Az alábbi szócikk a prostitúció magyarországi történetét dolgozza fel. A régies kifejezéssel 'üzletszerű kéjelgés' régi időktől fogva létezett Magyarországon, akár a városokban, akár a kisebb településeken. Kezdettől fogva (hol enyhébb, hol szigorúbb rendelkezésekkel) szabályozták létezését, külön vizsgálták a nyilvános és titkos prostitúció területét, foglalkoztak a házaséletre gyakorolt hatásával, a prostituáltak fizikai védelmével. Később orvosi szempontok is előtérbe kerültek, egyre inkább társadalmi problémaként kezdtek tekintetni a jelenségre, a 20. század közepén pedig hosszú időre be is tiltották hivatalosan azt, majd az 1990-es évektől újra szabadabban kezelték. A prostitúció napjaink sem tűnt el, és a vele együtt járó problémák is fennmaradtak.

Középkor A prostitúció jelenlétét Budán már a középkorra vonatkozó források is valószínűsítik. Bizonyos Berthold barát (szerzetes) figyelte meg, hogy 1096-ban az országon távonuló első keresztes hadjárat katonáinak női kísérőinek egy része Hazánkban maradt, és prostituált lett. Később mások is csatlakoztak hozzájuk, akiket a nyomor, a törvénytelen származás, vagy a korábban házasságon kívüli gyerekük miatt elűztek otthonaikból.Miklóssy, 15. o. Valószínűleg kezdetben a prostituáltak legtöbbje szláv származású lehetett, legalábbis erre utalhat a régi magyar nevük, a 'kurva' és 'szajha' is, bár a 'ribanc' és a 'ringyó' szó magyar eredetű lehet. A 'bordély' (bordélyház) francia, a 'kupleráj' (Kupplerei) és a 'strichel' német eredetű kifejezések.Miklóssy, 15-16. o. A középkorban a prostitúció bizonyos házasságvédő intézményként működött, ilyen rendszerről pl. a német lakosságú Pozsony várásából tudunk.Miklóssy, 16. o.

Az 1279-ben tartott budai zsinathttps://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/b-26DA/budai-nemzeti-zsinat-47CD/ 48. rendelkezése megtiltotta, hogy egyházi vagy világi személyek, illetve közösségek eltűrjék „erkölcstelen nők, különösen nyilvános kéjnők” közelségét. A 15. századi Budai jogkönyv ugyanakkor már árnyaltabb, polgárias szemléletet tükröz: a prostituáltakat kiszolgáltatott, védelemre szoruló csoportként írja le, akiket meg kell óvni az erőszaktól és az igazságtalanságoktól. Ugyanez a forrás előírta számukra megkülönböztető jelzés – például sárga csillag – viselését, valamint adófizetési kötelezettségüket a városi hatóságok felé.Budapest lexikon II., 336. o. Budaváros Jogkönyve (Ofner Stadrecht) 1244 és 1422 közötti jogszabályokat tartalmaz, és ezek érintik a hasznos, sőt, erkölcsi szempontból nélkülözhetetlen prostitúciót 3 könyvben. Pozsonyra jellemző bordélyházrendszerről ugyanakkor nem tudósít. A prostituáltakat 'szabad leányoknak' nevezi, akiket meg kell védeni az erőszakoskodásoktól. Ugyanakkor előírja a számukra megkülönböztető legalább tenyérnyi széles pántlika viselését 6 filléres büntetés teher mellett fejkendőjükön. A jogkönyv hangsúlyozza, hogy a prostituált nem köteles a neki ellenszenves férfival kapcsolatot létesíteni. A jogszabályokat kiegészítő tárnoki jogi szakasz 73. &-a pedig a prostituáltakon erőszakot elkövetők irányában ló farkához kötözve vesztőhelyre szállítást és ott fejlevágást helyez kilátásba. A szakasz szigorúságát mutatja, hogy pontosan ilyen büntetés vár az apácák és szűzlányok megbecstelenítőire is, tehát a prostituáltakat sem lehetett jobban bántalmazni. A könyv a titkos prostitúciót is megtűri abban az esetben ha mind a leány, mind a férfi szabad, házasságot nem kötött. A kerítőnőkre viszont halálbüntetést szab: megkorbácsolás után zsákba varrva a Dunába kellett vetni őket.Miklóssy, 16-17. o.

A prostitúcióval összefüggő közvetítői tevékenységet (kerítést) a korszakban rendkívül szigorúan büntették: egyes jogforrások szerint akár vízbe fojtással vagy máglyahalállal is. Szervezett bordélyházakról a középkori Pest és Buda esetében kevés adat áll rendelkezésre; egy 17. század eleji leírás szerint inkább a városfalak mentén elhelyezkedő ideiglenes építményekben folyt ez a tevékenység. A rejtett prostitúció szintén jelen volt, gyakran olyan társadalmi csoportok körében, mint a kocsmákban dolgozó zenészek, kísérőnők vagy szolgálók. A királyi udvarban a 15. századtól kezdve megjelentek a főurak által eltartott nők is.

Korai újkor A 16. században a szifilisz megjelenése veszélyesebbé tette a prostitúciót. Istvánffy Miklós (1538-1615) korabeli történetíró úgy tudta, hogy Kolumbusz hajósai hozták magukkal a betegséget Amerika felfedezése után, és az 1495-ös nápolyi hadjárattól terjedt el egész Európában. A betegséget Magyarországon 'francu' névvel illették. A kifejezés első említése 1568-as. Megemlékezik róla Bornemisza Péter (1535-1584) evangélikus lelkész.Miklóssy, 17-18. o. Magyarország török megszállása után a prostitúció továbbra is létezett, Budán és Pesten például a városfalak mentén voltak a prostituáltak lakhelyei. Egy külföldi utazó megjegyzi, hogy ez nem csak Magyarországon, hanem egész Törökországon (Oszmán Birodalom) belül így jellemző.Miklóssy, 18. o. A török időkben és közvetlenül az ország felszabadulása után a prostituáltak többsége cigány nőkből került ki, Jakob Galtz utazó még kis is emeli, hogy nemes urak sem szégyelnek velük paráználkodni, Erdélyben pedig egyenesen cigány 'maitresse'-k is előfordulnak. Firedrich Schönholz szerint a cigányok előtt főleg kunok közül kerültek ki a magyar férfiak szeretői. Az utazók rámutattak, hogy ebben az időszakban szerbek (rácok), németek, csehek, és lengyelek közül is voltak prostituáltak Magyarországon – színmagyar nők viszont nem.Miklóssy, 19. o.

A 18. századi leírások gyakran említik, hogy a családjukból kitagadott, megélhetésüket elvesztő vagy kiszolgáltatott helyzetbe kerülő fiatal nők egy része prostitúcióból próbált megélni. A jelenséghez hozzájárult a városi népesség növekedése és a társadalmi mobilitás korlátozottsága is. Egyes források szerint a prostitúciót a hatóságok hivatalosan nem ismerték el, ugyanakkor a gyakorlatban gyakran megtűrték, és bizonyos esetekben a rendfenntartás vagy pénzügyi ellenőrzés eszközeként is kezelték. Mária Terézia uralkodása idején a birodalmi hatóságok időnként rendészeti intézkedésekkel próbálták szabályozni vagy kiszorítani a prostitúciót egyes városokból. Ezek között szerepelnek olyan beszámolók is, amelyek szerint egyes csoportokat más tartományokba telepítettek át (pl. a Birodalom déli határvidékére), és később onnan Pestre jöttek vissza sokan, bár ezek részletei és mértéke a történeti kutatásban vitatott.Bobula, i. m

Az intézkedések hátterében különösen a katonák körében terjedő nemi betegségek miatt a hatóságok egyre szigorúbb intézkedéseket vezettek be. 1754-től a Helytartótanács többször elrendelte a „rossz hírű” nők összegyűjtését és kiutasítását. 1767-ből származik az első adat arra, hogy Pesten hivatalos engedélyt (úgynevezett türelmi bárcát) adtak ki prostituáltak számára. A század végén az orvosi kar már hangsúlyozta, hogy a tiltó intézkedések mellett a nemi betegségek gyógyítására is figyelmet kell fordítani; ennek nyomán II. József magyar király javítóintézeti elhelyezést rendelt el számukra.

19. század A 19. század folyamán a prostitúció a város növekedésével párhuzamosan terjedt, és szorosan összefonódott mind az alsóbb társadalmi rétegek bűnözésével, mind a felsőbb rétegek életmódjával. 1827-ben vezették be a rendszeres orvosi ellenőrzést, 1836-tól pedig a rendőrség felügyelete alá került. Ekkor alakult ki a bordélyrendszer is, amely a prostitúciót részben intézményesítette. A 19. század második felében több szabályozás is született a tevékenység korlátozására, azonban annak gazdasági jellegét nem sikerült megszüntetni.

A 19. század második felében Budapest gyors nagyvárossá fejlődése jelentős társadalmi és gazdasági átalakulásokkal járt, amelyek a prostitúció elterjedésére is hatással voltak. A népesség növekedése, a bevándorlás, a fiatal, gyakran egyedülálló férfiak magas aránya, valamint a szórakoztatóipar fejlődése kedvező feltételeket teremtett a prostitúció számára. A nagyvárosi élet kettőssége – a reprezentatív belváros és a szegénységgel, bűnözéssel jellemezhető peremterületek – szintén hozzájárult a jelenség megerősödéséhez. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követő időszakban a szigorú politikai ellenőrzés és a társadalmi feszültségek mellett a prostitúció viszonylag megtűrt tevékenység maradt, részben azért, mert a hatóságok a társadalmi feszültségek levezetésének egyik eszközét látták benne. A kereskedelmi fellendülés és a városba érkező külföldi kereskedők növekvő száma élénk keresletet teremtett a szórakozóhelyek és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások iránt. A prostitúció kezdetben szórványosan volt jelen, később azonban szervezett hálózattá fejlődött, amely szorosan összefonódott a vendéglátóiparral és az éjszakai élettel. Kávéházak, tánctermek és mulatóhelyek szolgáltak találkozási pontként, ahol a prostitúció a szórakozás természetes részévé vált. Ezzel párhuzamosan megjelent a szervezett bűnözés és a leánykereskedelem, amelynek révén fiatal nőket nemcsak a fővárosba, hanem külföldre is közvetítettek. A korszakban Pest-Buda a nemzetközi leánykereskedelem egyik fontos központjává vált, ahonnan a nőket főként a Balkánra, a Közel-Keletre és más régiókba szállították. A hálózatok nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeztek, és tevékenységük gyakran összefonódott a helyi hatóságok egyes tagjaival, ami hozzájárult a korrupció elterjedéséhez. A prostitúció szabályozására a hatóságok végül a reglementáció eszközét vezették be: a tevékenységet rendőri felügyelet alá helyezték, és engedélyhez kötötték. Az első ilyen jellegű szabályozás 1867-ben született meg, célja a közrend és közegészségügy védelme volt. A rendszer azonban nem számolta fel a visszaéléseket, és a prostitúció továbbra is szorosan összefonódott az alvilággal és a korrupcióval.http://www.kaleidoscopehistory.hu/index.php?subpage=cikk&cikkid=773

A prostitúcióval kapcsolatban a 19. század végén a korabeli felfogás szerint alapvető különbséget tettek a nyilvános és a titkos prostitúció között. Nyilvános prostituáltnak azt a nőt tekintették, aki hivatalosan be volt jegyezve, és vállalta az állam által előírt szabályokat és korlátozásokat. Ezek közé tartozott elsősorban a rendszeres orvosi ellenőrzés, amelynek célja a fertőző betegségek terjedésének visszaszorítása volt. Cserébe az ilyen nők tevékenységét a hatóságok eltűrték, és bizonyos keretek között lehetővé tették számukra a prostitúció gyakorlását. A nyilvános prostituáltakat tovább is csoportosították: egy részük bordélyházakban élt és dolgozott, más részük önállóan, külön lakásban folytatta ezt a tevékenységet. Ez a kettős rendszer volt a legelterjedtebb, különösen a nagyobb városokban. Ezzel szemben titkos prostituáltnak számított mindenki, aki ugyanúgy pénzért folytatott szexuális kapcsolatokat, de ezt rejtve, a hatóságok tudta és ellenőrzése nélkül tette. Ők nem szerepeltek nyilvántartásban, és nem estek át rendszeres orvosi vizsgálaton sem, ezért a korabeli nézetek szerint különösen veszélyesnek tartották őket közegészségügyi szempontból.Pallas

20. század első fele

A korabeli gondolkodásban a prostitúció működését az erkölcsrendészet,Révai Nagy Lexikona, 6. kötet: Dúc-Etele (1912), 648. o. számadatait a morálstatisztika keretében vizsgálták más társadalmi problémákkal együtt.Révai Nagy Lexikona, 14. kötet: Mons-Ottó (1916), 24. o.