Az 1966-os Intervíziós Dalfesztivál (cseh nyelven: Velká cena Intervize 1966) volt a második Intervíziós Dalfesztivál, melynek a csehszlovákiai Pozsony adott otthont. A helyszín a Park kultúry a oddychu volt.

A verseny a rendező országban már évek óta futó Pozsonyi Líra (szlovák nyelven Bratislavská lýra) zenei fesztivál keretein belül került megrendezésre.

A verseny Az est házigazdája sorozatban másodjára Jarmila Košťová volt, aki ezúttal Vladimír Dvořákkal kiegészülve, szlovák nyelven vezette a műsort. A nyitányt követően az est két házigazdája köszöntötte a nézőket, bemutatta a zsűritagokat, az egyes országok produkciói előtt pár mondatban pedig ismertette az előadókat és a dalokat.

A dalokra vonatkozó szabályok hasonlóak voltak az Eurovíziós Dalfesztiválon alkalmazottakhoz, és megegyeztek az előző évben alkalmazottakkal: csak olyan 1965-ben és 1966-ban készült, az adott országban élő és alkotó szerzők által írt dalok vehettek részt a versenyen, melyeket az adott ország határain kívül nem dolgoztak fel. Az egyes dalok hosszára vonatkozó szabály nem volt érvényben.

A szavazás alatti szünetben a nyugati blokk két népszerű énekese – Hugues Aufray, valamint az 1966-os Eurovíziós Dalfesztivál osztrák győztese, Udo Jürgens – szórakoztatták a közönséget.

A versenyprodukciókat és a meghívott előadók fellépéseit a Csehszlovák Rádió Tánczenekara kísérte.

A helyszín A versenynek a pozsonyi Park kultúry a oddychu rendezvényterme adott otthont, amely közel 2500 néző befogadására volt alkalmas.

350px|link=bélyegkép|jobbra|300px|A verseny helyszíne, a Park kultúry a oddychu rendezvényterme

A résztvevők Első alkalommal vett részt a versenyen Bulgária, mely végül győztesen is távozott. Emellett Finnország volt az első olyan résztvevője a dalfesztiválnak, mely a hidegháború során az el nem kötelezett országok csoportjához tartozott. Érdekesség, hogy a két finn versenydal ugyanazon évben szerepelt az Eurovíziós Dalfesztivál finn nemzeti döntőjén is.

Ahogy egy évvel korábban, minden ország ismét két dallal vett részt a versenyen, azonban első alkalommal fordult elő, hogy az adott országot egy előadó két dallal képviselt. Ez Bulgária és a Szovjetunió esetében fordult elő. Ugyancsak először vett részt versenyzőként egy duett: a csehszlovák Helena Vondráčková és Marta Kubišová, akik az előző évben meghívott előadókként léptek fel. Másodjára vett részt az előző év győztese, a csehszlovák Karel Gott is, aki ezúttal második helyen végzett. Három további olyan énekes is a mezőny részét képezte, akik korábban vagy később az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselték országukat: a finn Lasse Mårtenson (1964) és Viktor Klimenko (1965), valamint a jugoszláv Lado Leskovar (1967).

Visszatérő előadók Előadó Ország Előző év(ek) Karel Gott 1965

+ Az 1966-os Intervíziós Dalfesztivál résztvevői Ország Műsorsugárzó Előadó Dal Nyelv Dalszerző(k) BTLili Ivanova Adagiobolgár Szabota vecser ČST Helena Vondráčková és Marta Kubišová Oh, baby, baby cseh Karel Gott Mám rozprávkový dom szlovák Yle Lasse Mårtenson Pieni sanafinn Viktor Klimenko Vieras rakastettuni JRT Dragan Stojnić Zašto dolaziš samo s kišomszerbhorvát Lado Leskovar Prvi snijeg TVP Anna German Stanęliśmy nad jezioremlengyel Helena Majdaniec Opuszczony dom MTV Ambrus Kyri Piroskamagyar Németh József Angéla DFF Bärbel Wachholz Das ist vorbeinémet Peter Wieland Das war der erste Tag mit dir CT USSRMuszlim Magomajev Nye szpesiorosz Pesznyja o Bratyiszlave

A szavazás Mind a nyolc részt vevő ország egy-egy zsűritagot delegált az eseményre, akik a közönség első sorában helyet foglalva követték figyelemmel a produkciókat, majd az utolsó dal elhangzását követően titkos szavazással választották ki a verseny győztesét. A házigazda ország delegálta a zsűri hetedik tagját, a zsűri elnökét, aki azonban nem rendelkezett szavazati joggal, feladata mindössze a szavazás szabályosságának felügyelete, majd az eredmények kihirdetése volt.

A zsűri tagjai a következők voltak: Lubomír Dorůžka (zsűrielnök) Dimitar Kuszitaszev Miloslav Ducháč Aarno Walli Mićo Brajević Jerzy Kleyny Kerekes János Heinz Arenz Ljubov Orlova

Eredmények # Ország Előadó Dal Karmester Díj 01 Ambrus Kyri Piroska Karel Vlach — 02 Németh József Angéla Karel Vlach — 03 Lili Ivanova Adagio Karel Vlach Arany Kulcs 04 Lili Ivanova Szabota vecser Karel Vlach — 05 Viktor Klimenko Vieras rakastettuni Karel Vlach — 06 Lasse Mårtenson Pieni sana Karel Vlach — 07 Lado Leskovar Prvi snijeg Nikica Kalogjera — 08 Dragan Stojnić Zašto dolaziš samo s kišom Nikica Kalogjera — 09 Muszlim Magomajev Nye szpesi Karel Vlach — 10 Muszlim Magomajev Pesznyja o Bratyiszlave Karel Vlach — 11 Bärbel Wachholz Das ist vorbei Jürgen Hermann — 12 Peter Wieland Das war der erste Tag mit dir Jürgen Hermann — 13 Anna German Stanęliśmy nad jeziorem Karel Vlach — 14 Helena Majdaniec Opuszczony dom Karel Vlach — 15 Helena Vondráčková és Marta Kubišová Oh, baby, baby Josef Vobruba Bronz Kulcs 16 Karel Gott Mám rozprávkový dom Josef Vobruba Ezüst Kulcs

Nemzetközi közvetítések A résztvevőkön kívül a keleti blokkban Románia élőben, míg a nyugati blokkban egy nappal később felvételről Nyugat-Németország közvetítette a versenyt.

Ország Kommentátor Közvetítő Részt vevő országok BT ČST Yle TV1 JRT TVP MTV DFF Pervaja programma CT További országok Hans-Joachim Rauschenbach Das Erste (egy nappal később, felvételről) TVR

Térkép centre|bélyegkép|600px|

Források Az 1966-os verseny a YouTube-on

Kapcsolódó szócikk 1966-os Eurovíziós Dalfesztivál

Kategória:Intervíziós dalverseny Kategória:1966 a zenében