A nyitrai vár () egy jó állapotban fennmaradt várkomplexum a szlovákiai Nyitra városának történelmi központjában. A Nyitra folyó által körbevett várhegyen, a városközpontban található 218 méteres tengerszint feletti magasságban, és a város meghatározó domináns eleme a Tribecs-hegység déli nyúlványai alatt. Eredetileg a várhegy és a felsőváros teljes területét, mintegy nyolc és fél hektárt foglalt el. Nyitra történelmének legmeghatározóbb épülete. A várterület meghatározó épülete a Szent Emmerám-székesegyház, a püspöki palota és a hatalmas, kiugró bástyákkal ellátott erődítményrendszer. Ma a várban az évszázadok óta itt székelő Nyitrai egyházmegye püspöki hivatala működik.
Története
Korai története A várhegy a korai szláv történelem tanúja volt, amikor a 8. század végén itt kezdett formálódni a Nyitrai Fejedelemség. A három oldalról a Nyitra folyó által védett terület előnyös fekvése ideális helyszínné tette egy erődített földvár építéséhez. Nagy valószínűséggel itt állt Pribina temploma, amelyhez a város, sőt az egész fejedelemség legkorábbi írásos említése kötődik.
Miután a Nyitrai Fejedelemséget a Nagymorva Birodalomhoz csatolták, a város a fejedelem székhelye lett, aki tovább bővítette és erődítette a földvárat. A várra vonatkozó hiteles írásos adatok 871-ből származnak, és a 11. század közepéről származó Mór-krónika feljegyzései már említik a Szent Emmerám-bazilikát, amely ma is a várkomplexum része. 833-ban I. Mojmír morva fejedelem elfoglalta Pribina fejedelem hatalmi központját Nyitrán. 892-ben Arnulf, a Keleti Frank Birodalom uralkodója és Braszlav, a Szávai Fejedelemség fejedelme a nomád magyarok segítségével, egyelőre sikertelenül pusztította I. Szvatopluk, a Nagymorva Birodalom uralkodójának területét. Szvatopluk 920-as halála után Lél magyar vezér telepedett le Nyitrán.
Az Árpád-korban A kővár valószínűleg a Magyar Királyság kialakulásának idején fejlődött ki a földvárból, amikor Nyitra az azonos nevű fejedelemség fontos közigazgatási központja volt. 955-ben a magyarok honfoglalása után a vár az Árpád-ház kezébe került, akik saját államszervezetük alapjainak lerakásakor felhasználták a Nyitrai Fejedelemség közigazgatási rendszerét. 1001-ben Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem legyőzte István magyar fejedelmet, és elfoglalta a Nyitra-vidéket. 1029-ben István immáron magyar királyként visszafoglalta az elveszített területet. A várbörtönében őrizték Vazult, akit itt is vakítottak meg. Miután 1042-ben III. Henrik német király és Břetislav cseh fejedelem legyőzte a magyar sereget, a lakosok Domoszlávot fogadták el nyitrai fejedelemnek. A szövetséges csapatok távozása után Aba Sámuel magyar király elűzte Domoszlávot Nyitráról. A Nyitrai Fejedelemség ekkor 9 vármegyéből állt. 4 évvel később Domoszláv visszatért a Nyitra-vidékre, amely nem csatlakozott a Vata vezette magyarországi pogánylázadáshoz. Domoszláv nyitrai fejedelemként uralkodott egészen 1048-ban bekövetkezett haláláig. Ekkor Béla herceg lett a Nyitra és a Bihar hercege, a dukátus egyik székhelye a nyitrai várban volt. Valószínűleg ő javíttatta ki a nyitrai várat. Béla később 1060 és 1063 között magyar király lett.
1074-ben a várat sikeresen megvédték IV. Henrik német-római császárral és annak magyar szövetségesével, Salamonnal szemben, de Nyitra környékét a sereg kifosztotta. 1109-ben Könyves Kálmán magyar király hadjárata során sok kárt okozott Morvaországban. I. Ottó olmützi cseh részfejedelem és fia, Szvatopluk, V. Henrik német-római császár szövetségeseiként bosszút akartak állni Kálmánon. Betörtek a mai Szlovákia területére, és egészen Nyitráig jutottak. Csak a várost és a váralját sikerült elfoglalniuk, amelyeket teljesen elpusztítottak, beleértve a zoborhegyi apátság birtokait is. A nyitrai vár ellenállt a támadásnak. Szvatopluk olmützi cseh fejedelem nagy zsákmánnyal tért vissza Morvaországba. A Nyitrai Fejedelemség, amelynek élén a 9. század második évtizedétől 1108-ig a Pribina-, a Mojmír- és az Árpád-házból származó fejedelmek váltották egymást, ekkor hivatalosan is megszűnt. Könyves Kálmán 1113-ban alapította meg az ország 12. egyházmegyéjét, melynek püspöki székhelye Nyitra vára lett.
1241-ben IV. Béla uralkodása alatt betörtek a területre a mongolok, amelynek a muhi csata után nyitva állt az út az ország belsejébe. A király csak a nyitrai várba menekülve mentette meg az életét, ahol azonban csak rövid ideig tartózkodott. A királyt üldöző horda egészen Nyitráig nyomult előre, amelyet azonban nem tudott bevenni. Az apátságot viszont teljesen kifosztották, és a nagyon értékes levéltárat is megsemmisítették. 1271-ben háború tört ki V. István magyar király és II. Ottokár cseh király között. A cseh király betört a területre, és Nyitrát is bevette. A várost kifosztotta, a várat pedig elpusztította, a Szent Emmerám-templom is leégett. Két évvel később Ottokár ismét betört, elfoglalta és teljesen elpusztította Nyitrát. Leégett a püspöki székesegyház és a történelmi oklevelek nagy része is odaveszett. 1296-ban III. András magyar király a várat és környékét Pascház püspöknek adományozta, aki a romos várat és a várfalakat helyreállíttatta. Ettől kezdve a vár püspöki tulajdonban állt.
A 14. századtól az ország szétszakadásáig 1311 és 1317 között a magyar főnemes és tartományúr, Csák Máté ellentétbe került Károly Róbert magyar királlyal és annak pártfogójával, a pápával, így János nyitrai püspökkel is. A királlyal és a püspökkel való ellenségeskedés miatt Csák Máté kétszer is betört seregével Nyitrára, kifosztotta a várost, lerombolta az erődítmény falait, mindent felgyújtott, leégett a székesegyházi levéltár is számos értéktárggyal és oklevéllel, Szent András és Benedek ereklyéit pedig magával vitte trencséni székhelyére.
1328-ban kezdte el Piast Meskó püspök az új székesegyház építését a várban, a munkálatok egészen 1355-ig tartottak. A megsérült székesegyházat – mely egy patkó alakú román apszissal rendelkezett, amelyet a négyzetes templomhajótól egy diadalív választott el – átépítették, lerövidítették, hogy a várdomb sziklás északi gerincének legmagasabb pontjára felépülő egyhajós gótikus templom tartóoszlopainak helyet találjanak. A gótikus templom – melyet 1333 és 1355 között építettek fel, napjainkban Felső-templomnak nevezik – befejezése után a román kori templom egy részét püspökségi levéltárként használták.
1403-ban Stiborici Stibor, a később Luxemburgi Zsigmond király szolgálatában álló lengyel származású főnemes megostromolta és elfoglalta Nyitrát. 1431-ben az Árvák (huszita irányzat) betörtek Kis Prokop (Prokúpek) cseh pap vezetésével az ország területére, és ugyan a várost sikerült elfoglalniuk, de a várat nem tudták bevenni, ám 1440-ben Jiskra János huszita serege már már sikeresen foglalta el. 1465-ben Hunyadi Mátyás magyar király serege foglalta vissza a várat. 1471-ben a nemesség Mátyással egyet nem értő része IV. Kázmér lengyel király másodszülött fiát, Kázmér lengyel herceget hívta meg a magyar trónra. Kázmér a seregével elfoglalta Észak-Magyarország jelentős részét, és székhelyéül a nyitrai várat választotta. Mátyás ostrom után 1472-ben bevette Nyitrát. Kázmérnak sikerült elmenekülnie a várból.
1526-tól a Rákóczi-szabadságharcig A mohácsi csatát követően a megüresedett magyar trónért Szapolyai János erdélyi vajda és I. Ferdinánd osztrák főherceg, a Habsburgok osztrák ágának alapítója – a későbbi német-római császár – vetélkedett. A csata után életben maradt rangidős egyházi főméltóság, Podmaniczky István nyitrai püspök először Szapolyait koronázta királlyá, ám alig egy évvel később már Ferdinándot támogatta, és őt is megkoronázta. Szapolyai serege amiatt megtámadta Nyitrát, és 1528-ban elfoglalta azt. Szapolyai a vár igazgatásával Török Bálintot bízta meg, a birtokot pedig elvette a lázadó püspöktől, és kisajátította magának. Podmaniczky püspök 1530-as halála után Katzianer császári tábornok elfoglalta Nyitrát. Bécsbe vitette a püspöki kincseket, köztük a nyitrai védőszentek értékes ereklyetartóját, amely soha többé nem került elő.
1538-ban a váradi béke után Nyitra a magyar nemesurak, a Thurzó fivérek (Elek megyei és királyi tisztségviselő, valamint Ferenc nyitrai püspök) kezébe került. Az erődítményeket a 16. században a Felvidék elleni török betörések idején ismét jelentősen megerősítették, ekkor épült a reneszánsz várpalota, az új belső várkapu, valamint az óolasz stílusú bástyák. 1588-ban a törökök először ostromolták meg Nyitrát. 1606-ban Bocskai felkelő serege fosztogatta a környéket. A város megadta magát, és ezzel elkerülte a kifosztást. 1620-ban rövid időre Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és magyar ellenkirály serege szállta meg Nyitrát, majd át kellett adnia Bouquoi császári tábornoknak. Három évvel később Bethlen egy török sereg segítségével sikertelenül próbálta meg újra elfoglalni Nyitrát; a császári sereg vereséget mért Bethlenre. A következő évben Telegdy János nyitrai püspök befejezte a templom építését és felépíttette az úgynevezett felső templomot.
Érsekújvár 1663-as elestét követően a város és a nyitrai vár német parancsnoka árulást követett el, és eladta magát a törököknek, akik ostrom alá vették és október 12-én elfoglalták Nyitrát. Egészen 1664 májusáig uralták a várost, amikor is a Jean-Louis Raduit de Souches tábornok vezette császári csapatok többhetes ostrommal visszafoglalták azt. Ezekben a harcokban Nyitra városa és vára teljesen elpusztult. Pálffy Tamás püspök 1673-ig újra megerősítette a várat. Ezt követően a hatalmas nyitrai várfalak abban a formában maradtak fenn, ahogyan ma is láthatjuk őket. 1697-ben a Thököly-felkelés idején a felkelők megtámadták a környéket, de csak Nyitra alsóvárosát tudták elfoglalni. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc kuruc felkelő serege Ocskay László tábornok vezetésével elfoglalta az alsóvárost. A következő évben Rákóczi főgenerálisa, Bercsényi Miklós a várat is bevette. A felkelők egészen 1708-ig uralták Nyitrát, amikor is a vár parancsnoka, Révay, megadta magát Heister császári tábornoknak. A 18. század elején az úgynevezett felső templomot is átépítették, és hozzáépítették a barokk püspöki palotát. Ettől kezdve katonai jelentősége megszűnt, és azóta is egyházi központként szolgál.
Jegyzetek Takács L. András 1938: Legendás felvidék. 1979 A nyitrai vár katasztrófája. Tűzoltó 15/7, 17
Fordítás
Kategória:Szlovákia várai Kategória:Nyitra