A Ferrari SF-26 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Scuderia Ferrari tervezett és gyártott a 2026-os Formula–1 világbajnokságra. Pilótái Charles Leclerc és Lewis Hamilton voltak, szabadedzésen pedig Dino Beganovic is vezethette.

Áttekintés A kódnevén Project 678-nak is nevezett autó már a 2026-os szabályváltozások mentén épült meg - emiatt is, valamint az előd SF-25 sikertelensége miatt is számos újdonság volt rajta megfigyelhető. A többi csapathoz hasonlóan a kasztni keskenyebb és áramvonalasabb lett, a motor pedig az új hibrid hajtáslánc mentén építették meg. Mivel a csapat tudta, hogy a rajtprocedúra is más lesz az új technológiáknak köszönhetően, ezért a turbót már eleve úgy építették meg, hogy azt ki tudják használni. Ennek köszönhetően az első néhány versenyen a rajtnál a két Ferrari általában az élen fordult el. Ejtette a csapat a vonórudas felfüggesztést is, és elől-hátul nyomórudasra váltottak. Az új szabályoknak köszönhetően megszűnt a korábbról ismert állítható hátsó szárny (DRS), helyette az úgynevezett aktív aero került beépítésre.

Az idény előtti teszteken az eredetileg bemutatott autójukhoz képest számos fejlesztéssel kísérleteztek. Az egyik ilyen volt egy különleges szárnyelem, amit közvetlenül a kipufogó mögé helyeztek el, és amelynek a kipufogógázok megfelelő terelése volt a célja. A másik ilyen volt a különleges kialakítású hátsó szárny - az aktív aero ugyanis, hasonlóan a DRS-hez, a hátsó szárny lapját is megváltoztatta, a Ferrari azonban gondolt egy merészet, és kinyíló vagy lenyíló megoldás helyett egy 180 fokban átforduló szárnyelemet teszteltek (ez lett köznapi nevén a "Macarena"-szárny). Végül ezt inkább leszerelték, de nem tettek le róla, hogy egy fejlesztési csomag keretében akár visszakerülhessen, amint azt a későbbiek során meg is tették.

A festés hosszú idő után újra nem matt lett, hanem fényes, a fehér szín pedig valamivel hangsúlyosabb lett rajta. Az olasz nagydíjon Michael Schumacher előtt tisztelgő festést és overallt használtak - a német versenyző harminc évvel azelőtt futotta első idényét a csapattal.

A szezon A Ferrari egyáltalán nem kezdte rosszul az idényt, Hamiltoné lett a szezon előtti teszten a leggyorsabb kör. A szezon első futamain a Mercedesszel nem vehették fel a versenyt, még a jó rajtjaik ellenére sem, de dobogót szereztek Ausztráliában, Kínában és Japánban is, a kínai sprintfutamon pedig előkelő helyeken végeztek. A szezon első harmadában egyértelműen Hamilton érezte jobban az autót, Kanadától kezdve a dobogóra állhatott, Barcelonában pedig a kitűnő taktikának és az autó újonnan érkezett fejlesztéseinek is köszönhetően megnyerte a futamot. Ezzel pedig bejelentkezett a világbajnoki küzdelembe is. Vele ellentétben Leclerc hibát hibára halmozott, többször összetörte az autóját vagy kényszerült technikai hibák miatt kiállni a versenyből. Ausztriában ismét megtorpant a csapat, és bár kisebb fejlesztéseket is hoztak, a versenytempójuk rossz volt. A brit nagydíjon az időmérőn is jól mentek, ahogy a futamon is átvette Leclerc a vezetést már a rajtnál, és az eseménydús utolsó köröket követően is meg tudta ezt tartani, így két év után újabb futamgyőzelmet ünnepelhetett. Egy újabb második hely (Leclerc) után Spában egyik versenyző sem tudott dobogóra állni Monzáig, ahol a hazai szurkolók előtt Hamilton egy 6. helyet tudott csupán szerezni, Leclerc a verseny elején kiesett.

Eredmények † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolták, mert teljesítette a verseny 90 százalékát.

Félkövérrel jelölve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör. Az összpontszám tartalmazza a sprintversenyeken elért pontokat is.

A szezon jelenleg is folyamatban van.ÉvCsapatMotorGumikPilótákFutamokPontokHelyezésAUSCHNJPNMIACANMONBCNAUTGBRBELHUNNEDITAESPAZEBHRSGPUSAMXCSAPLVGQATABU2026Scuderia Ferrari HPFerrari 067/634384KI1581245KI3382.4366221534546

Sprintversenyek ÉvCsapatMotorGumikPilótákFutamokPontokCHNMIACANGBRNEDSIN2026Scuderia Ferrari HPFerrari 067/6235524837627

Forráshivatkozások

Fordítás

Kategória:2026-os Formula–1-es autók Kategória:Scuderia Ferrari