A jelzésű regionális autóbuszvonal Mezőkövesd, Bükkábrány és Borsodgeszt között húzódik a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltetésében.
Útvonala Az autóbuszvonal Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Borsodi-Mezőség északi és a Geszti-patak térségében a Mezőkövesdi járás központját, Mezőkövesdet kóti össze Borsodgeszttel, érintve Bükkábrány települést.
Az autóbuszjáratok minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Mezőkövesd belterületén a 33 305-ös, a 33 111-es és a 3303-as mellékutakon; Mezőkövesd és a harsányi elágazás között a 3-as főúton; A harsányi elágazás és Borsodgeszt között a 2515-ös és a 25 116-os mellékutakon közlekednek.
Fontos összeköttetést jelent a egyik InterCity-állomása és a Bükkalja ezen szeglete között. Mezőkövesden belül a vasútállomásról indulnak, átjárják a belvárost és Miskolc felé távoznak főúton. Valamennyi helyközi autóbusszal ellentétben Mezőnyárádot kihagyják és Bükkábrány után Vatta közelében leágaznak Harsány, majd Borsodgeszt irányába, ahol a buszfordulóban fejezik be útjuk.
Közlekedése Az autóbuszjáratok 2025. december 14-től a hét minden napján közlekednek, a délelőtt során kettő, a délután folyamán egy járatpár teljesíti az útvonalat, melyek vonathoz csatlakoznak Mezőkövesden.
Mezőkövesd és Bükkábrány között a 3749-es buszokkal párhuzamosak.
A 4004-es autóbuszvonal alakulása Mezőkövesd és Borsodgeszt (mint a Mezőkövesdi járás falva) kapcsolatának létrehozásában kapott szerepet, de a kettő település közötti összeköttetés nem újkeletű.
Viszonylat Indításszám Közlekedési rendMezőkövesd, aut. áll. – Borsodgeszt, aut. vt.3 párnaponta
Csatlakozások Mezőkövesd, autóbusz-állomáson – Budapest/Füzesabony és Miskolc felé/felől vonattal ().
Járművek Az autóbuszvonalon szóló járművek közlekednek, melyeket a mezőkövesdi üzemegység biztosítja a Credo Econell 12, az Ikarus E127 és a Volvo Alfa Regio típusok személyében.
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| végállomás ||0 km |align=left| () |- |1|| Mezőkövesd, Széchenyi utca ||0,8 km |align=left| |- |2|| Mezőkövesd, SZTK-rendelőintézet ||1,4 km |rowspan=2 align=left| |- |3|| Mezőkövesd, Mátyás király út ||1,7 km |align=left| |- |4|| Mezőkövesd, Szent László tér ||2 km |align=left| |- |5|| Mezőkövesd, gimnázium ||2,5 km |align=left| |- |6|| Mezőkövesd, transzformátorállomás ||4,2 km |align=left| |- |7|| Klementina, bejárati út ||6,8 km |align=left| |- |8|| Tardi elágazás ||8 km |align=left| |- |9|| Bükkábrány, Thermoplasztika ||14,9 km |align=left| |- |10|| Borsodgeszt, tsz-tanya ||23,2 km |align=left| |- |11|| végállomás ||24,7 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A MÁV-Volán autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése