Vemerana vagy a Vemeranai Köztársaság a Vanuatuhoz tartozó Espiritu Santo szigetén kikiáltott és több mint egy évig fennálló de facto állam volt 1979 és 1980 között Óceániában.
Előzmények Espiritu Santo lakossága főként frankofón és már Vanuatu függetlensége előtt megpróbált elszakadni az akkori brit-francia irányítású Új-Hebridáktól.
Jimmy Stevens „Moses” a sziget prominens törzsi vezetője 1957. december 27-én kikiáltotta Espiritu Santo függetlenségét, amit az angol-francia gyarmati vezetés nem ratifikált. 1960-ban létrejött a Nagriamel nevű nemzeti mozgalom, amelynek később kialakult szeparatista szárnya a Vemarana (jelentése Hajnalcsillag), s amelynek székhelye az egyik politikusuk, Georges Cronsteadtnek a Sarakata folyó mellett fekvő házában volt.
Espiritu Santón számos francia élt, köztük ötven földbirtokos, akik előtt ismertek voltak a megalakulóban levő vanuatui kormány szándékai, amely a földbirtokokat a helyiek között akarta felosztani. A másik támogatója az elszakadásnak a Phoenix Cég volt az Amerikai Egyesült Államokból, amely egy adóparadicsom létrehozásában volt érdekelt Espiritu Santón. A Vemerana köztársaság zászlóját is az államokban készítették el.
A cég egyik vezetője, Michael Oliver, aki érmekereskedésben és ingatlanfejlesztésben volt érdekelt (mindamellett közismerten utópista antikommunista is volt), már évek óta támogatta a mozgalmat.
Elszakadás 1979-ben már közel volt Vanuatu függetlenné válása, ezért a Nagrimael is cselekvésre szánta el magát, mivel tudták, hogy a megalakuló új állam anglofón többségű lesz. Stevenes három mozgalmi társával, Cronsteadt-tel, Albert Ravutiával és Alfred Maliuval ez év november 14-én hoztak határozatot a sziget különválásáról Vemarana néven. Stevens lett az államfő, míg Maliu a kormányfő. Az alábbi tárcákat kapták többek között Ravu Panpan (pénzügyminiszter), Timothy Wallis (belügyminiszter), Jean Sevoa (szociális ügyi miniszter) és James Garae Bakeo (külgazdasági, külügyi és külkereskedelmi miniszter).
Franciaország, bár nyíltan nem, de titokban támogatta a lépést, ugyanis ellenezte azt, hogy az angolok katonai erővel lépjenek fel az Espiritu Santón folyó szeparatista mozgalom ellen és meggátolják az elszakadást, de persze ódzkodott konfrontálódni a britekkel. A függetlenség hívei 1980. május 28-án csoportosultak (közel 800 fő) és bevették Luganville-t, ahol felhúzták az új állam zászlóját, a várost pedig a köztársaság székhelyévé tették. A szakadárokat a helyi franciák is segítették, akikkel elfoglalták a rendőrőrsöt és annak fegyvereit is megszerezték.
Stevens és a többi vezető kijelentették, hogy Espiritu Santo jövőjét bizonytalannak látják Vanuatun belül, szabadon akarnak saját sorsukról határozni, saját döntéseket akarnak hozni, nem pedig marginalizálódni. Oliver az Egyesült Államokból üdvözölte a lépést és kilátásba helyezte egy 2000 hektáron működő, cukornád termelésével foglalkozó vállalkozás elindítását Vemeranában, illetve más infrastrukturális fejlesztések támogatására is ígéretet tett.
Walter Lini tiszteletes, Vanuatu első miniszterelnöke elrendelte Espiritu Santo blokád alá helyezését, amellyel kezdetét vette az ún. kókuszháború. Június 3-án Franciaország helyi képviselője elismerte a sziget függetlenségét, két nappal később Stevens hivatalosan is megalakította kabinetjét az elfoglalt Luganville-ben. Vanuatu már februárban megszakította diplomáciai kapcsolatait Franciaországgal, de a kapcsolatokat októberben helyreálltak.
Az új állam megpróbált felkelést kirobbantani (sikertelenül) a közeli Ambae szigetén, ellentétben Malekulával, ahová ki tudta terjeszteni a hatalmát Vemerana. Vemerana hivatalosan e két szigeten kívül birtokának tekintette a Banks, Torres és Maewo szigeteket is.
Az állam felszámolása Először tárgyalásos úton próbálták a felek rendezni a kérdést, ám az eszmecsere zátonyra futott. A francia fél hozzáállása miatt a korábbi két gyarmattartó nem lépett fel a konfliktus lezárása érdekében, csapatiak csak tétlen szemlélőkként voltak jelen Espiritu Santón, Vanuatunak pedig alig volt fegyveres ereje. Mikor a brit-francia egységes kivonultak, Lini főleg Pápua Új-Guineáról és kisebb részt a Salamon-szigetekről hívott be csapatokat, hogy verjék le Vemerana szakadár kormányát.
Vemarana „hadserege” éppúgy hátrányban volt, a szakadárok többségének ugyanis íjai és nyilai voltak mindössze, s maradékuk használt lőfegyvert (azok is a luganville-i rendőrségtől zsákmányolt arzenálból voltak). Az idegen katonaság hamar legyűrte az ellenállást. Az Amnesty International számos, a pápua hadsereg által elkövetett erőszakos visszaélésről számolt be, így rablásokról, amelyekre állítólag a vanuatui tisztek bujtották őket.
A pápua hadsereg 760 embert tartóztatott le, köztük Stevenst, akit 14 év börtönre ítéltek, végül 1991. augusztus 19-én szabadult. A vanuatui kormányzat megtorlásként 2000 franciát űzött el Espiritu Santóról, s kiutasítottak francia nyelvű képviselőket is az ország parlamentjéből. Cronsteadt-et ugyancsak kiutasítással bűntették.
Hosszabb távú következményként Espiritu Santo elvesztette gazdasági szerepét, s a fejlesztések lehetőségét a vanuatui központi kormány elvonta.
Jelen helyzet Espiritu Santo nem tett le a mai napig függetlensége megszerzéséről vagy legalábbis egy autonómia eléréséről. Stevens fia, Frankie Stevens az 1990-es években a Nagriamel színeiben bejutott a vanuatui országgyűlésbe, sőt a koalíciós kormányban 1994 és 1995 között miniszteri posztot töltött be. 1998-ban a Vemarana frakció színeiben indult sikertelenül mandátumért. 2020 és 2022 között a Vemarana színeiben Fabiano Stevens szerzett mandátumot.
Vemerana zászlaja Az állam zászlajában világoskék alapon egy zöld csillag volt látható. A zöld a vidéket, az erdőt és a földművelést, míg a kék a Csendes-óceán vízét jelképezi.
Jegyzetek
Kategória:Rövid életű államalakulatok Kategória:Vanuatu