Soko település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gračanica községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 35, közúton 49 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 5, közúton 6 km-re északkeletre, a Trebava-hegység déli lejtőin, a Sokoluša felső folyásánál, 300-540 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-4-1 Itt halad át a Gradačacról Gračanicára vezető út.
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlaghőmérséklet 20-25 °C fok. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0-5 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800-1000 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb00Bosnyák18941722Horvát10Jugoszláv30Egyéb2224Összesen19201746
Története Soko település, köszönhetően a kedvező terepviszonyoknak (legelőkkel, gyümölcsösökkel és erdőkkel tarkított lankás dombok, valamint bőséges vizű természetes források sokasága) Gračanica község egyik legrégebbi települése. Ez főként a falu feletti 40 méteres sziklás magasodó várnak köszönhető.
Középkor A történeti írott forrásokban a Sokol várát először 1426-ban említik abban az oklevélben, mely Lazarevics István szerb despota és Luxemburgi Zsigmond magyar király közötti megállapodásról szól. Ebben egy kisebb erődítményről van szó az Ozorai bánság területén, a mai Soko környékén. Ez azt jelenti, hogy Sokol vára már előbb megépült, majd a magyarok erősítették meg. Azt, hogy az erőd korábban épült, az is alátámasztja, hogy az egyszerű erődítési forma és az építészeti részletek is a 13. század körüli építés idejére utalnak. Az erőd alapvető koncepciója egészében véve a hidegfegyverek elleni védelemre készült, vagyis a hagyományos haditechnikára és készségekre, amelyek a lőporos fegyverek megjelenése előtt voltak jellemzők. Mindez a 14. század vége és a 15. század eleje előtti időszakra esik, amikor még csak kezdetlegesen használták az ilyen fegyvereket. A korabeli forrásokból ismert, hogy 1449-ben Soko vára Radivoj hercegnek, Ostoja István bosnyák király fiának birtokában volt.
A középkori bosnyák feudális állam 1463-as bukása után a törökök megpróbálták elfoglalni az északi boszniai területeket, de a magyarok ezt megakadályozták. Így Sokol vára is magyar kézre került, és jól védhető erődítményként a Szreberniki bánság része lett, amelyet a magyarok déli határaik védelmére hoztak létre a törökök ellen.
Az oszmán uralom A fentiek miatt Sokol csak viszonylag későn, 1512-ben került török kézre, amikor megkezdődött a magyar védelmi vonalak felbomlása. A törökök közigazgatási egységként létrehozták a Sokol nevű náhijét, amelynek központja Gračanicában volt, ott működött a kádi (bíró) székhelye is. A vár ezután elvesztette jelentőségét, mivel a birodalom határai messze északabbra tolódtak. Amikor azonban a 17. század végén a törökök visszaszorultak a Száva és a Duna mögé, ezek a területek ismét határvidékké váltak, és szükségessé vált a vár megerősítése. A 18. század hetvenes éveiben Mehmed várkapitány javításokat végeztetett a váron. Azt is feljegyezték, hogy 1833-ban 7 ágyú volt a várban, melyet 1840-ben végleg elhagytak.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az akkori településnek 146 háztartása és 761 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 88. o. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 196 háztartást és 983 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 82. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. A községközpont Gračanica ebben az időszakban vált az oszmán városból modernebb helyi központtá.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, a város megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. Már 1941 nyarán fenyegetések érkeztek a Sijedi krš mögötti szomszéd településekről, Skipovacból és Paležnicából, ahonnan csetnikek fegyveresek kezdtek fenyegetőzni. 1942 március elején a csetnikek négy embert öltek meg (egyet-egyet Škahovicából, Babićiból, Sokolból és Malešićből), akik a Sijedi krš mögötti birtokaikra mertek menni. Csak ezután erősítették meg a Krš és Vis környéki muszlim őrséget. A partizán egységek többször is áthaladtak a térségen, szinte ellenállásba sem ütközve. Végül a térséget 1945. április 7-én szabadították fel a partizánok.
A háború utáni jugoszláv kormány bevonta Gračanicát a szocialista újjáépítés, az iparosítás és a közszolgáltatások bővítésének folyamatába, amely a boszniai társadalom 1945 utáni általános fejlődésének része volt. Ezt az időszakot az önkormányzati intézmények bővülése, az oktatás és a közösségi infrastruktúra megerősítése, valamint Gračanicának a Tuzlai régió és Északkelet-Bosznia gazdasági folyamataiba való nagyobb mértékű bekapcsolódása jellemezte.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. Az 1992-es háború előestéjén a Spreča-völgyi területet, amelyhez Gračanica vidéke is tartozik, egyre növekvő politikai és katonai feszültség jellemezte.
1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. A helyi védők kezdetben gyengén felfegyverzett, de jól szervezett csoportokban állították meg az első, kisebb támadásokat. 1992 nyarán több összehangolt támadás érte a falut és környékét, amelyek célja az áttörés és a magaslatok elfoglalása volt. A védők különösen a dombvidéki állásokban vívtak kemény harcokat, mivel ezek kulcsfontosságúak voltak a térség megtartásához. Az ellenséges erők rendszeresen alkalmaztak tüzérségi támadásokat, amelyek súlyos károkat okoztak az infrastruktúrában és a lakóházakban. 1993 során a front stabilizálódott, de folyamatos kisebb összecsapások, rajtaütések és mesterlövész-tevékenység jellemezte a térséget. 1994–1995-ben a katonai helyzet fokozatosan a védők javára változott, és csökkent az intenzív támadások száma. A háború végéig a falu megőrizte védelmi pozícióit, bár ezt jelentős emberi veszteségek és folyamatos harci terhelés árán sikerült elérni.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt. Az aknamentesítés központi szerepet kapott a helyreállításban a korábbi frontvonalak mentén. Ez megkönnyítette az újjáépítést és helyreállította a mezőgazdasági hasznosítást, fellendítve a helyi megélhetést.
Nevezetességei Sokol várának alaprajza egy körülbelül 30 méter hosszú, hosszúkás ovális alakú területet foglal magába. A délkeleti fal mentén két félköríves boltozatos torony áll, míg az északnyugati oldalon egy melléképület található, amely a főbejárat védelmére épült. A bekerített terület délnyugati részén egy lakóépület alapjai találhatók. Az északkeleti falat 1949-ben részben elpusztították, amikor a belőle származó köveket a helyi iskola építéséhez használták fel. A boszniai háború alatt ez a műemlék többször is tüzérségi lövedékek célpontja volt, amelyek a fal délnyugati külső felületét károsították. Sokol vára durván faragott kövekből épült, a kövek közét apróbb kövekkel és sok mészhabarccsal töltötték ki. A fal középkori részein még mindig vannak lyukak a keresztirányban elhelyezett gerendákból, amelyek a fal süllyedését és stabilizálását szolgálták. A vár 1962 óta védett műemlék. Sajnálatos módon Sokol vára egyike azon ritka nemzeti emlékeknek, amelyek ma is romos állapotban vannak, és a legveszélyeztetettebb műemlékek közé tartoznak.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései