Nagy Lajos több hadjáratot is vezetett a Balkánra, Bosznia, Szerbia és Bulgária ellen. Itt elsősorban a fő célja a katolikus vallás terjesztése volt a pápának tett ígérete alapján. Ezek sokkal kevésbé dokumentáltak, mint az itáliai hadjáratok.

Előzmények

Szerbiában Dusán István halála után utóda V. Uros (1335–1367) alatt tartományokra hullott a birodalma. Lajos fennhatóságát nem akarta elismerni, de a király 1358-ban, miután szárazföldi hadainak legnagyobb része akkor Itáliában, Romagnában volt elfoglalva, így a dalmát városoktól szerzett és általuk felszerelt flottát küldte a szerbek által elfoglalva tartott albán partokhoz. Erről a flottaküldésről Csúzi János Horvát- és Dalmátország bánjának Kninből 1358 október 6-án a velencei kormányzótanácshoz intézett leveléből tudunk. Csúzi azt írta a Signoriának, hogy a Szerbia cárjával háborúban álló magyar király hajókat szándékozik a Szerbia által elfoglalt macedóniai (ma Albánia tengerpartja) partokra küldeni és kéri, hogy a velencei gályák ezeket a hajókat útjokban ne akadályozzákAnjouk. dipl. Eml. II., 393. sz. – Copia dei Commemor. VI., 56. és https://epa.oszk.hu/00000/00018/00180/pdf/EPA00018_hadtortenelmi_1918_202-271.pdf

Az első boszniai hadjárata Lajos király apósa, Kotromanovics István volt Bosznia bánja rendet és fegyelmet tartott. A báni méltóságban őt 1353-ban bekövetkezett halála után, testvérének fia, Tvartko István követte, aki még kiskorú lévén, helyette anyja, Subič György leánya, Ilona(Jelena) volt a régens, aki Halma (Chelm, Hum, Zahumlje) várát és területét, vagyis a Narentától Raguzáig terjedő, utóbb Hercegovina név alatt ismeretes földterületet, amelyet Kotromanovics István a szerbektől elfoglalt és leányának Erzsébet magyar királynénak, Lajos király feleségének hozományul adott, visszatartotta. Ezt az ügyet még sikerült valahogyan békésen elintézni, amennyiben a bán, illetve anyja utóbb mégis kiadta a halmai területet, aminek ellenében Lajos király Tvartkót és öccsét Vukot (a. m. Farkas) megerősítette Bosznia és Ozora birtokában és báni méltóságában.Kukuljevič, Arkiv za povestnicu Jugoslavensku, II., 35.

A bosnyák források szerint a fiatal Tvrtko I. Kotromanić bánt I. Lajos magyar király arra kényszerítette, hogy adja vissza Humot a Neretva és Završje régióba (Livno, Duvno és Glamoč), azokat a területeket, amelyeket elődje és nagybátyja, II. Stjepan Kotromanić a Horvát-Magyar Királyságból Boszniához csatolt. I. Lajos arra kényszerítette Dubrovnik lakosságát, hogy évente 500 dukátot fizessenek neki, de ettől kezdve mindent átadtak neki, amit Raška királyának és a boszniai bánnak adtak.

Politikailag ezek arra a tényre vezethetők vissza, hogy Lajos Boszniát a saját királyságának tekintette, és annak Magyarország alárendelt országává kellett válnia. Tvartko ugyanis, ha nem is római katolikus, hanem a pápa fennhatóságát elismerő görögkatolikus volt. A görögkeletiek és a patarénusok gyenge fellázadtak ellene. Az elégületlenek élére az Ozorai bánság ura, a Kotromanovicsok nemzetségéhez tartozó Klussics Pál és Miroszláv természetes fia, Dabisia állottak. Tvratko pedig Lajos királyhoz menekült.

Lajos király 1359-ben jókora sereget állított talpra, mely Uj-Szlavoniában felvonulván, annak egy részét Kont Miklós nádor és Fraknói Miklós esztergomi érsek vezérlete alatt Boszniába küldötte, hogy a Tvartko István bán ellen fellázadt urakat megfékezze, a másikkal pedig ő maga Szerbiába vonult be, hogy ott Urossal leszámoljon.Corpus Juris Hung. I., 165.

A Kont Miklós vezette sereg Tvartko hadával egyesülve, az Ozorai bánságba betörve, ott a lázadók csapatjait megverte és Klussicsot és társait elfogták és csak Dabisiának sikerült Ragusába elmenekülnie. Du Fresne, Illyr. Vet. et Nov., 129 Az Ozorai bánság Tvartkonak lett átadva. A magyar sereg tovább folytatta hadműveleteit a lázadók ellen, akik Sói bánságon át a Drina mentére Szrebernik, vagyis Zvornik felé vonultak vissza. A boszniai hegyes-völgyes terep nem volt alkalmas a lovagi hadviselésre. Zvirniknál a nádor serege szívós ellenállásra talált, és a várat rendes ostromeszközök nélkül nem sikerült bevenni, és nagy veszteséggel kényszerült visszavonulni.Küküllei esperes, Thuróczynál III., 33.: „…Ad terram Bozne, similiter regiae coronae subjectam, ad conterendam proterviam quorundam rebellantium, magnificum virum, Nicolaum Konth, Palatinum regni sui, et venerabilem in Christo patrem dominium Nicolaum Archiepiscopum Strigoniensem, cum quibusdam aliis baronibus et militibus regni sui, cum magno exercitu destinavit. Qui intrantes, castrum Zrenck (sc. Debernek) absederunt; sed minime capere potuerunt, ac cum magno damno personarum et rerum discesserunt.“

Ezalatt Lajos király serege döntő győzelmet aratott Uros hada fölött. Az elismerte Lajos király fennhatóságát és a Szerémséget, Nándorfehérvárat (Belgrádot) és a Macsói bánság egy részét, amelyet az apja elfoglalt, újból Magyarországnak adta át.https://epa.oszk.hu/00000/00018/00180/pdf/EPA00018_hadtortenelmi_1918_202-271.pdf. 306.o.

Ezek után Lajos király is Zvornik felé vett irányt, amely a király közeledésének hírére önként megadta magát. Lajos király hozzálátott erőszakkal a lakosság katholizálásához, ami színl, de amint kivonult Szerbiából és Boszniából. A köznép hol nyíltan, hol titokban, mindig újból és újból fellázadt a fokozatosan mindig inkább meggyűlölt katolikus magyar-horvát[a nyelvismeret miatt főleg horvát főurak intézték az ügyeket] fennhatóság ellen.Farlatus, Illyr. Sacr. IV., 61 Évről évre megújuló kisebb hadjáratok folytatódtak, amelyek a szerbekkel szemben egészen 1363-ig elhúzódtak, amikor Uros, a további ellenállással végképp felhagyott.

A második boszniai hadjárat

Boszniában az erőszakos térítés ügye szintén állandó forrongásban tartotta a kedélyeket. Tvartko István bán öccse, Vuk, az ifjabb bán, a hatalmat teljesen magához akarván ragadni, mindenekelőtt a római katholikus vallásra tért át és azután nagyszámú híveivel fellázadt bátyja, Tvartko, az idősebb bán ellen 1363-ban és Lajos királytól kért segítséget.

A boszniai források szerint Lajos király által vezényelt főerő Szlavóniából Vrbász megyén keresztül nyomult előre, és behatolt Pliva megyébe, ahol ostrom alá vette a Pliva folyó menti Sokol városát. A város Vukac Hrvatinić herceg vezette helyőrségének három napos harc alatt sikerült minden támadást visszavernie, és jelentős veszteségeket okoznia az ellenségnek, így I. Lajos megszakította az ostromot, és július közepén a Vrbász völgyén keresztül Szlavónián át Magyarországra vonult vissza. Szeptemberben egy Kont Miklós nádor és az ostrogi érsek vezette segédhadoszlop behatolt, valószínűleg a mai Brod közelében, a Száva folyó mellett, Usorban, és ostrom alá vette Srebrenik városát. Miután ez kudarcot vallott hamar elhagyta Boszniát.https://epa.oszk.hu/00000/00018/00180/pdf/EPA00018_hadtortenelmi_1918_202-271.pdf 227.o. A magyar király pecsétje is elveszett ebben a konfliktusban. Ez volt Bosznia történelmének egyik legjelentősebb győzelme. Ezzel a sikerrel összefüggésben feltételezhető, hogy Bosznia abban a pillanatban egységes volt, és eltökélt volt, hogy ellenezze függetlenségét egyre növekvő korlátozásokat. A bosnyákok olyan egységet teremtettek, amelyben a bosnyák egyház elfogadható erősségnek bizonyult a nemesség és az uralkodók számára.Nada Klaić -SREDNJOVJEKOVNA BOSNA POLITIKI POLOŽAJ BOSANSKIH VLADARA DO TVRTKOVE KRUNIDBE (1377. g.)". EMINEX ZAGREB 1994. Arhivirano s originala, 18. 9. 2017. Pristupljeno

Vuk kiszorult Boszniából és végül 1364-ben Lajos király udvarába szökött, ahol menedéket talált. Vuk Dubrovnik területére vonult vissza. Tvrtko hajlott a megállapodásra, és 1367 júniusában Dubrovnikba érkezett, de Vuk félt testvére bosszújától, és elhagyta területüket. A száműzött Vuk szövetségre lépett V. Orbán pápával, aki Rómában ismét felvetette az eretnek Bosznia kérdését.

Boszniai kapcsolatok Lajos kései uralkodása idején Lajos ekkor inkább már Tvartkot pártolta, aminek legjobb bizonyítéka, hogy nem volt kifogása az ellen, hogy Tvartko magát 1376-ban Milcsevoban Szent Száva sírjánál királlyá koronáztassa, s mint ilyen Szerbia, Bosznia, a tengermellék és a nyugati tartományok királya címét vegye fel, de emellett továbbra is hűbérese maradt Lajos királynak.Farlatus, Illyric. Sacr. IV., 65. – Du Fresne, Illyric. vetus et novum, 120. – Copia dei Commemor, VII/1., 245.

Szakirodalom Bánlaky: A magyar nemzet hadtörténelme. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Banlaky-banlaky-jozsef-a-magyar-nemzet-hadtortenelme-2/8-i-nagy-lajos-korszaka-13421382-1188/viii-a-delvideki-haboruk-1339/1-bosnyakszerb-hadjaratok-1358-tol-1367-ig-133A/ Bosnyák–szerb hadjáratok 1358-tól 1367-ig. https://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0008/606.html dr. Wertner Mór: Nagy Lajos király hadjáratai 202-271. https://epa.oszk.hu/00000/00018/00180/pdf/EPA00018_hadtortenelmi_1918_202-271.pdf

Hivatkozások

Kategória:Magyarország háborúi Kategória:Az Anjou-kor eseményei