Mionica () falu Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gradačac községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 39, közúton 59 km-re északra, községközpontjától légvonalban 4, közúton 5 km-re keletre, a Majevica-hegység északi lejtőin és a Szávamenti-síkságon, a Mionica-patak mentén, 120-230 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-2-4 Síkvidéki terep jellemzi, amely a síkság és az alacsony-közepes hegységek közötti átmeneti terület része. A termékeny alluviális talajok a mezőgazdaságot támogatják, beleértve a gabonaféléket, a zöldségeket és az állattenyésztést, a szomszédos lejtőkön lombhullató erdők és rétek foltjai találhatók. A Gradašnica folyó vízgyűjtője a helyi patakokból biztosítja a vizet, minimális karsztos hatással.
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár általában meleg, az átlaghőmérséklet 25-30 °C körül alakul, de néha meghaladhatja a 30 °C-ot. A telek hidegek, az átlaghőmérséklet 0 °C körül alakul, de ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800-900 mm, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb245Bosnyák53055372Horvát418Jugoszláv310Egyéb12188Összesen54855483
Története Őskor és ókor A régészeti leletek tanúsága szerint Mionica tágabb környezete az őskor óta lakott volt. A közeli lelőhelyek közül említésre méltó a gradačaci Kulino brdo lelőhelyen a kőbánya területén 1907-ben talált bronzkori aranyékszer, valamint a Gornje Ledenice határában található Cigla na Ražljevima lelőhely őskori erődítményének maradványa. A szomszédos Tramošnicán két őskori lelőhely is található, Kalajdžije és Kućišta, ahol késő bronzkori és vaskori településekre utaló leletek kerültek elő. A római kori népességre utal a Tramošnicán talált ókori pénzlelet, amelyben Dyrrachiumban (Durrës, Albánia) vert drachma, valamint a Római Köztársaság korából és a császárság (Claudius, Valentinianus) korából származó számos érme található.
A középkor és az oszmán uralom A római uralom után a terület a népvándorlás korában több nép fennhatósága alá került. A kora középkorban szláv törzsek telepedtek meg a vidéken. A középkorban a régió, beleértve a Gradačac környéki területeket is, a Boszniai Királyságon belüli Sói bánság részét képezte. A mai Gradačac község területén terült el nenavištei plébánia (magában foglalta a mai Gradačac város nagy részét, valamint Modriča és Šamac községeket), és először 1326–1329-ben jelenik meg a történelmi forrásokban. A Boszniai Királyság 1463-as bukása után Gradačac stratégiai jelentőséggel bírt Magyarország déli határának oszmánok elleni védelmében. A 16. század eleji források szerint a közeli gradačaci vár a Jeruzsálemi Szent János lovagrend igazgatása alatt állt, ami megerősíti katonai és határőrizeti szerepét a késő középkorban és a kora újkorban.
Az 1519-es oszmán hódítás után ez a terület fokozatosan bekerült a Boszniai vijalet közigazgatási és katonai rendszerébe. A Gračaci náhije egy 1533-as forrásban szerepel először, míg 1634-ben azt írják, hogy Gradačac és vidéke a Gračanicai kádilukhoz tartozott. A karlócai béke (1699) után a szomszédos Gradačac, amelynek akkoriban a Száva folyón lévő oszmán határok védelmét kellett volna ellátnia, stratégiai jelentősége jelentősen megnőtt, 1710-től pedig kapitányság székhelyévé vált. A várkapitányság magában foglalta a Gračanica melletti a sokoli és a srebreniki erődöt is. A timar alapú földadományokat, amelyeket a mezőgazdasági termelés és a katonai szolgálat céljából adtak az oszmán kapitányok felügyelték. A lakosság ebben az időszakban elsősorban boszniai muszlimokból, horvátokból és szerbekből állt, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, a Száva folyó völgyének termékeny síkságai pedig lehetővé tették a gabonatermesztést és az állattenyésztést, bár az oszmán hatóságok időszakos razziáinak és pénzügyi követeléseinek voltak kitéve.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során Mionica Donja községnek 121 háztartása, 611 muszlim és 7 ortodox keresztény, Mionica Gornja községnek 144 háztartása, 653 muszlim és 4 római katolikus lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 89. o. 1910-ben a Gradačaci járáshoz tartozó Donja Mionica településen 304 háztartást, 2147 muszlim és 6 ortodox keresztény, Gornja Mionica településen 48 háztartást és 269 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 86. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Mionica is ekkor lett az újonnan alakult Gračanicai járás része.
A 20. században A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A Gradačac környékén zajló háborús események a posavinai csaták tágabb keretében zajlottak, a város és környéke ki volt téve a frontnak, és hosszú távú katonai és humanitárius következményekkel járt a lakosság számára. Már 1992 nyarán is számos kisebb csatát vívtak ezért a községért. A háború nehéz nyara egész őszön és télen át folytatódott. Bosanski Brod és Jajca októberi elesésével tovább fokozódott a Gradačacra nehezedő nyomás, mivel a fent említett városok eleste jelentős erőket szabadított fel a Boszniai Szerb Köztársaság Hadseregéből, amelyeket a csatatérnek erre a részére irányíthattak. Gradačac elfoglalása a VRS egyik prioritása volt, mivel eleste a szerb ellenőrzés alatt álló Bosznia-Hercegovina területét és a szomszédos Szerbiát összekötő, sürgősen szükséges folyosó kibővítéséhez vezetett volna. Az ARBiH 107. gradačaci dandárja azonban sikeresen verte vissza a szerb támadásokat. Mionicát ugyan nem érték el a szerb erők, de a települést több tüzérségi támadás is érte, melyek során a muszlim vallási épületek és több ház is megrongálódott. A lakosság a biztonságosabb, bosnyák ellenőrzés alatti területekre menekült. A Mionica 1-es mecsetnél egy lövedék betörte a helyi mecset minaretjét a seref felett, egy másik tankgránát pedig áttörte a mecset külső és belső falait. A Mlonica 2-nél pedig a mecset minaretje is eltört, és tankgránátok csapódtak be a falaiba. A krčevinai mecset súlyosan megrongálódott, amikor minaretje elpusztult, és rádőlt a mecset tetejére, melyet beszakított. Ez a mecset is számos találatot kapott a homlokzatán és a külső falán.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a Föderációhoz tartozó Gradačac község területénél maradt. A megállapodások lehetővé tették a kezdeti helyreállítási erőfeszítéseket, amelyek az aknamentesítésre, az infrastruktúra helyreállítására és a hazatelepítésre összpontosítottak. Az 1990-es évek végén és a 2000-es években zajló újjáépítés magában foglalta a sérült otthonok és vallási épületek helyreállítását, bár sok nem bosnyák lakos végleg elhagyta az országot. Ezek az erőfeszítések megalapozták a fokozatos stabilizációt, amelyet nemzetközi segélyek is támogattak, de tartós sebeket hagytak maguk után a kitelepítés és a gazdasági zavarok miatt.
Nevezetességei Mionica településen több mecset is található, köztük Mionicai központi mecset, a Džamija Kamberi és a Džamija Alibašići. Ezek a helyi muszlim közösség vallási életének központjai, melyek a település különböző részein helyezkednek el.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései