Hormuz portugál meghódítása 1507 és 1517 között történt, amikor a portugál parancsnok, Afonso de Albuquerque megtámadta Hormuz szigetét, hogy megalapítsa a Hormuz erődöt. Ez a hódítás teljes ellenőrzést biztosított a portugáloknak az India és Európa közötti, a Perzsa-öblön áthaladó kereskedelem felett.
Előzmények
A Hormuz elleni hadjárat I. Mánuel portugál király terve volt, aki 1505-ben elhatározta, hogy megakadályozza a muszlim fűszer-kereskedelmet az Indiai-óceánon, a Vörös-tengeren és Alexandrián keresztül, elsősorban Áden elfoglalásával. Hormuz egy fontos stratégiai erőd volt a térségben, amelyet el kellett ehhez foglalni.Malabar manual by William Logan p. 312 Jelentések érkeztek arról, hogy Szokotra szigetét nesztoriánus keresztények lakják, és hasznosnak bizonyulhatnak ennek a támogatásában. Szokotra akkoriban a Banu Afrar Qishn klán birtoka volt Arábiában, akiket a portugálok a 16. században Fartaquesként emlegettek.Damião de Góis (1566), Chronica do serenissimo senhor rei D. Manoel, 1749 edition, Lisbon, p. 200
Így 1506 áprilisában két, összesen 16 hajóból álló flottát indítottak Lisszabonból, Tristão da Cunha főparancsnoksága alatt, hogy elfoglalják Szokotrát és erődöt építsenek rajta. Cunhát Afonso de Albuquerque segítette, akit az Arábia-tenger főkapitányává neveztek ki, és akinek a feladata a Vörös-tengeren közlekedő muszlim hajók blokádja volt.
Egy 12 hónapos hosszú út után, amely 6 hónappal hosszabb volt a vártnál, a flotta végül 1507 áprilisában partra szállt a szokotrai Suqban. Egy rövid, de kemény küzdelem után a portugálok elfoglalták a helyi erődöt, amelyet São Miguelnek neveztek át, és kecskékben fizetendő adót vetettek ki a lakosságra a helyőrség fenntartása érdekében. Tristão da Cunha ezután júliusban Indiába indult, Albuquerque-t hét hajóval hagyva a szigeten.Frederick Charles Danvers: The Portuguese in India: Being a History of the Rise and Decline on their Eastern Empire, volume 1, 1894, W. H. Allen & Co., pp. 155-157.
Egy ilyen hosszú út után azonban Albuquerque sok embert vesztett betegségek miatt, hajói és felszerelései javításra szorultak, és majdnem kimerítették az élelmiszer-készleteiket. Szokotra sokkal szegényebbnek és távolabbinak bizonyult, mint amire a portugálok számítottak, így az expedíció hamarosan az éhhalál veszélyével nézett szembe.Sanceau, 1936, p. 30. Emiatt augusztus 10-én Afonso de Albuquerque a Hormuzi-szorosba hajózott, ahol bármilyen eszközzel beszerezhet ellátmányt, és teljesítheti titkos utasításait Hormuz leigázására – vagyis Albuquerque szavaival élve: „inkább lovagként haljon meg, mint apránként éhen haljon”.Sanceau, 1936, p. 31
Omán meghódítása
A 16. század elején Omán tengerparti városai a Hormuzi Királyság alá tartoztak, amelyet kormányzói irányítottak.
1507. augusztus 22-én Albuquerque osztaga elérte Qalhatot (Kalhat), amelynek kormányzója a harc helyett inkább gyümölcsöket szállított és túszokat cserélt a portugálokkal. Az északabbra fekvő Qurayyat azonban palánkokat emelt és megpróbált ellenállni, de a várost megtámadták, elfoglalták és kifosztották. Mascatot ekkor egy eunuch és Hormuz királyának volt rabszolgája kormányozta, aki megadta magát Albuquerque-nek, de a helyőrség elutasította a megadást, amiért a várost szintén kifosztották.Sanceau, 1936, pp. 36-37
Sohar volt akkoriban Omán egyetlen városa, amelyet egy kis erőd védett, de a portugálok láttán azonnal megadta magát. A várost megkímélték, ajándékokat cseréltek egymással, és a vazallusi fogadalom fejében a kormányzót megbízták egy portugál zászló kitűzésével.Sanceau, 1936, pp. 32-34
Végül Khor Fakkan is megpróbált ellenállni, de elfoglalták és kifosztották.Danvers, 1894, p. 161. Khor Fakkanban a portugálok elfogták a város három kormányzójának egyikét – egy idősebbet, aki annyira előkelőnek tűnt, hogy Albuquerque elé vitték. Udvarias szavakkal azt állította, hogy a portugálok „nem látszanak alsóbbrendűnek Nagy Sándor seregénél”. Amikor megkérdezték, honnan tud Sándorról, a férfi egy bíborvörös, perzsa nyelven írt könyvet ajánlott fel Albuquerque-nak Sándor életéről. Valószínűleg ez a híres Eskandar Nameh volt, amelyet Nizámi Gandzsavi írt, és amelyet Albuquerque „minden másnál jobban értékelt”. Így a portugálok teljesen meghódították Ománt. and
Hormuz első ostroma 1507-ben
1507. szeptember 26-án késő este a portugál flotta, megfelelően feldíszítve zászlókkal, fél órán át díszlövéseket adott a városnak, amikor megérkezett Hormuz kikötőjébe.
Omán portugál meghódításának híre ekkor már jelentős nyugtalanságot keltett a városban, és elterjedt a pletyka, hogy a portugálok embereket faltak fel. Valószínűleg emiatt Albuquerque-t nem fogadták követek, akikkel diplomáciai kapcsolatokat létesíthetett volna. Ebben az esetben a kikötőben lévő legnagyobb hajó – egy 800 tonnás gudzsaráti kereskedelmi hajó – kapitányát hívatta magához a hajójára, hogy közölje szándékait Hormuz uralkodójával. Kijelentette, hogy Mánuel portugál király parancsával érkezett, hogy hűbéri céllal meghódítsa Hormuzt és vegye védelme alá, de felajánlotta a városnak a vérontás nélküli kapituláció lehetőségét.João de Barros (1553) Décadas da Ásia, 1777 edition Vol II, p.128
Hormuzt ekkor nem a hivatalos uralkodója, a fiatal, tizenkét éves Szejf Ad-Din király, hanem nagyvezírje, a bengáli eunuch, Kogeatar (Hvaga Ata) kormányozta, akit a viszonylag kis flotta nem tudott megfélemlíteni. Éjszaka a portugálok hallották, ahogy embereket szállítanak a hajókra és a felépített barikádokra, ami felfedte előttük a vezír ellenállási szándékát. A portugálokat a szárazföldön mintegy 50 felfegyverzett kereskedelmi hajó, a tengeren pedig valahol 120 és 200 közötti könnyű evezős hajó vette körül. Albuquerque nem tett kísérletet a bekerítés elől való menekülésre; ehelyett kihasználta az ellenséges hajók túlzott számát, hogy a tüzérség nagyobb hatékonysággal tüzelhessen.31]Saturnino Monteiro (2010): Portuguese Sea Battles - Volume I - The First World Sea Power 1139-1521 p.223
Amikor a tárgyalások másnap reggel 9 óra körül megszakadtak, Albuquerque zászlóshajója, a Cirne tüzet nyitott, és a flotta többi része követte a példáját. Sortüzek zúdultak egymásra a hormuzi flotta és a portugálok között, de utóbbiak egyértelmű előnyben, mivel a nagy füstfelhők a hajók körül, jelentősen rontva a látótávolságot.
A tengerpartról Hormuz lakói, köztük a király is, figyelmesen figyelték a csatát. Néhányukat eltévedt ágyúgolyók ölték meg, és szétszóródtak.
A hormuzi könnyűevezős hajók, melyeken nagyszámú perzsa zsoldos íjász volt, tömegesen manővereztek a portugál flotta megtámadására. Ezen a ponton a portugálok némi nehézségekbe ütköztek a személyzet hiánya miatt, de a sekély merülésű ellenséges hajókból álló sűrű csoport ideális célpontot jelentett a portugál tüzérek számára: körülbelül egy tucat hajót elsüllyesztettek, és még több hajót megsemmisítettek, így elzárva a követőik útját.Saturnino Monteiro (2010): Portuguese Sea Battles - Volume I - The First World Sea Power 1139-1521 p.223
Ahogy a hormuziak között zűrzavar és szétesés támadt, a portugálok támadásba lendültek. A portugálok egymás után foglalták el vagy égették el a legtöbb vízen úszó hajót. Végül a portugálok partra szálltak a helyi hajógyártó műhelyeknél és elkezdték felgyújtani Hormuz külvárosát; a portugálok véres támadásától tartva, Kogeatar nagyvezír végül fehér zászlót emelt a királyi palota fölé, bejelentve a megadást.Sanceau, 1936, pp. 49
Lázadás a portugálok ellen
Hosszú tárgyalások után október 10-én Afonso de Albuquerque találkozott Hormuz királyával, Seyf Ad-Dinnel, Kogeatar nagyvezírrel és jobbkezével, Rais Nureddin Falival, hogy aláírják a kapituláció feltételeit: Ezek 15 000 ashrafi (perzsa érme) értékű adót, portugál vámmentességet és egy erődítmény felállításának jogát kötötték ki a szigeten, cserébe a király megtarthatja pozícióját portugál katonai védelem alatt, míg a kereskedők visszakapták a csatában elfogott hajókat.
Albuquerque megparancsolta katonáinak, hogy felváltva kezdjék meg az erőd felépítését a sziget legészakibb csücskén, és a portugálok minden este visszatértek a partraszálláshoz, mielőtt másnap reggel partra szálltak volna (hogy ne derüljön ki, milyen kevesen voltak valójában a portugálok). Ez meglepte a hormuziakat, akik nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy harcosokat alantas munkával lássanak.
Hormuz Perzsia adófizető állama volt, és egy híres epizódban Albuquerque két perzsa követtel szembesült, akik ehelyett tőle követelték a sarcot. Albuquerque fegyvereket, kardokat, ágyúgolyókat és nyilakat szállíttatott hozzájuk, azt válaszolva, hogy ez volt a Portugáliában vert „pénz”, amellyel adót fizettek.
Az erődítmény zord hormuzi éghajlat alatti építése azonban súlyos panaszokat és nézeteltéréseket váltott ki a portugálok, különösen a kapitányok körében, akik vitatták Albuquerque döntését, hogy Hormuzon maradjon a sereg. Végül decemberben négy tengerész dezertált az armadától Kogeatarhoz, tájékoztatva őt a portugálok valódi létszámáról és a soraik közötti nézeteltérésekről. Felismerve a helyzet veszélyességét, Albuquerque evakuálta az összes emberét a befejezetlen erődből vissza a hajókra, és blokád alá vette Hormuzt, abban a reményben, hogy a sziget vízhiánya engedelmességre kényszerítse a renegátokat és Hormuzt. A portugáloknak is hosszú utakat kellett megtenniük Qeshm vagy Larak szigetére friss vízért. Végül 1508 januárjának végén Albuquerque három kapitánya – Afonso Lopes da Costa, António do Campo és Manuel Teles – hajóikkal együtt az indiai Kocsínba dezertált. Felismerve pozíciója gyengeségét, február 8-án Albuquerque is elhagyta Hormuzt.Sanceau, 1936, pp. 49-54Elaine Sanceau (1936) Indies Adventure: The Amazing Career of Afonso de Albuquerque, Captain-general and Governor of India (1509–1515), Blackie, p.50.
Hormuz második ostroma 1515-ben
1509. november 4-én Albuquerque Francisco de Almeida utódja lett Portugália-India kormányzójaként.
Mielőtt visszatért Hormuzba, 1510-ben meghódította Goát, 1511-ben Melakkát, és 1513-ban behatolt a Vörös-tengerre. Albuquerque folyamatosan információkat gyűjtött Hormuzról, sőt, még követeket is cserélt, és levelezett a vezírekkel ez idő alatt.Valójában fontos változások történtek Hormuzban 1507 és 1515 között, amelyek arra ösztönözték Albuquerque-t, hogy a lehető leghamarabb lépjen: Kogeatart meggyilkolták, az új vezír, volt jobbkeze, Rais Nureddin Fali pedig megmérgeztette Seyf Ad-Din királyt, és tizennyolc éves testvérét, Turan sahot ültette a trónra. Rais Nureddint azonban unokaöccse, Rais Ahmed puccsal űzte el a hatalomból, és nyers erőszakkal és elnyomással tartotta fenn hatalmát, az udvarban lévő ellenzéki frakció támogatásával, amivel a fiatal Turan sahot merénylet vagy megvakítás rémével rémítette meg.Sanceau, 1936, pp. 250-251
Így Albuquerque Goában gyűjtött össze egy 27 hajóból álló flottát, 1500 portugált és 700 malabárit, és 1515 márciusában a portugálok ismét lehorgonyoztak Hormuz előtt, trombitaszó és egy erőteljes tüzérségi sortűz hangjára; "A hajók lángokban álltak", ahogy a szemtanú, Gaspar Correia később elmesélte.
Hormuzt megerősítették és felkészültek egy elhúzódó küzdelemre; Turan sah király és Rais Nureddin mindazonáltal a maguk részéről nem ellenezték Albuquerque-t, abban a reményben, hogy szövetséges lehet a bitorló Rais Ahmeddel szemben (akit a portugálok „zsarnokként” bélyegeztek meg), mivel a portugálok valóban csak a kereskedelemben és az adófizetésben érdekeltek, nem pedig a királyság tényleges irányításában. Így április 1-jén Turan sah király engedélyezte Albuquerque-nek, hogy partra szálljon csapataival, és vérontás nélkül hivatalosan visszavegye Hormuz birtokát, így végül felvonták Portugália zászlaját a szigeten.Sanceau, 1936, pp. 252-254
Portugál berendezkedés
Mielőtt továbblépett volna Hormuz ügyeivel, Albuquerque nagy nyilvánosság előtt fogadta Iszmáil sah Hormuzba küldött nagykövetét. Albuquerque elengedhetetlennek tartotta, hogy baráti kapcsolatokat alakítson ki Perzsiával az Oszmán Birodalommal szemben.