pályafutása Snow a Tennessee állambeli Chattanoogában született. Édesanyja, Etta, a Howard Egyetemen végzett zenetanár volt, édesapja, John pedig lelkész, aki a Pickaninny Troubadours zenekar vezetője volt. Snow szórakoztató-zenész családban nőtt fel. Már ötéves korától kezdve édesapja együttesével kezdett fellépni. 15 éves korára megtanult csellózni, basszusgitározni, bendzsón, hegedűn, mandolinon, hárfán, harmonikán, klarinéton, trombitán és szaxofonon játszani. Emellett énekelt és táncolt is.
Három nővérével, Lavadával, Alvadával és Hattie-vel vokálkvartettet alakított, és az 1920-as években és 1930-as évek elején turnézott az Egyesült Államokban és a Távol-Keleten. 1934-ben készítette első lemezét Noble Sissle-lel, majd röviddel ezután egy másikat Earl Hines-szal. 1936. és -42. között Európában lépett fel, ahol saját neve alatt is felvette első albumát. 1938-ig angol swing- és tánczenekarokkal dolgozott. Ezután Dániába költözött és skandináv zenészekkel folytatta karrierjét.
1942. márciusának közepén Snow-t letartóztatta a koppenhágai rendőrség. Tíz hetet töltött a koppenhágai Vestre Fængsel börtönben – amit egy hónapos kórházi tartózkodás szakított meg. 1942. májusában két dán rendőrtiszt kísérte Göteborgba, ahol öt napot töltött svéd rendőrségi őrizetben, mielőtt 193 másik menekülttel együtt visszatért az Egyesült Államokba. 1942. június 9-én érkezett New Jersey-be. A következő években Snow azt állította, hogy több hónapot töltött náci koncentrációs táborokban. A tények ezt az állítást nemigen támasztják alá. Akárhogyis, de a nácikat megúszta.
ebben az évben debütált az Apollo Színházban. A kanadai közönség nagy kedvence volt.
Valaida Snow erőteljes, telt trombitahanggal rendelkezett, amely erősen emlékeztetett Louis Armstrongra, de ezt ritkán hallották, mivel elsősorban énekesként lépett fel. Mary Lou Williams úgy vélte, hogy Snow, aki briliánsan tudott magas C-t játszani, és ha a trombitára koncentrált volna, teljesen annak szentelhette volna volna magát. Megvolt benne a lehetőség, hogy hangszerének egyik nagyjává váljon. Trombitatudásáról jó benyomást keltenek az „I Got Rhythm” (1937) és a „My Heart Belongs to Daddy” (1938) című felvételek, valamint az Ali Baba Trióval közösen készített „Soundies” album (1946).
Két Franciaországban forgatott játékfilmje is volt: a „L'Alibi” (1936) a Bobby Martin Orchestrával és a „Pièges” a Freddie Johnson Orchestrával. Snow Maurice Chevalier-vel is fellépett. Hollandiában Vilma holland királynő aranytrombitával tüntette ki eredményei elismeréseként.
Valaida Snow énekesnő, színésznő, koreográfus, karmester és táncosnő is volt. Több nyelven folyékonyan beszélt. Szerény körülmények közül emelkedett fel és sikeres személyiséggé vált a show-bizniszben. Sikereit jótékonysági célok támogatására használta fel.
1956. május 8-án – mindössze néhány órával egy fellépése után – súlyos agyvérzést kapott és nem nyerte vissza az eszméletét. Ötvenkettedik születésnapján temették el.
Melba Liston − aki Snow-t egyik példaképének tartja − 1945. körül együtt játszott vele egy színházi zenekarban Los Angelesben; egy interjúban elmondta a férfi zenekari tagok által elszenvedett bántalmazásait.
Albumok Valaida, volume 1, 1935-1947 Valaida, volume 2, 1935-1940 Valaida Snow 1933-1936 Valaida Snow 1937-1940 Valiada Snow 1940-1953
Filmek Take It From Me, 1937 Personal Column, 1939
Jegyzetek
Források https://jazznightschool.org/pages/valaida-snow https://www.nytimes.com/2020/02/22/obituaries/valaida-snow-overlooked-black-history-month.html https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/07407700500515894 https://nmaahc.si.edu/explore/stories/stage-belonged-her
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai dzsessztrombitások Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1904-ben született személyek Kategória:Tennesseeiek Kategória:1956-ban elhunyt személyek