Škahovica település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gračanica községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 36, közúton 48 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 4, közúton 5 km-re északra, a Trebava-hegység déli lejtőin, 230–650 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-4-1 Škahovica legalacsonyabb pontja mintegy 230 méterrel a tengerszint felett (a Pašalić melletti település bejáratánál) található, a legmagasabb pedig a Strana feletti Glavica, melynek tengerszint feletti magassága 652 méter. Valamivel nyugatabbra található a Sijedi krš-hegy (korábban Golo brdo néven is ismert), 664 méterrel. A Gračanica-Srebrenik regionális útról a település központja felé nemrégiben épített, új aszfaltos helyi út vezet. Škahovica, Sokol mellett, a község legbővizűbb természetes vízforrásaival rendelkezik, mint a Javor, a Velika Voda és a Praporak.
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlaghőmérséklet 20–25 °C fok. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0–5 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800–1000 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb70Bosnyák13801281Horvát00Jugoszláv120Egyéb24119Összesen14231400
Története A Škahovica név etimológiája, azaz eredete mindeddig nem tisztázott. A szakirodalomban korábban az a vélemény alakult ki, hogy a Škahovica név azon települések természetföldrajzi jellegzetességeiből ered, amelyeket forrásokkal és vízben gazdag vidéknek tekintettek. Úgy értelmezik, hogy a Škahovica név a „skaf” (víztároló edény) szóból származik. Más magyarázat szerint személynévi eredetű, a Srebrenik melletti Sladna településen ugyanis létezik a Škahić vezetéknév, amely a Škaho becenévből eredhet.
Középkor A régészeti lelőhelyek tanúsága szerint Škahovica területe már a középkorban lakott volt. Škahovica Gračanica környékének a legtöbb középkori nekropolisszal és stećak sírkővel rendelkező lelőhellyel rendelkező települése. Ćetovulje területén, amely részben Škahovica kataszteri területéhez tartozik, számos középkori nekropolisz található stećak sírkövekkel. A legismertebb nekropolisz a Borik-dombon lévő erdőben található, mintegy 500 méterre északra fekszik a jelenlegi legnagyobb és legrégebbi muszlim temetőtől. Ebből a középkori nekropoliszból ma három stećak sírkő és nagyszámú töredék látható, amelyek arról tanúskodnak, hogy egykor egy nagyobb nekropolisz állt ott. Ezek a stećak sírkövek oromzatos alakúak és kelet-nyugati irányúak. Nemrégiben az ettől délre fekvő Veresika-erdőben is felfedeztek egy kőzépkori temetőt, ahol kettő ép és kettő töredékes stećak található. Ezeken kívül még több, sokkal nagyobb nekropolisz (temető) volt itt, középkori sírkövekkel. Mindez Škahovice területének jelentős középkori népességére utal. Rajtuk kívül számos további helynév is létezik, amelyek a középkori településekre utalnak. Ilyenek a Tomašica, Marić, Prestenić, Markuša voda, Kosto-Uša, Bornac, Trzanica, Pivnica, Kućerina és Selište helynevek.
Az oszmán uralom Gračanica területét, benne Sokol várát és Škahovice települést az oszmánok először 1463-ban foglalták el, végleg pedig minden bizonnyal 1520 körül, amikor megkezdték nagy hódító hadjáratukat Közép-Európában. Škahovice első írásos említésének az 1548-as defter feljegyzése tekinthető, amely a Sokol erőd közelében egy „Srkvica” nevű települést említ. Az oszmán terminológiában a település neve mellett szereplő „mezra” szó nagyobb szántóföldeket jelentett, jelentős történeti és gazdálkodási hagyományokkal. Ezek általában korábban elhagyott középkori falvak voltak, amelyek a legtöbb esetben később lakottak lettek. Tehát ez is a település középkori erdetét bizonyítja.
A karlócai békével végződött osztrák-török háború után, 1699-ben azonban az Oszmán Birodalom elveszítette a Szávától északra fekvő meghódított területeket. Ez nagy muszlim népmozgást indított el a keresztény erők által visszafoglalt területekről. A kutatások során felmerült, hogy Škahovicára, a Spreča folyótól északra fekvő többi muszlim településhez hasonlóan, olyan muszlim lakosság települt be, amely az oszmánokkal együtt vonult vissza az elveszett, a Száva folyótól északra fekvő területekről. Ezért meg kell vizsgálni a Škahovicában megőrzött néphagyományt a lakosság fent említett régiókból történő esetleges bevándorlásáról. A 19. század végén Škahovica a következő településekből állt: Gornja Mahala, Iljazovici és Čozalovo Brdo, mindegyik 5-6 házzal. Gornja Mahalában az Okanovići család akkoriban Husićiként élt. Az Iljazovići faluban csak egy ősi, azonos nevű család volt található. Čozalovo Brdón az ősi Kovačevići és Džine családok éltek. Škahovice és Sokol között régen volt egy kisebb falu, Ahme, ahol az Ahmuljićok laktak. A 19. század végén a mračaji Ćetovuljai malom tulajdonosa egy bizonyos škahovicei Alija Ahmuljić volt, aki 1896-ban eladta a vízimalmot a sokoli Hasan Begovićnak. A 19. század végén Škahovicében öt vizimalom működött. A vallási épületek közül Škahovicében egy régi mekteb is ált. Az oszmán időkből származó mekteb a Hasanovići mahalában volt, később pedig ott kapott helyet a hodzsa háza is. Az épületet 1936-ban bontották le.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az akkori településnek 47 háztartása és 341 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 88. o. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 91 háztartást és 461 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 82. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. A községközpont Gračanica ebben az időszakban vált az oszmán városból modernebb helyi központtá.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, a város megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. Már 1941 nyarán fenyegetések érkeztek a Sijedi krš mögötti szomszéd településekről, Skipovacból és Paležnicából, ahonnan csetnikek fegyveresek kezdtek fenyegetőzni. 1942 március elején a csetnikek négy embert öltek meg (egyet-egyet Škahovicából, Babićiból, Sokolból és Malešićből), akik a Sijedi krš mögötti birtokaikra mertek menni. Csak ezután erősítették meg a Krš és Vis környéki muszlim őrséget. A partizán egységek többször is áthaladtak a térségen, szinte ellenállásba sem ütközve. Végül a térséget 1945. április 7-én szabadították fel a partizánok.
A háború utáni jugoszláv kormány bevonta Gračanicát a szocialista újjáépítés, az iparosítás és a közszolgáltatások bővítésének folyamatába, amely a boszniai társadalom 1945 utáni általános fejlődésének része volt. Ezt az időszakot az önkormányzati intézmények bővülése, az oktatás és a közösségi infrastruktúra megerősítése, valamint Gračanicának a Tuzlai régió és Északkelet-Bosznia gazdasági folyamataiba való nagyobb mértékű bekapcsolódása jellemezte.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. Az 1992-es háború előestéjén a Spreča-völgyi területet, amelyhez Gračanica vidéke is tartozik, egyre növekvő politikai és katonai feszültség jellemezte.
1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. A helyi védők kezdetben gyengén felfegyverzett, de jól szervezett csoportokban állították meg az első, kisebb támadásokat. 1992 nyarán több összehangolt támadás érte a falut és környékét, amelyek célja az áttörés és a magaslatok elfoglalása volt. A védők különösen a dombvidéki állásokban vívtak kemény harcokat, mivel ezek kulcsfontosságúak voltak a térség megtartásához. Az ellenséges erők rendszeresen alkalmaztak tüzérségi támadásokat, amelyek súlyos károkat okoztak az infrastruktúrában és a lakóházakban. 1993 során a front stabilizálódott, de folyamatos kisebb összecsapások, rajtaütések és mesterlövész-tevékenység jellemezte a térséget. A škahovići harcosok nemcsak helyben védekeztek, hanem más frontszakaszokon is részt vettek műveletekben, például hegyvidéki hadműveletekben. Időnként ellentámadásokat is indítottak, amelyekkel sikerült visszaszorítani az ellenséges erőket és javítani a védelmi vonalakat. 1994–1995-ben a katonai helyzet fokozatosan a védők javára változott, és csökkent az intenzív támadások száma. A háború végéig a falu megőrizte védelmi pozícióit, bár ezt jelentős emberi veszteségek és folyamatos harci terhelés árán sikerült elérni.