Doborovci település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gračanica községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 32, közúton 46 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 8, közúton 11 km-re északkeletre, a Trebava-hegység lejtőin és a Lušnički-patak völgyében, 250-380 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-2-4 A településen áthaad a Gračanica – Gradačac (R462) és a Gračanica – Srebrenik (R461) regionális út. A település Gornje és Donje Doborovcira oszlik, de egyetlen földrajzi egységet alkot, amely a község egyik nagyobb helyi közösségeként, Gračanica községbe szerveződik.
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlaghőmérséklet 20-25 °C fok. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0-5 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800-1000 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb80Bosnyák19501831Horvát20Jugoszláv40Egyéb3523Összesen19991854
Története Őskor és ókor A falu felett a nagy, 532 méterrel tengerszint feletti magasságban lévő Monj-hegy emelkedik, amelyet jelentős bronzkori régészeti lelőhelyként tartanak számon. A hegyen 1957-ben erdősítési munkálatok közben 39 bronzkori objektumot találtak és tártak fel. A leletek között karkötők, nyakláncok, bronz sarlók, lándzsahegyek kerültek elő, melyeket a késő bronzkorban itt élt keltákhoz kötnek.
Középkor Doborovci és vidékének fejlődését elősegítette az a kommunikációs útvonal, amely Közép-Boszniát és a Spreča völgyét összekötötte a Szávamentével. Ez az ősi út valószínűleg a mai Hodžići mahala és a Monj-hegy mellett haladt el, majd a Kaštelj nevű magaslat mellett érte el a mai Džakulét, hogy északi irányban Međiđa felé haladjon tovább. Ezen az útvonalon haladt a török korban a karavánút is. A mai Doborovci területe a középkorban és a török uralom első időszakában minden bizonnyal lakott volt. Bár nem említik különálló településként, valószínűleg a szomszédos Sokol és Sladna települések része volt. Erre mindenekelőtt számos helynév utal, mint például: Podzvizd, Panđurište, Selište, Hambarište és különösen azok a helynevek (Vinac, Viništa), amelyek a régi és azóta kiveszett szőlészetre és borászatra utalnak. A doborovci korábbi etnológiai vizsgálatok azt is kimutatták, hogy több olyan család is él itt, amelyek eredete ismeretlen, ezért úgy vélik, hogy a településen őshonosak. Ilyen család például a Jukić, amelynek a neve már az 1548-as oszmán defterben is szerepel, ahol egy bizonyos Jukić fia Mehmedet említenek. A 19. században Gornji Doborovciban létezett egy Jukići nevű mahala is.
A település középkori létét a környezetében talált számos stećak sírkő is alátámasztja. A stećak sírkövek jelenlétét korábban a környező települések – Babići, Škahovica, Gornji Skipovac – Ćetovilja, Džakule – területén is megállapították, valamint korábban Malešićiben, Piskavicában és Sokolban is megtalálták őket. Emellett ki kell emelni az újonnan felfedezett stećak sírkövet a džakulei Samovine lelőhelyen, amelyet 2021-ben Edin Šaković jegyezett fel. A sladnai Zvijezda lelőhelyen található temető szintén középkori eredetű lehet.
Doborovci területén stećakról egészen a közelmúltig nem volt információ. 2022. július 13-án az A. Mujkanović vezette régészcsapat egy doborovaci terepbejárás során találta meg azt, amelyet rögtön megvizsgáltak, lemérték és lefényképezték, valamint adatokat gyűjtöttek a helyi lakosságtól. A lelőhely a Gračanica – Srebrenik regionális út bal (északi) oldalán, Gračanica felől, a Gornje Doborovci felé vezető kanyar és a Mahala Begović felé vezető kanyarok között található. A stećak egy halomsírra emlékeztető dombon található, ami több temetkezés lehetőségére, valamint arra utal, hogy magát a dombot mesterségesen hozták létre.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1520 körül foglalta el végleg ezt a területet. A Doborovci helynév nem középkori eredetű, mint néhány szomszédos település (Sokol, Sladna, Srnice, Međiđa) neve, amelyek a középkorban azonos néven léteztek. A mai Doborovci neve az oszmán korban, valószínűleg a 18. században keletkezett. Ezután alakultak ki néhány más környező település mai nevei: Džakule, Vranovići, Biberovo Polje. Mivel ezeken a területeken a lakosság száma jelentősen megcsappant a 17. század végén és a 18. század elején zajló osztrák-török háborúk során, az északról (Magyarországról, Szlavóniából) menekült bosnyák-muszlim lakosság letelepedett ezen a területen, és ők adták a nevüket ezeknek a településeknek.
A Doborovci névnek két magyarázata is létezik. A legelterjedtebb vélekedés a Boszna folyó bal partján, Modričától valamivel felfelé fekvő régi Dobor várához kapcsolódik. Ez Hamdija Kreševljakovićnak, a török kori Bosznia történelmének egyik legjobb szakértőjének, Enes Pelidijának, aki a 18. században részletesebben kutatta Boszniát, valamint Ivo Bojanovskinak, a régi boszniai középkori városok és későbbi erődítmények jó szakértőjének adatain alapul. Az említett történészek megállapították, hogy 1716-ban, a hosszú osztrák-török háborúk egyik konfliktusában az osztrák hadseregnek sikerült elfoglalnia a Dobor várát, és hogy a dobori helyőrség korábban Gračanicába vonult vissza. Róluk kapta nevét a település. A másik magyarázat erősen népmesei jelleget mutat. Eszerint ez a falu a nevét egy vagy több fenyőfáról kapta, amelyek valahol Privala alatt álltak a Száva felé vezető karavánúton, és amelyek alatt az utazók rendszeresen megpihentek. Amikor a pihenőhelyben megegyeztek ezt mondták: „idemo do borova”, azaz „a fenyőfákhoz megyünk”.
Bár mindezek a nyomok arra utalnak, hogy ez a terület a középkorban sűrűn lakott volt, a legkorábbi oszmán forrásokban – a 16. és 17. század eleji népszámlálási nyilvántartásokban – a település nem szerepel. A legközelebbi felsorolt települések Sokol (azaz az azonos nevű erőd, a mai Soko településen) és Medvedina falu (a mai Međiđa) voltak. Mindkettő a Sokoli náhijéhez tartozott. Bár Doborovci neve nem szerepel, azonban néhány más település neve említésre kerül, mint elhagyott falvak (helynevekként, az egyes tanyák és birtokok elhelyezkedése alapján), valamint mezrékként (egykori falvak és pusztaságok), amelyek közül néhány a Četovilje, azaz a Džakula völgyében helyezkedhetett el.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az akkori településnek 109 háztartása és 533 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 87. o. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 131 háztartást, 719 muszlim és 28 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 78. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. A községközpont Gračanica ebben az időszakban vált az oszmán városból modernebb helyi központtá.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, a város megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. Végül a térséget 1945. április 7-én szabadították fel a partizánok.
A háború utáni jugoszláv kormány bevonta Gračanicát a szocialista újjáépítés, az iparosítás és a közszolgáltatások bővítésének folyamatába, amely a boszniai társadalom 1945 utáni általános fejlődésének része volt. Ezt az időszakot az önkormányzati intézmények bővülése, az oktatás és a közösségi infrastruktúra megerősítése, valamint Gračanicának a Tuzlai régió és Északkelet-Bosznia gazdasági folyamataiba való nagyobb mértékű bekapcsolódása jellemezte.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. Az 1992-es háború előestéjén a Spreča-völgyi területet, amelyhez Gračanica vidéke is tartozik, egyre növekvő politikai és katonai feszültség jellemezte.
1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. A helyi védők kezdetben gyengén felfegyverzett, de jól szervezett csoportokban állították meg az első, kisebb támadásokat. 1992 nyarán több összehangolt támadás érte a falut és környékét, amelyek célja az áttörés és a magaslatok elfoglalása volt. A védők különösen a dombvidéki állásokban vívtak kemény harcokat, mivel ezek kulcsfontosságúak voltak a térség megtartásához.