II. János, románosan Ioan Gheorghe Caragea görög fanarióta herceg volt az Oszmán Birodalom szolgálatában, és Havasalföld fejedelme 1812 és 1818 között.
Élete Görög fanarióta családból származott. A havasalföldi fejedelem, Nicolae Caragea unokatestvére volt. Édesapja George Caragea (1765-ben halt meg), aki 1764–1765 között a Fényes Porta nagy tolmácsa (nagy dragomán) volt, édesanyja pedig Sultana Mavrocordat.
Jánost 1812. szeptember 8-án választották Havasalföld fejedelmévé, miközben Scarlat Callimachit Moldva élére nevezték ki. 1812. október 30-án iktatták be, a bukaresti béke rendelkezéseinek megfelelően, amely lezárta az orosz megszállást a dunai fejedelemségekben. Kinevezése Khalet Effendi befolyásának is köszönhető volt, aki II. Mahmud oszmán szultán egyik bizalmasa volt. Úgy ítélte meg, hogy Caragea és Callimachi nem kompromittálódtak az orosz–francia diplomáciai intrikákban, ami akkor fontos szempont volt. A megszállás után a fejedelemségeket fegyveres bandák (pandúrok) lepték el, két vezetővel: Jian nevűvel és egy Kirdjali nevű albánnal. Jian végül János oldalára állt, aki feleséget és udvari állást adott neki, míg Kirdjali tovább harcolt egészen 1821-ig, amikor csatlakozott az Hetériához.
Uralkodásának legfontosabb műve az ún. Caragea-kódex, amelyet 1816–1817-ben Konstantinápolyban adtak ki. Ez egy nyolc ívből álló jogi gyűjtemény, hat könyvre osztva: I–II. könyv: személyek és javak III–IV. könyv: szerződések és adományok V. könyv: büntetések VI. könyv: eljárásjog
A kódexet egy rövid rendelet egészítette ki. A törvények nagyon általánosak voltak, a büntetések kiszabását nagyrészt a bírák mérlegelésére bízták, ami egy francia megfigyelő szerint nagy teret adott az önkénynek.
1818 őszén aggodalom fogta el a Jászvásáron kitört zavargások hírére, amelyek majdnem Scarlat Callimachi életébe kerültek. Emellett unokaöccse, Alexandrosz Mavrokordatosz is az Hetériához csatlakozott, ami tovább növelte félelmét. Ezért 1818. október 12-én családjával együtt elmenekült Bukarestből, és Erdélybe, majd Magyarországon és Ausztrián át Genfbe, később Pisába költözött, ahol a görög függetlenségi háború idején is élt. Állítólag 18 millió piasztert vitt magával, amit uralkodása alatt halmozott fel. A havasalföldiek ugyan szerették volna kihasználni a helyzetet a fanarióták eltávolítására, de a Diván végül Alexandru Șuțut nevezte ki új fejedelemnek.
A görög függetlenség után János Athénban telepedett le, ahol 1844-ben meghalt.
Családja Felesége Elena Scavani (1755–1839, Athén), akitől három leány és két fiú született, köztük:
Georges Roxana (1783–1868), Mihail Șuțu moldvai fejedelem felesége Constantin (1799–1860)
Fordítás
Források Jean-Marie Chopin et Abdolonyme Ubicini, « Principautés danubiennes et roumaines », dans Les derniers Phanariotes, Paris, Éditions Firmin Didot, 1856, p. 112-115. Alexandru Dimitrie Xenopol, Histoire des Roumains de la Dacie trajane : Depuis les origines jusqu'à l'union des principautés, t. Tome II : de 1633 à 1859, Paris, Éditeur Ernest Leroux, 1896)
Kapcsolódó szócikkek Havasalföldi fejedelmek listája Havasalföldi és moldvai fejedelmek családfája
Kategória:Havasalföldi fejedelmek Kategória:1844-ben elhunyt személyek